Nem lehetséges kereszténynek lenni és elfogadni a tudományt egyszerre?
Kérdező,Kérdező!!!
Köszönöm,hogy a porondra provokáltad Pietrosolt és 15/30-at!!!
Többieknek Lenin bácsit idézném:"Tanulni,tanulni,tanulni!!!"
# 22!
"Itt már az elején nem jól van a dolog.
Az információ egy létező dolog tulajdonságának egy tudat által történő értelmezése, szóval az információ már csak emiatt se nagyon lehet az Univerzum alapja."
Az energiában tárolt információt, úgy tűnik nem sikerült megfejteni, hiszen ha így lenne, akkor elérkeztünk volna a lét értelmének a megfejtéséhez. Ehhez az ontológiai állomáshoz még nem érkeztünk meg. Esetleg megérkeztünk, de korlátozott érzékelésünk miatt azt nem vesszük tudomásul. Vannak feltételezések, melyek szerint az ember egy retrográd értelmi evolúciós utat jár be. De ez már egy másik téma.
"Ez se teljesen érthető. A "létezés" során a létezők is anyagból állnak. Vagy szerinted miből? Információból?"
Az anyagot mozgató törvények, elvek nyilvánvalóan egy másik létezési módban vannak, mint a látható anyag. Ráadásul rendkívül hatékony szervező erővel bírnak és bár térben és időben nem terjednek ki, létük kétségtelen. Tehát a létezés teljességét nem meríti ki az anyag, sőt az a lét teljességének csak kisebb része.
"Hogy ez miben bizonyítaná a transzcendenciát, azt nem igazán látom be."
Figyelj! Van a létezésnek egy kisebb része, az anyag és van egy nagyobb, az anyagtól eltérő, más létmódban levő és az anyag ennek van alávetve. Ha az anyagot anyaginak nevezed, akkor minek nevezed azt ami nem anyagi? Én szelleminek, de te nyugodtan alkothatsz rá más kifejezést, ebben senki nem akadályoz. Fogalmak és értelmezésük ne kössön gúzsba.
Egyébként a "ha" meg "lenne" itt lényegtelen, mert itt a "van" a lényeges, márpedig az univerzum kevésbé tűnik kaotikusnak, mint rendezettnek. Márpedig, ha az anyagi megnyilvánulás rendezett, akkor az ami rendezi, nyilván magasabb fokú rendezettséggel bír. Dacára annak, hogy ezt nem tudod kézbe fogni. És még egy megjegyzés, a vallások korántsem tévedhetetlenek.
Pietrosol:
"Az energiában tárolt információt, úgy tűnik nem sikerült megfejteni, hiszen ha így lenne, akkor elérkeztünk volna a lét értelmének a megfejtéséhez."
Úgy látszik neked valami teljesen más definíciód van az információról mint nekem.
Mert ugye, ha az energiában információ van, akkor az az információ akkor is létezett, amikor még nem volt semmilyen tudattal rendelkező lény a világunkban. Márpedig az tökéletesen ellentmond az általam megadott információ definíciónak. Tehát a kérdésem: Szerinted mi az információ?
"Az anyagot mozgató törvények, elvek nyilvánvalóan egy másik létezési módban vannak, mint a látható anyag. Ráadásul rendkívül hatékony szervező erővel bírnak és bár térben és időben nem terjednek ki, létük kétségtelen. Tehát a létezés teljességét nem meríti ki az anyag, sőt az a lét teljességének csak kisebb része. "
Namármost, ha az anyagot valamiféle hipertérben "lévő" törvények furcsa létezése mozgatja, az eddig nem bizonyítja a transzcendenciát. Mert ugye azok a valamiféle törvények, - amik determinálták ezek szerint az élet és az univerzum létrejöttét - de azon kívül állnak. Ez két szempontból is problémás:
-Ezek a törvények nem rendelkeznek tudattal, legalábbis semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy valamiféle tudattal rendelkező okozza a törvényszerűségeket. Ebből következik, hogy ezek a törvények nem tulajdonképpeni intelligens létformák mert semmiféle tudatuk nincs.
-Sőt, az alapfelvetés is problémás. Ha az anyagot mozgató törvények valamilyen teljesen szeparált szegmensében találhatóak a létezésnek, akkor hogyan képesek kölcsönhatásba lépni az anyaggal. És vice versa, ha képesek kölcsönhatásba lépni az anyaggal, miért kéne valami hipertérben lebegniük? Egyszerűen az anyag "másik fele" az összes ilyen jellegű törvény és kész.
"Figyelj! Van a létezésnek egy kisebb része, az anyag és van egy nagyobb, az anyagtól eltérő, más létmódban levő és az anyag ennek van alávetve. Ha az anyagot anyaginak nevezed, akkor minek nevezed azt ami nem anyagi? Én szelleminek, de te nyugodtan alkothatsz rá más kifejezést, ebben senki nem akadályoz. Fogalmak és értelmezésük ne kössön gúzsba. "
Ez rendben van, de fentebb is leírtam mi a problémám ezzel a fejtegetéssel. További fontos pont, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint az Univerzum lehet, hogy létezett mindig is, csak más formában. Ez ugye eddig az ősrobbanás. Azt pedig a már fejtegetett törvényszerűségek okozták, amikről megállapítottuk, hogy nem az anyagi világ felett állnak. Innentől fogva az az állítás, hogy "A világ létezhetett mindig is, pusztán nem ebben a formában mint ma, teljesen helytálló."
