Hogyan vagyunk képesek pl. szeretetet érezni?
Szió.
Nem az evolúció alakította ki.
ez egy tulajdonság, ami ugyan úgy kódolva van a sejtjeinkben mint bármi más.
ezzel visszatükrözhetjük a teremtőnk tulajdonságait.
ezért írja, hogy az "Ő képére és hasonlatosságára " teremtett minket, mert bennünk is meg vannak azok a tulajdonságok, amik benne, tőle kaptuk.
Az állatok is tudnak"szeretetet" érezni, bár nem ez a legjobb szó erre, inkább a hála és a köszönet a gondoskodás az ami hűségessé teszi az ember mellé Pl, a kutyusokat.
Igen az állatokban nincs öntudat, Ők ösztönből cselekednek, ők így lettek teremtve.ezért a kutya nem tudja, hogy Ő kutya, és a tyúk se tudja hogy Ő tyúk.
:D)
A szeretet talán úgy alakult ki, hogy a faj túlélése jobban volt biztosítva, ha az egyedek törődtek egymással.
Az én tudatnál szerintem nem lehet egy éles határt húzni az állatok és emberek között, mivel nem tudjuk, hogyan gondolkoznak. Az biztos, hogy a legtöbb állat a tükör előtt azt hiszi, hogy egy másik állatot lát, ezért támadó pozíciót vesz fel, vagy játszani akar a tükörképével.
Vannak viszont állatok (például az elefánt) akik felismerik, hogy a tükörben lévő állatok azok ők maguk. Ennek megfelelően nem a tükörkép agyarát tapogatja, hanem a sajátját, miközben a tükörképet nézi. Kb. úgy, mint amikor mi nézzük, hogy hogyan áll valami rajtunk. Tehát van egyfajta én tudatuk.
Mi a t*kömért van ez a kérdés valláskritika kategóriában?!
Mind1....természetesen az első válaszoló téved.
Társas életformák vagyunk, ezért akarva akaratlanul meg kellett ,hogy jelenjen az egymás iránti ragaszkodás a túlélés érdekében. Ez a szeretet, ami ragaszkodást vált ki.
Már csak onnan is láthatjuk, hogy az állatok képesek így érezni, hogy bizonyos fajok elhunyt családtagjaikat megsiratják "gyászolják", illetve (lehet hülyén hangzik) depressziósak lesznek. Még ha nem is olyan formában mint mi.
„Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondjak: "Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyáira pazarol! Önző, rideg fráter!" - ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék csak gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak nyugodtan a kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten is tudja ezt.”
Márai Sándor: Füves könyv
Az biztos, hogy a legtöbb állat a tükör előtt azt hiszi, hogy egy másik állatot lát, ezért támadó pozíciót vesz fel, vagy játszani akar a tükörképével.”
Tévedés! A legtöbb GONDOLKODÓ(!!!) állatka (nem mindegyik) tisztában van vele, hogy a tükörképe nem élő, ezért többnyire tudomást sem vesz róla.
Akkor ők is biztos tudomást sem vettek róla:
http://www.youtube.com/watch?v=kG_QhttG6jo
http://www.youtube.com/watch?v=xplsG2HH0vA
http://www.youtube.com/watch?v=0iVY2llS7eA
http://www.youtube.com/watch?v=wHN7vJW8t5o
http://www.youtube.com/watch?v=WzWd4WrwHnU
És még tudnám folytatni a linkelést, mert rengeteg ilyen van.
És ők sem:
http://www.youtube.com/watch?v=pNqirOJ5qAw
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!