Istenben nincs ennyi előrelátás? Ez, hogy lehet?
Nem volt értelmetlen az Özönvíz, mert azok az emberek, akik nem menekültek meg, javíthatatlan emberek voltak. Természetesen Noé sem volt bűntelen, viszont a kortársai között ahogyan az Szentírás fogalmaz, tökéletes volt, és Istennel járt. Noé egyébként azon három ember közé tartozik Dániel és Jób mellett, akik rendkívül feddhetetlen emberek voltak. Az Írás együtt említi őket.
Noé vonala egyébként az úgynevezett "maradékot" jeleti, amely mindig megtalálható a történelem során. A bűn nem Noétól közvetlenül terjedt el, hanem a későbbi leszármazottaitól.
Az alkoholizmusa is a feddhetetlensége része volt?
És mit jelent az, hogy egy ember javíthatatlan? Lehetséges-e, hogy a Föld teljes lakossága valami mentális betegségben szenvedett, amit Isten nem tudott volna meggyógyítani, vagy valami olyan eszme kerítette őket hatalmába, amiben nem lehetett volna megingatni őket? Mi emberek folyton változtatunk a korábbi álláspontunkon. Egymást meggyőzzük időnként. Úgy tűnik Istennek ez nem megy. Kinyír mindenkit a francba, aztán téma lezárva.
"A bűn nem Noétól közvetlenül terjedt el, hanem a későbbi leszármazottaitól."
Akkor mégiscsak Noétól, hiszen ő csinált egy rakás bűnös utódot.
"Az alkoholizmusa is a feddhetetlensége része volt?"
-->Nem volt alkoholista, szóval erősen túlzol. Egyszer olvassuk azt róla, hogy lerészegedett (Gen 9,20-21). Mint minden ember, ő is követhetett el hibát, neki is megvoltak a küzdelmei. De az élete összességében feddhetetlen volt:
"Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé." (Gen 6,9).
Felhívom a figyelmed, hogy egy olyan világban történik róla ez a jellemzés, amikor "megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz." (Gen 6,5). Az ókori világban a szív az értelem székhelye volt. Tehát lényegében arról volt szó, hogy az emberiség eljutott egy olyan szintre, amikor minden gondolata már csak a gonoszság körül forgott. És ezzel el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy mi a javíthatatlanság. Egy olyan állapot a gonoszságban, amiből az ember már nem tud megtérni, ezt úgy nevezzük, hogy megkeményedés. Hogy jut el ide valaki? Rendszerint úgy, hogy folyamatosan visszautasítja Isten kegyelmét. Egy szemléltető példa: a Jézus korabeli zsidóság azon része, aki nem fogadta be Őt, is ilyen volt már. Tudták, hogy Jézus a Messiás, mégis amikor Krisztus és a tanítványai újra és újra hozzájuk szóltak, folyamatosan elutasították. Elutasították egyszer, kétszer, és többször is. Végül már odáig jutottak, hogy egy közönséges bűnözőt (Barabbást) többre becsültek, mint Krisztust. Jeruzsálem pusztulása ennek a következménye volt. A zsidó történész Josephus Flavius - aki soha nem lett keresztény - mondja ki, hogy a zsidó-római háború idején a zsidóság már romlottabb volt már Sodoma lakosainál is. Tehát lényegében ez történt Noé kortársaival is. Isten parancsolatait megvetették, és magát Istent is, azt mondták neki, hogy "távozzál el tőlünk" (Jób 22,17). Teljesen megkeményedtek a bűnben, számuka már nem volt változás. A Szentírás tanít arról, hogy bármilyen ember eljuthat ebbe az az állapotba, ezért mondja azt az egyik újszövetségi szerző, hogy "Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket." (Zsid 4,17).
-------
"Akkor mégiscsak Noétól, hiszen ő csinált egy rakás bűnös utódot."
-->Nem közvetlenül Noétól, ahogyan az a kérdésben van. Egyébként meg nem is az a legnagyobb kérdés, hogy valaki bűnös-e vagy sem, hanem az, hogy akar-e megszabadulni a bűneiből. Noét pedig felesleges hibáztatni, mert egyrészt az utódai között igaz emberek is voltak, és vannak ma is, nem csak gonoszok. Hogy némelyek nem követték Noé hűségét Istenhez, az nem az ő hibája. Biztosan tisztán hagyományozta tovább Isten törvényeit, tehát ő megtette a magáét. Másrészt pedig, ha Noé nem nemzett volna további utódokat, mi sem élnénk.
"Egyébként meg nem is az a legnagyobb kérdés, hogy valaki bűnös-e vagy sem, hanem az, hogy akar-e megszabadulni a bűneiből."
Ha nem lenne bűnös, akkor nem is lenne mitől szabadulnia. És mivel az egész Özönvizet a fáma szerint egyedül Noé és családja élte túl, ezért evidens, hogy mástól nem is származhatott a bűn, mint Noétól és/vagy családjától. Hacsak nem próbálkoztak sikeresen a kecskékkel vagy birkákkal, de erről biztosan tenne említést a Biblia, ha történt volna ilyen.
"Noét pedig felesleges hibáztatni, mert egyrészt az utódai között igaz emberek is voltak, és vannak ma is, nem csak gonoszok. Hogy némelyek nem követték Noé hűségét Istenhez, az nem az ő hibája."
De persze az Ádám és Éva hibája volt, hogy szakajtottak arról a bizonyos fáról, igaz? Még véletlenül sem a monda szerinti Sátáné, aki miatt az emberpárt sújtotta olyan büntetéssel ez a kegyes Isten, amit sokezer év után is nyög az emberiség. A valódi bűnöst felismerni túl bonyolult volt Isten számára? Vagy csak ki akarta tölteni haragját valakin, és pont Ádámék kerültek először az útjába? Ádám és Éva is szabad akarattal lett megáldva, ők csak szabadon választottak. Hogy éppen a rosszat, arról fogalmuk sem volt, hiszen tudatlanok voltak. Maradtunk volna inkább robotok (ha már ezt a szót szeretitek használni), "Igen, Isten, jól van Isten, ide hamuzzon Isten" módjára, igaz? Akkor meg hová lenne a szabad akarat, amit annyira szerettek előrántani a kalapból?
Beteg egy sztori az egész, akárhonnan is nézem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!