Szeretnék hinni istenben, de nem tudok. Magányosnak érzem magam, és nem tudok hinni semmiben. Mit tegyek?

"A Bizonyíték körbe vesz, mindennek van tervezője és alkotója, magától semmi nem jött létre.

Elhinnéd ha azt mondanám neked, hogy egy kertes ház robbanás szerűen csak úgy létre jött, amiben minden a helyén van, a Konyha, a Fürdőszoba, vízvezetékkel gáztűzhellyel, villannyal, stb"

Ismerem ezt az érvelést, de ez is csak feltételezés. Amiket te írsz, azok használati tárgyak és épületek, amikre nekünk szükségünk van. De a Föld nem ilyen. Csak történetesen adott egy bolygó, ami megfelelő helyen van, ezért ki tudott alakulni raja az élet, és egy ponton az ember is. Én ebben semmi lehetetlent nem látok. Szokták persze azt mondani, hogy ennyi egybeesés nem lehet véletlen, pl. hogy a Hold is pont jó helyen van,hogy a Föld épp megfelelő távolságra van, hogy víz is van, stb., de ezek az emberek fordítva gondolkoznak, felcserélik az okot az okozattal. Azért tudunk erre rácsodálkozni, mert rengeteg tényező szerencsés együttállása folytán így alakult. Nem valami csoda, hogy éppen ott van a Föld, ahol, meg éppen van rajta víz, hanem ott volt a Föld, ahol, és ezért tudott rá víz meg élet kerülni. A legtöbb csillagrendszerben meg nyilván nincs ilyen.

(Amúgy plusz kérdés: miért írsz véletlenszerűen nagy betűvel szavakat? Ez nem a német nyelv, ahol minden főnevet nagy kezdőbetűvel kell írni. A "bizonyíték" szót pl. nagy betűvel írtad, a "tervező"-t nem. Sosem értettem, hogy ez miért divat a gyk-n.)

"így van ez az élettel és mindennel ami körbe vesz minket, mert a természet körforgása egy törvényszerűségen alapul, és ahol törvény van, ott van törvény hozó is."

Nem tudhatjuk. Ki a megmondhatója, hogy azt a törvényt, hogy van gravitáció, egyszer meghozták? Mi van, ha egyszerűen csak van, és kész?

"A Kérdező elsődleges problémája nem metafizikai. Először azon kellene segíteni, utána jön a többi."

Azt hiszem, te vagy itt az egyetlen, aki az igazságot látja. Az a helyzet, hogy a lánnyal egyszer összejöttünk (de pl. a szexig nem jutottunk el), aztán én szakítottam, majd megint összejöttünk, de megint nem tartott sokáig. Mind a kétszer az én hibám volt, hogy elhagytuk egymást. Nem volt még komoly barátnőm, depressziós vagyok, nem tudtam igazán beletenni magam és megbecsülni őt. Megijedtem. Az a helyzet, hogy mostanában semmi iránt nem bírom elkötelezni magam, legyen az bármi. Most már más fiú felé kacsingat, nem hiszem, hogy adna nekem egy harmadik esélyt. Egyébként a lány vallásos, és azt hiszem, sokkal bölcsebb, mint én. Játékos, kedves, imádja a gyerekeket, pont, mint én. Egy életen át a társam lehetett volna, azt hiszem. Nem bírok rágondolni, mert tönkretesz. Egész nap sorozatokat nézek meg játékokat játszom, hogy lezsibbasszam az agyamat. Élni sincs kedvem. Soha ilyen lányt nem fogok találni. És ismerem a családját meg a gondolkodásmódjukat annyira, hogy tudjam, sokáig keresgélnek, de akkor azt komolyan gondolják. Az egész eddigi életem ehhez hasonló kihagyott lehetőségek sorozata. Voltam nemrég egy bálon, ott is volt egy csinos lány, aki egyedül ült, őt se mertem leszólítani, mert féltem, hogy bénán fogok táncolni. Ha csak visszagondolok az eddigi kudarcaimra, meg hogy hány jó évet hagytam ki, ami sose jön vissza, már az elveszi az életkedvemet.