Ha valaki abban hisz, hogy a világot Isten teremtette, mi a baja a tudománnyal?
Leszögezném előre, tisztelet a kivételnek! De sok ilyen hívő van.
Na most amit nem értek, ha valaki ugye abban hisz hogy a világot Isten alkotta, annak összes törvényével meg szabályozó folyamatával együtt, ebből az következik, hogy a tudomány az Isten által alkotott folyamatokat írja le.
Azaz ha valaki a tudomány eredményeit tagadja, az közvetve Isten munkájának működését tagadja. Ha pedig emellett hisz Isten teremtésében, az elég paradox.
Nem cikk hanem komyvbemutatp volt.
A lenyege olyasmi, h a fejlodeshez egyszerre 2 mutacio szukseges es ha az egyik megativ akkor a termeszetes szelekcio kiszorja. Ne! Elmeleti hanem valos problema, hogy ha kiserlet eredmenyet extrapolaljak kis populaciora akkor vegtelenul sok ido is keves lenne az evolucionak.
Ezt a kiserletet hajtotta vegre Behe:
Beje honyve:
Öhm... Kedves 25%-os, elolvastad a saját linkeid?
Az első link, a kísérlet amit állítólag Behe hajtott végre, Behe még csak társszerzőként sincs feltüntetve a kísérlet kapcsán.
Meg úgy eleve az egész kísérletnek egyetlen pontja sincs ami bármit cáfolna az evolúcióval kapcsolatban.
A másik linked alatt pedig gyakorlatilag pont azt elemzik ki, miért és mennyire komolyan vehetetlen Behe minden valódi tudományosságot nélkülöző munkássága.
idézet tudósoktól:
Griffith Robert, аmerikai matematikus /matematikai fizikus:
„Ha egy vitához egy ateistát akarunk találni, akkor az Egyetemünk Filozófiai Karán kell őket keresni, mivel a fizikusok között ateistákat már nem találunk.”
Alfred Kastler, Nobel-díjas fizikus:
„Nem tudom elhinni, hogy egyedül a véletlen és a szükségszerűség lenne felelős az evolúcióért. Ha a kozmonauták a Hold rejtett felszínén felfedeznének egy működő automatikus alumíniumüzemet, akkor ez nem arról győzné meg őket, hogy ezt az üzemet nem a véletlenek játéka hozta létre a Hold felszínén található különféle elemek közötti fizikokémiai reakciók révén. Sokkal inkább hallucináció áldozatainak hinnék magukat. Nos, a legkisebb baktérium is sokkal zseniálisabban működő organizmus, mint egy automatikus alumíniumüzem… Túl korai tagadni a célszerűséget létezését a biológiai mindenségben.” Alfred Kastler: A különös anyag. Gondolat 1980. 10-11.o.
Francis Jacob, Nobel-díjas orvos-genetikus:
„Bár az evolúció kizárólag mikro-események egymásutánjának, váratlanul, véletlenszerűen bekövetkező mutációknak tulajdonítható, az idő és az aritmetika (számtan) ellentmond ennek. Ahhoz, hogy egy emlős testét alkotó százezer proteinlánc mindegyikét egységenként húzzuk ki egy szerencsekerékből, több idő kell, mint a naprendszer becsült életkora.” Alfred Kastler: A különös anyag, Gondolat, Bp., 1980, 262. o
Anthony Flew, filozófus, sok évig az ateizmus szószólója volt:
1. „…A kozmológiai kutatások nyugtalanná teszik az ateistákat. Úgy tűnik, a kutatók olyan tudományos bizonyítékokat mutatnak be, hogy a Világegyetemnek volt kezdete. Én továbbra is ateista maradok, de bevallom, hogy ilyen egyértelmű tudományos eredmények tudatában nekem nehéz védeni a nézeteimet.”
2. Egy BBC-interjúban bejelentette, hogy az élet eredetére és a természet komplexitására az egyetlen meggyőző magyarázat egy felsőbbrendű intelligencia létezése. Radio 4 News 101204
3. „A DNS biológiai vizsgálata megmutatta – az élet létrejöttéhez szükséges elrendeződések hihetetlen komplexitása által -, hogy valamilyen intelligenciának szerepet kellett játszania.” Associated Press Report, 2004. December 9.
