Isten egy tomeggyilkos?

Csak egy db gyakorizó vagyok.

Isten gyermeke - mint minden ember.

Itt mindenki a véleményét írja, azt, amit megélt, amit tapasztalat, amit érez és gondol. Akkor is ha - mint például én- sokszor idéz, szentiratokból, vagy irodalomból, vagy tanulmányokból. Azért idézem, mert amikor olvastam, azonosulni tudtam vele: ez igaz, ezt én is így gondolom.

Visszatérve a kérdésre: azt hiszem :

Isten szeretet.

Ez így János evangélistánál van: ὁ θεὸς ἀγάπη - Isten szeretet.

Lehet, hogy ennyi elég a szentírásokból...

(nem csak a Bibliára gondolok, Védák, Buddha beszédei, szútrák, Korán mindre).

Vagy még János evangélista prológusa, a Logosz himnusz.

A Szó testté lett - itt van, most is, amikor szavakkal gondolkodom, mert a Logoszból, a világ világosságából ered a szó értelme. Akkor már minden tudatható, a többit meg kell élni a saját utamon, saját tapasztalattal. (ehhez nem kell ÓSZ történelem könyve, amit emberek írtak le és válogattak ki, a sok írás közül. Van néhány rész, amit örömmel olvasok, pl néhány zsoltár, Sirák Fia könyve, Prédikátor S könyve, de nem lehet pl mit kezdeni Eszter könyvével, ami az [emberi] bosszúról szól)

A lét tragikus, a világ, az élet tele van szenvedéssel.

És mégis:

szeretet van, az ember képes szeretni.

Ha nincs szeretet - ott nincs Isten.

Ha bántja egyik ember a másikat, vagy az állatokat, érző lényeket- ott a "szeretetet" bántják, vagyis mivel 'Isten szeretet' - tehát Istent.

Lehet, sajnos. De nem biztos, hogy attól valami jobb lesz. Sőt.

Na jó éjt, "máma már nem hasad tovább":D

[link]

>Isten szeretet.

Ügyes próbálkozás, de sajnos nem érvényes.

A szeretet az szeretet. A szeretet fogalma tökéletesen elég a szeretet fogalmának kifejezéséhez, maradéktalan, mivel azonos vele. Istent csak beleerőltetni lehet a szeretet fogalmába. Szóval ha te Isten alatt valójában a szeretetet érted, akkor nem csinálsz mást, mint rossz néven hívsz egy egyszerű fogalmat, és egy csomó helytelen dologgal kiegészíted, ami nem is hozzá tartozik.

Bár egyszerűségében nemesnek és puritánul szépnek, mélynek tűnik az ilyen "Isten a szeretet"-hez hasonló drámai egyszerűsítés, sajnos semmi, de semmi értelme nincs.

Ha a szeretetben hiszel és arról beszélsz, akkor ne Istent emlegesd. Nem megfeleltethetőek.

re46-48 nem "ügyes próbálkozás".

Minden ember mindig, az évezredek során mindenhol Istennel kapcsolatban kizárólag az Istenképéről tud csak beszélni. Hogy is beszélhetne másról?

Ez az istenkép egyéni, koronként, helyenként is változó de alapvetően egyéni. Még a tudós is, mikor tanulmányt ír, meglehetősen objektív, de mint leírás a tanulmány kizárólag egy egyéni, szubjektív lehet. A tudattól függő.

A tapasztaló alany, a tapasztalás folyamata és a tapasztalás tárgya -bármennyire is szeretnék a tudósok - soha nem jelentkezik külön, mert nincs - ez a három egyszerre keletkezik és kizárólag együtt van.

Tehát nem "ügyeskedtem", hanem a saját átélésen alapuló istenélményemről írtam. Nem baj, hogy ez nem tetszik valakinek, rendben van, elfogadom, de ez cseppet sem fogja befolyásolni. Változhat az életem során, de csakis a megélt élmények,tapasztaltok, olvasmányok, nagy gondolkodókkal való dialógusok hatására.

Kérdezőnek.

Konzekvenciálisan [is] jobb, ha nem a fenti kérdésbe helyezkedünk bele, hanem a fentiekben vázolt: "Jóisten" képpel operálunk.

Isten lét, nem látvány, tehát nem a képem fogja meghatározni Istent, hanem istenképemnek kizárólag az én létemben lesznek konzekvenciái.

Az Örökkévalót, az Abszolútumot nem fogja megváltoztatni, csiszolni, nevelni, kioktatni stb. az istenképünk.

Egy egyszerű, alacsonyabb szintről, egy vicces példa, hogy miért írom ezt: mi a különbség az optimista és a pesszimista szivarkedvelők között? ha van 100 különféle szivarja, az optimista mindig a legjobbat szívja el, a pesszimista mindig a legrosszabbat a készletből. Így az idők folyamán az optimista elszívott 100 legjobb a pesszimista pedig 100 legrosszabb szivart. :D

A pesszimista talán midig hőbörög, örökké elégedetlen, és ez meghatározó a munkájára emberi kapcsolataira is.

Jónak lenni viszont megmagyarázhatatlanul jó.

A jó-rossz dualitást a 'jó' irányában jó elhagyni.

Hálatelt szívvel, köszönetet mondva az Örökkévalónak, hogy élek, hogy szerethetek, hogy beszélgethetek emberekkel, hogy segíthetek enyhíteni a szenvedést,

hogy néha egy patak partján leülhetek szemlélődni, madarakat hallgatni.

-aanna-

#49:

Rendben, de ezek alapján akkor az istenkép csak bizonyos benyomások és érzelmeg felmagasztalása, az én szempontomból nézve továbbra is szükségtelen és hibás fogalomhasználat. Mi van akkor, ha ugyanezeket az érzéseket, élményeket, benyomásokat tapasztalja valaki, ugyanakkor nem alakít ki istenképet, csupán átéli és saját nevén nevezi azokat (pl.simán "szeretet")? Mi a különbség, mi indokolja Isten fogalmának bevezetését oda, ahol (szerintem) nincs szükség rá? Remélem, nem veszed kötekedésnek, amiket írok, akkor sem, ha nem értek egyet veled (és valószínűleg nem is fogok).

>A tapasztaló alany, a tapasztalás folyamata és a tapasztalás tárgya -bármennyire is szeretnék a tudósok - soha nem jelentkezik külön, mert nincs - ez a három egyszerre keletkezik és kizárólag együtt van.

Ez csöppet szolipszistán hangzik, de sebaj. A tudományos módszer eszközeivel tetszőleges szintű (de igaz, nem tökéletes) objektivitás elérhető megfelelő információk rendelkezésre állása esetén, éppen ezért van. Nagyon fontos azonban, hogy a tökéletlen objektivitás és a szubjektivitás kizárásának lehetetlensége NEM indokolja, támogatja vagy erősíti meg az objektivitás igényének hiányát vagy a szubjektivitás felmagasztalását. Nem az az alternatíva, hogy nem is törekszünk objektivitásra, mert úgysem érhetjük el. Ez egy gyakori hamis dilemma a "tudomány" ellen.