Kell-e még papi nőtlenség vagy nem?
Hát igazából ha önként lemondanak róla... aki annyira pap akar lenni az tudja, hogy ezzel jár, szóval csak el tudja dönteni, hogy mit szeretne.
Ez kell vagy nem meg egy olyan dolog, egyetemen egyik töris professzorral beszélgettünk erről egy kicsit, és sokkal egyszerűbb oka van a papi nőtlenségnek annál a dumánál, hogy azért nincs feleségük, hogy csak a hivatásukkal foglalkozzanak.
Azért nincs feleségük, pontosabban nem lehet, hogy ne legyen senki aki örököl utánuk... így marad minden az egyházé a pap vagyonából/vagyontárgyaiból, még azok is amit a saját pénzén vásárolt. Egyszerűbb és logikusabb is ez a verzió.
A cölibátus egyértelműen uralkodási eszköz.
A RK felekezet nem tűri a konkurenciát.(Nevezetesen,hogy a feleség,mint nyak meghatározza a pap figyelmét.)
Az örökléses magyarázattal két gond van:
* Attól, hogy egy papnak nem voltak gyerekei, rokonai még lehettek, és már akkor sem csak a gyerekek örökölhettek.
* Az egyik pápa rendelkezett arról, hogy a pap vagyonát az egyház örökli. Ha lettek volna gyerekek, akkor ők sem örökölhettek volna a pap után.
* Voltak olyan papok, akiknek voltak gyerekeik. Akár a felszentelés, akár a keresztelés előtti időből, teljesen törvényesen.
Két gond helyett hármat írtam, de mindegy, mivel a harmadik úgyis viszonylag ritkán fordult elő.
Egy lehetséges történet:
Van egy család. Kiderül, hogy a férj és a feleség túl közeli rokonok. Az egyház érvénytelennek nyilvánítja a házasságot, a gyerekek törvényesek maradnak. A szülők szabadok további házasságra, a férfi papnak is állhat.
"Azért nincs feleségük, pontosabban nem lehet, hogy ne legyen senki aki örököl utánuk"
Remélem lassan sikerül elfelejteni ezt a tévedést. Az egyházi vagyon sosem örökölhető, erre külön törvény van. Se gyerekre, se testvérre, se szülőre, se más rokonra nem szállhat. (Mert ugye nem csak gyerek lehet örökös...)
Ez a felvetés már csak azért is hibás, mert ha valakinek meghal a felesége és nem nősül újra, akkor akár pap is lehet belőle. Egy kitétel van, hogy ne legyen már kiskorú a gyereke. De nem akadály. Ilyen erővel akkor ezt is tiltani kéne...
A kérdésre válaszolva: a nőtlenség nem történelmi kor függvénye. Jézus maga mondta, hogy van, akit Isten a családos életre teremtett és van, aki nem alkalmas a családos életre vagy Isten országáért önként lemond erről. Tehát a papi nőtlenség nem szükségtelen. Én amúgy nem tenném választhatóvá: valaki vagy pap legyen vagy családos. Tisztelem a görögkatolikusokat, mert náluk ez a hagyomány így alakult és nincs ezzel sem baj, de nem kell a rómaiaknak sem átvenni, mert nálunk meg másképp alakult. Egyébként házas férfiként is számos szolgálatot tehet valaki az egyházban: lehet pl. diakónus.
Vidiripi
1Timóteusz 3:1-13 ,Titus 1:5-9
A papi nőtlenség megkövetelése egy emberi döntés eredménye amely nem a bibliai gyakorlaton nyugszik!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!