Szeretnék hinni istenben, de nem tudok. Magányosnak érzem magam, és nem tudok hinni semmiben. Mit tegyek?
Papíron vallásos vagyok, a gyakorlatban ateista. Nem tudok hinni istenben. Semmi nem támasztja alá számomra azt, hogy valaki vigyázna rám (vagy bárkire), látom, hogy pontosan annyira vagyok biztonságban, amennyire magamra tudok vigyázni. Van egy lány, akiért szeretnék imádkozni, de amikor elkezdem, tudom, hogy az egész egy wishful thinking, és semmi értelme, mert úgyse lesz rá semmilyen hatással. Senki nem hallja meg, soha. Ha én ma meghalnék, az összes ilyen titkomat magammal vinném a sírba, mint ahogy magukkal vitték azok is, akik eddig meghaltak, bármekkora jellemek voltak is. Az egész eddigi létezésemnek, minden álmomnak, mindannak, amiben hittem, semmi értelme nem lenne.
Egy depressziós ember vagyok, aki túl reálisan, túl illúziómentesen látja a világot. És magát. Nem látom, hogy mi menthetne meg attól, hogy az elkövetkező éveimet is éppúgy elpocsékoljam, és az elkövetkező lehetőségek mellett is éppúgy elmenjek, mint eddig.
nem hiszed, nem hiszed...
üzenj, hogy sokat gondolsz rá, és bízd rá, hogy mit felel - ne feleld meg te depressziósan a saját kérdésedet
"szeretnék hinni de nem tudok"
Mindent lehet, csak akarni kell.
Ha valaki szeretne hinni Istenben, az lépéseket tesz azért, hogy kifejlessze a hitet.
Ez pedig az ismeret által alakul ki.
De nem érdekel a Biblia, vagy is nem akarsz ismeretet, tehát, így nem tudunk segíteni, sem Én, sem a Teremtő.
"Mindent lehet, csak akarni kell. "
Mit tegyek, ha úgy működik az agyam, hogy nem hisz abban, amit megalapozatlannak tart? Ha akarom, sem tudom kéknek látni a pirosat, csak ha szemüveget veszek fel hozzá, de akkor megcsalom az érzékeimet. Az istenhittel ugyanígy vagyok. Számomra elég világos, hogy az embernek szüksége van önhazugságokra, mert egyszerűen így működik az emberi agy. Ezt a tudást nem tudom kirakni a fejemből, ha már átláttam egyszer. Elkezdhetek imádkozni, de tudni fogom, hogy attól, hogy én azt gondolom, hogy a bibliai isten az igazi, attól még egy arab ugyanúgy a sajátját fogja az igazinak hinni, egy hindu szintén, és egy szigeten élő, természeti istenekben hívő is a saját mítoszaiban fog hinni. Látom ezt az egészet felülről, és világos számomra, hogy ezek mítoszok, és az ember túl gyenge, hogy felnőjön ahhoz a teherhez, hogy egyedül vagyunk.
Az élet nem jött létre magától.
mindennek van tervezője és alkotója.
Az életnek és a világegyetemnek mennyivel inkább.
A Biblia nem illúzió, hanem történelmi bizonyíték.
Minden évszám, királyok nevei, és egyéb történéseket, a tudomány a történelem is bizonyít.
Persze nem kötelező elfogadni.
Egyet ne felejts el, a hit nem hiszékeny, és nem látáson alapul
A valódi hit, bizonyítékokon alapszik, olyan bizonyítékokon, amit bár nem látunk, de tudjuk hogy van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!