Ha valaki abban hisz, hogy a világot Isten teremtette, mi a baja a tudománnyal?
Leszögezném előre, tisztelet a kivételnek! De sok ilyen hívő van.
Na most amit nem értek, ha valaki ugye abban hisz hogy a világot Isten alkotta, annak összes törvényével meg szabályozó folyamatával együtt, ebből az következik, hogy a tudomány az Isten által alkotott folyamatokat írja le.
Azaz ha valaki a tudomány eredményeit tagadja, az közvetve Isten munkájának működését tagadja. Ha pedig emellett hisz Isten teremtésében, az elég paradox.
Semmi baj a tudománnyal. Ahoz is Isten atta az értelmet (az agyunkat is Ő teremtette, hogy jól használjuk) és, ha vakaki nem akar nyivánvalóan szembe menni Istennel akkor nagyon is hasznos a tudomány.
Mivel sok mindent ami a Bibliában van a tudomány bizonyított be.
A magukat mélyen vallásosnak tartó keresztények nem mindegyike ismeri egyházának álláspontját.
Piusz pápa 1951-ben azt mondta, az ősrobbanás a teremtés és Isten létének tudományos alátámasztása.
Hol van itt ellentmondás az egyházi tanítás és a tudomány közöt?
A féltudással saját elképzelésre hivatkozás és annak igazsának beállítása nem vezet értelmes vitához.
Mi van akkor, ha Isten, mint mindenek (világok) feletti tette azt, amit mi ősrobbanásnak nevezünk?
Ha az 'ősrobbanás' szót 'teremtés'-sel helyettesítjük, akkor "a világot Isten alkotta, annak összes törvényével meg szabályozó folyamatával együtt, ebből az következik, hogy a tudomány az Isten által alkotott folyamatokat írja le" kitétel helyes.
Az a helyzet, hogy a neoprotestánsok és Jehova tanúi szó szerint értelmezik a teremtéstörténetet, ettől fogva számukra a modern természettudomány eredményei nem elfogadhatóak.
Különösen az evolúcióval állnak nagy harcban, de a Nagy Bumm sem népszerű náluk.
Más, felvilágosult keresztényeknek ilyen gondjai nincsenek, mert nem értelmezik szó szerint a teremtéstörténetet, és tudnak úgy tekinteni az evolúcióra, mint ami Isten eszköze volt a teremtésben.
Ha a tudományos módszer téved abban, hogy volt evolúció, akkor a természettudományos módszer számos dologban téves eredményt szolgáltathat, megbízhatatlan a világ megismerésének szempontjából.
Aki pedig tagadja a természettudományos módszert, mivel az nem bizonyít semmit, akkor jönnek az áltudományok, amelyeket hittel bizonyítunk, ami már egy biztosabb, csalhatatlanabb módszer. Az áltudományok pedig ördögtől valók, legalábbis a történelmi egyházak szerint.
15:23 éppen arról beszélünk hogy sem az evolúció sem a tudományok nem ellentétesek a hittel. Éppen ellenkezőleg, a tudományok Isten munkáját írják le, így a hit és a tudomány pont hogy egymást erősítik.
Az egy más történet hogy bizonyos szervezetek által felépített hitelvek mit mondanak és sok korlátolt ember miért nem képes belátni a fentieket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!