Mikor lesz vallásmentes a világunk?
Istent mindenkinek magának kell megtalálnia. Aki vakon, pusztán a neveltetése miatt hisz, az nem igazi hívő. Aki a Bibliához fordul, az sem igazi hívő (bár az Újtestamentum tele van megszívlelendő bölcsességekkel és instrukciókkal). Isten ott van mindannyiunkban.
Az az ateista tehát, aki még nem fedezte fel önmagában Istent, ilyetén gyenge. Jómagam is ateista nevelést kaptam, és csak felnőtt koromban fedeztem fel Istent.
#17-nek
Mindenkit a saját szerencséje kovácsol. Lehetséges, hogy te úgy érzed meg tudsz birkózni az élet nehézségeivel, lehetséges, hogy jól érzed magad a bőrödbe, lehetséges, hogy neked ennyi is elég. Azt mondom szerencsés vagy, de még változhat. Emberek sokasága érzi úgy, hogy megtörte őket az élet, akár társadalmi, akár egészségi, akár magánéleti tragédiák által. Mit tud egy ateista ezeknek a tömegeknek nyújtani? S főleg azoknak, akik már meghaltak? Mi az ateista örömhír? Egyél igyál, élvezd az életet, holnap úgy is meghalsz. Az ateizmus egyszer már megpróbált egy földi mennyországgal, de pokol lett belőle.
Úgy tűnik az emberek ösztönösen vallásosak, egyszerűen olyan hatalmas bennük az élni akarás, hogy nem tudnak belenyugodni, hogy csak ennyi az egész. Továbbá létezik vallásos élmény is, vagyis azért vallásosak az emberek, mert kapnak tőle valamit: erőt békét, örömöt, szeretetet stb. Vallása válogatja, de óriási változások is végbemehetnek, egyes emberekben: bűnözők térnek jó útra, súlyos betegek gyógyulnak meg, megromlott kapcsolatok jönnek helyre stb. Ezeket nem lehet letagadni.
#22
Miért ilyen nehéz elfogadni, hogy egyszer mind meghalunk? És miért csábít az öröklét? Szerintem baromi unalmas lenne. Amúgy meg ha létezik örökkévalóság, akkor az élet jelentéktelen, ahogy egy hangya is a világegyetemhez képest.
Nem hiszem, hogy jó lenne egy világ vallás nélkül. Bár jó magam nem vagyok túl vallásos, de nem is utasítom el teljesen.
A probléma gyökere nem az hogy létezik a vallás, hanem hogy léteznek olyan elvetemült emberek, akik ezzel takarózva megengedhetetlen tetteket kövessenek el. De ez emberi mulasztás, mint minden szörnyűség, ami a világban előfordul, ne hibáztassuk magát a vallást, amiben hisznek.
Szp72 és társai!
Nektek tényleg ennyire sz.r az életetek? Miért kell ilyen butaságokról álmodozni, hogy egyszer minden jobb lesz. Ez ugyanis rgy buta mese, nem más. Egy életetek van. Ezzel próbáljatok már meg kezdeni valamit! Bár ha nektek jobb így, akkor továbbra is várjátok a világvégét, meg az utolsó ítéletet, bár elviekben már egy párszor az is megtörtént, csak mindig el kellett ugye halasztani.
Igen elég szar volt az életem, s a hit segítségével sikerült kijönnöm egy mély depresszióból. S miért lenne szarabb bárkinek az élete, mert hisz? A hit nem jelenti azt, hogy ülve várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb.
Egy sivatagban eltévedt ember, aki hiszi, hogy élve haza jut, miért járna rosszabbul attól, mint aki nem hiszi, és meg se próbálja?
Szerencsétlen, sivár lelkivilágú ateistáknak hiába is bizonygatjuk, hogy nem a Bibliában hiszünk, nem az ótestamentumban, nem a feltámadásban (Walking Dead) és nem is abban, hogy itt a Földön vezekelnünk kellene, hogy majd a halál után jobb legyen.
De ők csak jönnek, jönnek ugyanazon siralmas érveikkel, hogy "de miért kell hinni a feltámadásban", "de szar az a Biblia", "milyen sivár lehet az életed, ha itt nyomorogsz a Földön", stb.
Ateisták!
Gondolom ezt a másik kérdést is te tetted fel. Mindkettőre ugyan az a válaszom amit ahhoz a kérdéshez írtam:
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__6..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!