Ha valaki abban hisz, hogy a világot Isten teremtette, mi a baja a tudománnyal?
Leszögezném előre, tisztelet a kivételnek! De sok ilyen hívő van.
Na most amit nem értek, ha valaki ugye abban hisz hogy a világot Isten alkotta, annak összes törvényével meg szabályozó folyamatával együtt, ebből az következik, hogy a tudomány az Isten által alkotott folyamatokat írja le.
Azaz ha valaki a tudomány eredményeit tagadja, az közvetve Isten munkájának működését tagadja. Ha pedig emellett hisz Isten teremtésében, az elég paradox.
Isten teremtette a fizika törvényeit, azok nem maguktól alakultak ki.
Amikor Isten csodát tesz (beteg gyógyítása, vízen járás, halott feltámasztása), akkor a fizikai törvények felülíródnak egy adott helyen és időben Isten beavatkozásának eredményeképpen. Tehát a fizikai törvények nem cáfolják a csodát, hanem ellenkezőleg: megmutatják Isten cselekedeteit.
Ezeknek a csodáknak értelemszerűen valódi csodáknak kell lenniük (jómagam is láttam pár ilyet), az illuzionisták szemfényvesztései egy másik kategória, ezek csak első látásra tűnnek úgy, hogy csoda, de nem azok.
Jézus földi szolgálata során minden nap rengetek csodát tett (pl. MINDEN beteget meggyógyított), így a csodák hatására sokan hittek benne, és tanítványai lettek, mások pedig nem hittek neki (ők most a pokol nevű helyen vannak jelenleg, azt hallottam, hogy ott elromlott a légkondi).
"A panteológusok is indokoltnak látják, mert a fosszíliák hirtelen megjelennek, majd eltűnnek, és nem folyamatos átmenetet mutatnak a fajok között, amint azt várnánk az evolúció ELMÉLETE alapján. "
Na erről mesélj egy kicsit részletesebben!
Honnan is szedted ezt (az ostobaságot)? Talán a sírásók lapjából?
Van rá bármilyen bizonyítékod? Melyik tudományos lapban tettek közzé erre vonatkozó cikket?
Mert az ellenkezőjét állítja minden elismert, komoly tudományos cikk. Azaz a fosszíliák pontosan dokumentálják a fajok fejlődését!
"Isten teremtette a fizika törvényeit, azok nem maguktól alakultak ki. "
Miért is? Mert azt mondod? Na ez már tényleg komoly érv!
"Ezeknek a csodáknak értelemszerűen valódi csodáknak kell lenniük (jómagam is láttam pár ilyet), "
Nocsak, mit is láttál, ami csoda volt az a csoda? Mesélj róla, hátha kiderül, nem is akkora csoda!
"Jézus földi szolgálata során minden nap rengetek csodát tett (pl. MINDEN beteget meggyógyított), így a csodák hatására sokan hittek benne, és tanítványai lettek, mások pedig nem hittek neki..."
Ühüm. Te láttad ugye és ezért hiszel benne? Lehet én nem láttam, ezért nem hiszek benne.
Vagy csak hallomásból ismered a történetet, melyet évszázadok során alakítottak, formáltak, elhagytak belőle meg hozzátoldottak?
"mások pedig nem hittek neki (ők most a pokol nevű helyen vannak jelenleg, azt hallottam, hogy ott elromlott a légkondi)."
Pech, nem vagyok ijedős, ráadásul szeretem a meleget!
"Tehát a fizikai törvények nem cáfolják a csodát, hanem ellenkezőleg: megmutatják Isten cselekedeteit. "
Valóban, ha legalább egyetlen ilyen "csoda" lenne, amit tudományosan igazoltak, sokkal nagyobb lenne a hitele a dolognak.
Tudod nem olyan bulvárcikkre gondolok igazolásul, hogy a "NASA is megállapította, hogy ...", hanem tudományos igazolásra, valódi dokumentumokra, stb...
Vajon tudsz ilyet mutatni?
"Ő indokoltnak látta egy intelligens teremtő létezését a kvantumfizikai kutatásai kapcsán, te a munkád során (kocsmáros, sírásó?) nem látod indokoltnak."