Sir Arthur Keith (1866-1955) angol darwinista:
1. „Az evolúció nincs bebizonyítva, és bebizonyíthatatlan. De hiszünk benne, mert ezzel szemben az egyetlen alternatíva egy Isten teremtői tevékenysége, és az elképzelhetetlen.” Logosz vagy káosz Evangéliumi kiadó 20.o.
2. „Az evolúció nincs bizonyítva, és nem is bizonyítható, csupán azért hiszünk benne, mert különben a teremtésben kellene hinnünk, ez pedig elképzelhetetlen.”
Richard Dawkins, ateista biológus:
1. „A biológiai tudománynak nem titkolt célja bebizonyítani, hogy ami értelmesen tervezettnek látszik, azt a véletlen hozta létre”
2. „Kínzóan, nyomasztóan, halálosan nyilvánvaló, hogy ha a darwinizmus valóban a véletlenen alapulna, nem működhetne. Nem kell matematikusnak vagy fizikusnak lenünk ahhoz, hogy kiszámítsuk: Ahhoz, hogy egy szem, vagy hemoglobin-molekula véletlenszerűen összeálljon, az örökkévalóság is rövid lenne.” Climbing Mounth Improbable [A Valószínűtlenség Hegyének megmászása] New York, Norton 1996, p 67
3. A kambriumi kövületekről: „Olyan ez, mintha idetelepítették volna őket, minden evolúciós előtörténet nélkül.”
Robert L. Carroll, evolúciós szaktekintély:
„Nincsenek átmeneti maradványok a rhipidistian halak (amelyek kedvenc elképzelése szerint a négy végtaggal rendelkező gerincesek ősei) és a korai kétéltűek között.”
Douglas Dewar, korábban evolucionista tudós volt: „A fajok nem változhatnak.”
Reinhard Junker:
„Hiányoznak az evolúcióelmélet fontos bizonyítékai.” Reinhard Junker: Hogyan kapta csíkjait a zebra 1.o.
R. Leakey, az evolúció klasszikus képviselője:
„Az evolúció összes bizonyítéka elférne egy biliárdasztalon.”
Jeremy Rifkin, evolucionista tudós:
„A tudósok csaknem egy évszázada meghamísítják a leleteket, és félrevezetik az embereket, csak hogy megfeleljenek Darwin elméletének, de mindhiába. Manapság sok millió kövület látható, emlékeztetőül ama elmélet érveinek silányságára és ócskaságára, amely az evolúció zászlaja alatt menetel.”
Harold F. Blum, evolucionista tudós: „A legkisebb ismert protein méretéhez hasonló polipeptid spontán kialakulása is teljesen valószínűtlennek tűnik”. W. R. Bird, The Origin of Species Revisited. Nashville: Thomas Nelson Co., 1991, s. 304.
Henry Gee, zoológus:
1. „Olyan hatalmasak a fosszíliákat elválasztó időintervallumok, hogy semmi biztosan nem mondhatunk az elődök és az utódok közötti kapcsolatról.” In Search of Deep Time-Beyond the Fossil Record to a New History of Life 1999. p.23
2. „Azt állítani egy sorozat fosszíliáról, hogy azok egymásból fejlődtek ki, az nem egy bizonyítható tudományos hipotézis, hanem egy olyan állítás, amelynek annyi valóságalapja van, mint egy esti mesének – szórakoztató, talán még tanulságos is, de nem tudományos.” In Search of Deep Time-Beyond the Fossil Record to a New History of Life 116-117. oldal
David M. Raup, evolúciókutató paleontológus:
„A Darwin idejében élt és a ma élő geológusok által talált fosszíliák nem egy fokozatosan kifejlődő élővilágra utalnak. Inkább egy igencsak rendszertelen fosszíliagyűjteménnyel van dolguk, melyben az egymás után következő fajok hirtelen jelentek meg, alig változtak vagy semmilyen változáson nem mentek át az életidejük folyamán, majd hirtelen eltűntek.” Field Museum of Natural History Bullentin: Conflict Between Darwin and Paleontology 1979 január 23. o
Dr. N. Heribert-Nilsson, botanika professzor Svédország, Lund Egyetem:
1. „A paleobiológiai tényekből az evolúciónak még a karikatúráját sem lehet megrajzolni. A fosszilis anyag ma már annyira teljes, hogy az átmeneti fajok hiánya nem magyarázható az anyag ritkaságával. A hézagok valósak és sohasem fogják őket kitölteni.”
