Alku az Ördöggel. Hogyan?
Sohasem voltam vallásos, de a természetfelettiben mindig is hittem, max én nem Istennek és Ördögnek hívom őt/őket (de most maradjunk ennél a megnevezésnél). Sajnos az életemben felmerültek olyan gondok, amelyekkel nehezen birkózom meg, illetve nehéz legyőzni őket.
Így "hitetlenként" (hiszen ugyebár Isten minden eltévedt báránykáját visszafogadja) megpróbáltam megtérni. Bevallom önző célok is vezettek, hiszen reméltem, hogy "mindenhatónk" (pfff) segítségével ha nem is teljesen, de kisebb-nagyobb mértékben rendbe tudom hozni az életem, illetve megkapom azt a bizonyos útmutatást.
De aztán rájöttem: Isten egy bal f@ sz. Semmit sem ér hatalma, semmire sem számíthat tőle az ember, akár hívő, akár hívő szeretne lenni.
Így úgy döntöttem, a másik oldalról közelítem meg a problémát. Szerintetek ha ez egyik oldal teljesen gyenge és hatástalan, fordulhatok (és ha igen, hogyan) a másik félhez?
Nevezetesen: mit ajánlhatok fel az Ördögnek (kizárólag a saját életemből), hogy sikerüljenek céljaim?
Szervusz
Jézus két útról beszélt. Az írásod alapján te mindig is a széles úton jár(sz)tál, úgy hogy ne keresgélj sokáig, mert már a Sátán irányítása alatt éled az életedet, sajnos. Az meg a pusztulásba visz, ahogyan Jézus mondta.
Hagyd el a keserűség útját, és keresd Isten vezetését, de ne te szabjál Neki feltételeket, hanem alázd meg magadat előtte és tedd azt, amit tanulsz Tőle a Szavából, hogy boldog, kiegyensúlyozott és céltudatos életet élhess. Tudom miről beszélek. Most boldog, örömteli életeet élek.
Hidd el nem mindegy, hogy ki a "főnök".
Már eddig is azért van gondterhelt életed, mert rossz a "tanácsadód".
Pál apostol megtanulta a megelégedettség titkát, minden negatív körülménye ellenére. Azért írták le a történetét a Bibliában, hogy mi is tanuljuk meg, tanuljunk tőle. Csak lágy ebben kitartó.
Sok szerencsét hozzá! Imádkozom érted :)
1: Egy teljesen alap dolog. Nem szeretném kifejteni.
2: Magyarul, ha egy birka vagy és elengeded a céljaidat, vágyaidat, ergo átalakulsz egy vegetáló növénnyé, akkor isten (direkt kisbetűvel) megsegít?
Hát, pont ezért fordulok a másik oldalhoz: mert isten nem mindenható. Meg van kötve a keze, és van néhány dolog, amit megtud adni az őt alaptalanul imádó híveinek - mert ha egy átkozott kérést nem tud teljesíteni, akkor abszolút nem jogos a mindenható kifejezés.
Inkább "elpusztulok", de legalább a céljaimat elérem, és nem kell totális kudarcként elkönyvelni az életem.
Negatív körülmények mellett meg nem létezik megelégedettség. Maximum a fent említett növényeknek.
Attól, hogy nem éred el a céljaid, még nem biztos, hogy Isten nem mindenható. Lehet, hogy a céljaid - bár most ésszerűnek tűnnek - nem vinnének előbbre.
Ezenkívül ha mindig Istenre vagy az ördögre támaszkodsz, azzal tulajdonképpen hárítod a felelősséget. Szóval inkább tanulj meg felelősséget vállalni, tanulj meg örülni az apró dolgoknak is, tanulj meg törődni más emberekkel és akkor boldog leszel. Még hívőnek sem kell lenned.
Saját tapasztalat, szóval hihetsz nekem...
Nem kell felajánlanod semmit. Nekem mindenem megvan. Csak egy apró kis szerződést kötünk, és garantálom, hogy a szerződésben foglat időig minden vágyad teljesül. És cserébe csak egy olyan dolgot kérek, ami sokak szerint nem is létezik. :)
Csak egy szavadba kerül, na jó, meg egy csepp véredbe. Utána még a szúrást sem fogod érezni az ujjadon, ha nem akarod.
Na mit szólsz, kötünk alkut?
4: Igen, ettől félek én is ( a becsapástól). Mégis, rájöttem, hogy isten olyannyira inkompetens mindenben és mindenhez, hogy reális, objektíven végiggondolva, az ellenpólusra kellene fókuszálnom.
A sikereimről: a gond az, hogy egy olyat kérek, ami nem rajtam múlik, annyira evidens MINDENKI számára. Annyira hétköznapi és semmiség. Nem rajtam múlott/múlik.
Az egész isten gyermekded játéka velem/ellenem.
5: BIZTOS, hogy előrébb vinnének. Így most hirtelen: magabiztosság, önbizalom, nagyságrendekkel optimistább életszemlélet várna rám siker esetén. Tuti igazad van, ezek inkább hátrafelé lépések, mint előre.:)
Sokat (a környezetem szerint túl sokat is!) törődök más emberekkel. Az apró dolgoknak nem örülök, pont ezért lenne jó ez a siker. A problémámnak semmi köze a felelősség vállaláshoz (amivel amúgy nincsen baj). Végezetül: nem hárítok, pusztán csak kétségbeesett vagyok.
Olvastam önsegítő könyveket. Esetemben semmit sem használtak. Plusz a célom teljesen más jellegű.
6: Wodooo? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!