Informatikus mérnök, és igen, nem látom indokoltnak. A bitek nem szoktak rakoncátlankodni és a monitorra "Van Isten" leiratokat kiírni véletlenszerűen. Lehet, egy kvantumszámítógép ezt már megteszi, de eddig még nem láttam sehol tudományos cikkben leközölve egy ilyen megfigyelést!
Amúgy minden tiszteletem Heisengerg-nek, de ő nem találkozott véleményem szerint Istennel életében, legfeljebb halála után, de arról már nem számolt be. Hihette, hogy az általa vizsgált kérdések megoldása Istenhez vezet, de be nem bizonyította a létezését.
"Isten teremtette a fizika törvényeit, azok nem maguktól alakultak ki. "-írtam.
Miért is? Mert azt mondod? Na ez már tényleg komoly érv!-írod.
Nyilván ezt hit által lehet elfogadni, de ettől még igaz.
"Nocsak, mit is láttál, ami csoda volt az a csoda? Mesélj róla, hátha kiderül, nem is akkora csoda! "-írod.
Jó sokat láttam, egyet elmesélek röviden:
Egy barátomnak (egy egyetemre jártunk) volt egy gyógyíthatatlan láb betegsége, az egyik lába rövidebb volt, mint a másik, az orvosok protézist adtak neki, amit beledugott a cipőjébe, így tudott csak sántítás nélkül járni. Imádkozott érte egy lelkész a keresztény gyülekezetben, és ima alatt meggyógyult a lába. Ez több éve történt, azóta is protézis és sántítás nélkül tud járni, hála Istennek.
"mások pedig nem hittek neki (ők most a pokol nevű helyen vannak jelenleg, azt hallottam, hogy ott elromlott a légkondi)."
Pech, nem vagyok ijedős, ráadásul szeretem a meleget! -írod.
Elég rossz hely, ha oda fogsz kerülni, sokkos állapotban leszel majd. Nem kívánom egyetlen embernek sem, maximum az ördögnek.
"Tehát a fizikai törvények nem cáfolják a csodát, hanem ellenkezőleg: megmutatják Isten cselekedeteit. "
Valóban, ha legalább egyetlen ilyen "csoda" lenne, amit tudományosan igazoltak, sokkal nagyobb lenne a hitele a dolognak. -írod.
Sok olyan gyógyulás van, amit orvosok igazoltak:
"Amúgy minden tiszteletem Heisengerg-nek, de ő nem találkozott véleményem szerint Istennel életében"-írod.
Ő azt mondta, akkor találkozott, én elhiszem. Nem face to face, hanem másképp.
idézet a cikkből:
"A kisfiam akkor ötéves volt. Ő hitte, hogy ha megtér és megkeresztelkedik, akkor meg fog gyógyulni. És amikor ez megtörtént, attól fogva indult el a gyógyulás! Jártunk gyógytornára, kezelésekre, és közben folyamatosan fájt neki, nemegyszer sírva jött át éjszaka, annyira fájt a combja. Járógépet kapott, ami tehermentesítette a lábát, felnyomta a csípőjét. A gyülekezetben is azt mondták a gyerekorvosok, hogy vegyük nagyon komolyan, mert ez valóban súlyos betegség. Én szinte fel sem fogtam, nem akartam, hogy megműtsék, mert nem is igazán tudtak rá műtétet, azt mondták, erre már az sem megoldás, mire gimnazista lesz, tolókocsiba kerül. Kértem pásztorokat is, hogy imádkozzanak érte, fent volt az imalistán is..."
"Kökény György ragyogó szemekkel előhúzza iratkötegei közül a legfelsőt, a tegnapi kontrollvizsgálat eredményét, amin ezt olvasom: „A Boeck sarcoidosis aktivitására utaló jel nem látható.” "
Hol lehet látni a kórtörténeti dokumentumokat, leleteket, zárójelentéseket?
Mert anélkül olyan, akár Jézus feltámadása!
Értem! Sehol.
Megható, felemelő történet, csak éppen nincs rá bizonyíték. Aki akarja (és bizony sokan így vannak vele) elhiszi, mert szeretné, hogy igaz legyen.
Tudom az igazság néha fáj, de nem becsületesebb elismerni, mint egy hazug álomvilágban élni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!