2. „Teljes kudarcot vallott az a több, mint 40 éves próbálkozásom, hogy kísérletetekkel bizonyítsam az evolúciót…” Henry Morris: Kreacionizmus 39. o.
3. „Az evolúció gondolata pusztán hiten alapul.” Synthetische Artbildung, 1953
David Kits, geológia professzor, Oklahomai Egyetem:
„Az evolúció megkívánja a fajok közti közbenső formákat, de a paleontológia nem szolgál ilyenekkel.
Encyclopedia Britannica, 1992, c. 26, ss. 704-705
„Annak ellenére, hogy a teknősök sokkal több és jobb állapotban megőrződött maradványt hagytak maguk után, mint a gerincesek, egyetlen átmeneti forma sem található, amely a teknősök és az állítólagosan belőlük fejlődött egyéb hüllőkre utalna.”
Mark Czarnecki, evolucionista régész:
„A legnagyobb probléma, amely felmerül az elmélet bizonyítása során, az eltűnt fajok maradványai, amelyek megőrződtek a Föld geológiai rétegeiben. Ezek a leletek sohasem utaltak még csak nyomokban sem Darwin feltételezett átmeneti alakjaira – ehelyett a fajok váratlanul jelennek meg és tűnnek el és ez az anomália támasztja alá a teremtéselméletet, amely szerint minden fajt Isten teremtett.”
Dr. Ali Demirsoy, evolucionista tudós:
„Az élethez nélkülözhetetlen egyik alapfehérje, a citokróm-C véletlen kialakulására körülbelül olyan kevés az esély, mint hogy egy majom írógépen elütés nélkül megírja az emberiség történetét.”
Stephen Jay Gould, paleontológus, Harvard Egyetem:
„Mi lett a létránkkal, ha van három, egy időben létező emberszabású faj (A. africanus, a robusztus Australopithecus fajok és a H. habilis), amelyek egyike sem származott a másiktól? És ráadásul a három közül egyik sem mutatott semmiféle evolúciós jellemzőt azalatt, hogy a Földön léteztek.”
Az evolucionista törzsfa szerint az ember kialakulásának sorrendje:
Australopithecus –> Homo habilis –> Homo erectus –> Homo sapiens, azt feltételezik, hogy ezek a fajok egymás ősei voltak.
A paleoantropológusok kutatásai viszont felfedték, hogy az Australopithecus, a Homo habilis és a Homo erectus a világ különböző pontjain, de egy időben éltek.
A Homo sapiens neandarthalensis és a Homo sapiens sapiens (a mai ember) egyszerre éltek, ugyanazon a területen. Ez a tény cáfolja azt a feltételezést, hogy egymás ősei lettek volna. E problémáról írt Stephen Jay Gould.
a teljes cikk:
"Egy tudomanyos elmeletet azert mert nem cafiltak, nem mondhatjuk, hogy teny, csupan a legjobb (materialista) magyarazat"
Éppenséggel de. A tudományban az elmélet egy létező és ismert folyamat működésének leírása.
Vagyis az lehet hogy az evolúciós törzsfa nem minden részletét ismerjük, de hogy az evolúció egy működő folyamat, egy tény, az már rég nem kérdés.
"Pont ez az, hogy csak bekepzeled, h0gy teny, de nem jatszodott le meg senkinek a szeme elott uj faj letrejotte"
Dehogynem.
Nézz utána a gyűrűfajoknak! Ott az élő példa az új fajok létrejöttére.
Vagy ott a Brassicoraphanus, a Tritikálé, a szülő fajokkal már nem képesek szaporodni, önmagukban viszont tökéletesen termeszthetők. Minden szempontból új fajok.
Mellesleg az evolúció annyit jelent hogy van egy szaporodó közösség, a leszármazottak nem tökéletes másolatai a szülőknek és az eltérő variációk a környezet függvényében eltérő túlélési- és/vagy szaporodási lehetőséget biztosítanak. Ahol ez a három feltétel teljesül, ott evolúció zajlik, ez olyan tény mint hogy 1+1=2. Márpedig az élővilágban tökéletesen teljesül mindhárom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!