Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Akik keresztény Isten hívők,...

Akik keresztény Isten hívők, és a folyamatosan fejlődő technika miatt tudnak most ezen az oldalon is jelen lenni, nem érzik azt, hogy kicsit nevetségesek?

Figyelt kérdés

Mint tudjuk, a Isten nevében jó pár millió embert legyilkoltak az évszázadok folyamán.

Boszorkányokat, tudósokat, alkimistákat, vagy a keresztes hadjárat alatt ártatlan emberek sokaságát.

Anno a tudomány mindig is vissza volt szorítva, a kereszténység nem ismert el semmit, csak a Bibliát, és azokat a meséket amiket abban leírtak.

Ott van pl Galileo Galilei a heliocentrikus világképpel, a katolikus egyház majdnem megölette, ha nem vonja vissza az állításait.

És mégis neki volt igaza, mint kiderült.

De ha nem lettek volna ilyen géniuszok a középkorban, akik szembe mentek volna az Istenestekel akkor most sem tudnátok ide az internet segítségével írni!?

Most akkor ezek után miért ragaszkodtok mindig egy olyan hithez, aminek szinte csak hazugság és befolyásolás az alapja?

Ti is ugyan úgy azoknak a tudósoknak a szenvedése által írhattok most ezen az oldalon, akiket Isten nevében élve elégettek, vagy vízbe fojtottak!


2015. okt. 13. 17:18
1 2 3 4 5
 41/46 anonim ***** válasza:

Láttam egy műsort,amiben az volt,hogy igazából a fajok között az a fő eltérés,ha jól értettem, hogy melyik génszakaszaik hajlamosak szaporodás általi mutációra,ez pedig szabályozva van. Tehát az ember és a majom között nem a %-os eltérés a lényeg,hanem hogy mi emberek más dolgokban térünk el egymáshoz képest ,mint egy adott majomfaj egyedei.

Számomra ezek után már csak az maradt a kérdés,hogy mi okozhat olyan mutációt,ami által ugyanúgy módosul ez a rész vagy ha ez a rész módosul egy utódnál,akkor szaporodóképes marad -e.


Viszont az evolúció mellett számomra akkor is több érv van. A legfőbb az,hogy pl: oroszlánok nem voltak a dínók mellett stb..

2015. okt. 30. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/46 anonim ***** válasza:

Nemrég voltam az állatkertben, és meglepődve láttam a tapírnál azt kiírva, hogy az élő kövületek szinte semmiben nem térnek el a 35 millió évvel ezelőtti őseiktől. Vajon náluk csődöt mondott az evolúció? ;)


Utolsó, elég gyenge érv az, hogy oroszlánt nem találsz a dinoszaurusz mellett. Nézz utána, hogy mennyire gyakori a fosszilizálódás úgy egyáltalán. Vagy nézd meg, hogy a Sárkányfenyő esetében pl. (neve onnan ered, hogy a dinoszauruszokkal/sárkányokkal egyidőben élt az evolucionisták szerint 90 millió éves kövület alapján) szintén nem találsz embert a fosszíliája mellett, mégis tudjuk, hogy az emberrel egyidőben létezett/ik, mert ma is van belőle élő példány.


Szerintem eléggé logikátlan azt hinni, hogy a dinoszauruszok nem éltek egyidőben az emberrel, mivel annyi bizonyíték van az ellenkezőjére. Érdekes, hogy a krokodilról nem gondoljuk azt, hogy nem élt az emberrel egyidőben, holott a dinoszauruszok korából származik, mert ma is van belőle élő példány. A dinoszauruszok pedig kihaltak - tehát ebből logikus, hogy nem is létezhettek az emberrel egyidőben?

Hogy csak néhány bizonyítékot soroljak: Szent György harca a sárkánnyal, a kínai csillagjegyek: állatokról nevezték el, számukra ugyanolyan állat volt a sárkány, mint a tigris vagy a disznó. A Bibliában Jób könyvében elég részletes leírást találunk két dinoszauruszról - ha nem is hiszel abban, hogy a Biblia Isten szava, akkor is elég bizonyíték kellene hogy legyen az, hogy emberek leírták két dinoszauruszfaj jellemzőjét, ami nyilvánvalóan élő példány volt az ő idejükben.


És hány élő faj hal ki a mi időnkben, róluk sem fogsz fosszíliát találni az emberrel együtt.

2015. nov. 8. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/46 anonim ***** válasza:

Biztos okosabb vagy mint sok tudós..

Viszont ha ilyen fossziliákat találtak,akkor ebben a korban oroszlánt miért nem találtak? Talán mert csak a dínók idejében voltak,majd elrepültek valahova és visszajöttek?

[link]


Az,meg hogy a tapír SZINTE semmit nem változott,az nem jelent azt,hogy SEMMIT SEM változott. Ugye?


Másrészt több,mint valószínű,hogy ez a faj nem volt kitéve túl nagy evolúciós nyomásnak,ami annyit tesz,hogy az őstapír életfeltételei ma is megtalálhatóak, azok a táplálékok ma is léteznek,mint elődjeinek.

2015. nov. 8. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/46 anonim ***** válasza:

"Viszont ha ilyen fossziliákat találtak,akkor ebben a korban oroszlánt miért nem találtak?"

Talán érdemes lenne utánaolvasnod a Sárkányfenyőnek, amit példának hoztam fel:

[link]

Röviden: Ennek a növénynek 90 millió éves kövületeit találták meg (más források szerint 150 millió éves, az angol wiki szerint 200 millió éves), innen ismerték. Aztán 1994-ben élő példányokat találtak. Tehát 90 millió év alatt nem volt fosszília. Ez ugye nem jelenti azt, hogy 90 millió évre eltűnt a növény, aztán egyszercsak megjelent.

Egyébként nem tartom magam okosabbnak a tudósoknál, nem tudom, miért személyeskedésbe átmenni, de jó, ha tudod, hogy nemcsak evolucionista tudósok léteznek, hanem teremtésben hívők is. Itt egyszerűen arról van szó, hogy a tényeket (pl. fosszíliákat) eltérően interpretálják, attól függően, hogy milyen szemüveget viselnek. Ha az evolúció szemüvegén keresztül nézed a fosszíliákat, akkor millió éveket állapítasz meg, ha a teremtés szemüvegén keresztül, akkor párezer évet. Az evolúció nem tudomány, hanem egy teória, amiben hihetsz, ugyanúgy, mint ahogy hihetsz a teremtésben is.

[link]

2015. nov. 8. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/46 Ezüst Vitéz válasza:

#12!

Ezt írtad:

"A keresztény tudósokat meg nem lehet komolyan venni, mert óriási és egyre növekvõ tudatos erõfeszésre van szükség a tények és a vallásuk közti szakadék áthidalására."

ohh... Szóval akkor nem lehet komolyan venni Newtont, Galileit, Gregor Mendelt, Lemaítrét, Schrödingert, Planckot, Poincarét, Darwint, Kelvit, Leibnitzet, Pascalt, Gamovot, stb?

Akkor légy szíves, közöld velünk, hogy kiket lehet komolyan venni!!!

2017. jan. 16. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/46 anonim ***** válasza:

Galilei:

[link]


Az egyház tudományellenességéhez: az első középkori egyetemeket, ahol korszerű tudományos munka folyt, ki finanszírozta?

2017. jan. 23. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!