"Egyébként a "ha" meg "lenne" itt lényegtelen, mert itt a "van" a lényeges, márpedig az univerzum kevésbé tűnik kaotikusnak, mint rendezettnek. Márpedig, ha az anyagi megnyilvánulás rendezett, akkor az ami rendezi, nyilván magasabb fokú rendezettséggel bír. Dacára annak, hogy ezt nem tudod kézbe fogni. És még egy megjegyzés, a vallások korántsem tévedhetetlenek."
De az univerzum minden gond nélkül visszatérhet egy idő után a kiindulási állapotba is. Mert ugye az Univerzum térideje önmagába záródik, emiatt energiaveszteség nem lehetséges az egészéből. Emiatt következik, hogy az anyag és az energia akárhogy alakul át egymásba, előbb-utóbb felveszi a kezdeti állapotot.
Azzal persze lehet érvelni, hogy az anyag és az energia viselkedése bizonyos törvények által determinált, de akkor eljutunk a már fentebb kifejtett eszmefuttatáshoz.
"És még egy megjegyzés, a vallások korántsem tévedhetetlenek."
Tudom én azt. Viszont rengetegen állítják magukról explicite is, hogy azok. Implicite pedig mindegyik azt állítja, hiszen én még olyan vallásról nem hallottam, ahol azt oktatták volna a híveknek, hogy "hát, én így és így gondolom az egészet, persze lehet, hogy igazából a mormonoknak van igaz, és mi mind rácseszünk, nem tudom."
"Tudom én azt. Viszont rengetegen állítják magukról explicite is, hogy azok. Implicite pedig mindegyik azt állítja, hiszen én még olyan vallásról nem hallottam, ahol azt oktatták volna a híveknek, hogy "hát, én így és így gondolom az egészet, persze lehet, hogy igazából a mormonoknak van igaz, és mi mind rácseszünk, nem tudom."
Ha így oktatnák a vallást,senki nem venné komolyan.
És nem trollkodok,komolyan beszélek.
# 35!
"Mert ugye, ha az energiában információ van, akkor az az információ akkor is létezett, amikor még nem volt semmilyen tudattal rendelkező lény a világunkban. Márpedig az tökéletesen ellentmond az általam megadott információ definíciónak."
Az összes fizikai törvény visszavezethető egyetlen elvre, és ez a legkisebb hatás elve. Minden anyag a legkisebb energia és legrövidebb idő elvét követi. A harmóniából kibillent anyagok, az általunk definiált tudat nélkül törekednek a harmónia visszaszerzésére. Például a diffúzió során a nagyobb sűrűségpotenciállal bíró részecskék felől az energia anyagáramlással törekszik a kisebb sűrűségpotenciálú hely felé. De az energiaáramlás információáramlás is egyben a nyomáskülönbségről. Ha az információ energia és anyagáramlással eljut a címzetthez a nyomáskülönbség megszűnik és helyreáll a harmónia.
"Tehát a kérdésem: Szerinted mi az információ?"
Az információ egyszerűen tudósítást jelent és szűklátókörűség lenne ezt emberi találmánynak tekinteni. Az információ és áramlása létezik, anélkül is, hogy ezt bárki megfigyelné.
"-Sőt, az alapfelvetés is problémás. Ha az anyagot mozgató törvények valamilyen teljesen szeparált szegmensében találhatóak a létezésnek, akkor hogyan képesek kölcsönhatásba lépni az anyaggal. És vice versa, ha képesek kölcsönhatásba lépni az anyaggal, miért kéne valami hipertérben lebegniük? Egyszerűen az anyag "másik fele" az összes ilyen jellegű törvény és kész."
Nem azt írtam, hogy elszeparáltak, hanem, hogy egy másik létmódban vannak, mint az anyag. Az anyag térben és időben kiterjed és az érzékszerveid számára hozzáférhető. Ellenben az anyagot mozgató természeti törvényeknek nincs kiterjedése, mégis általános érvényűek és végtelen idejűek. Ráadásul az érzékszerveid számára nem hozzáférhetőek, mert nem mondhatod azt, hogy látsz egy két kilós, zöld természeti törvényt ahogy zuhan. Látni, érezni, stb...csak a hatását tudod. Nem hipertérben lebeg, hanem az érzékszerveidtől elzárva, de ettől még nagyon is létező."
"Egyszerűen az anyag "másik fele" az összes ilyen jellegű törvény és kész."
Pandacsöki Boborjánnak, lehet, hogy ez kielégítő magyarázat, de én újra felteszem a kérdést: honnét a törvény, ki vagy mi rakta az anyagba? Az anyag nem alkot törvényeket, hanem a törvényeknek alávetve működik. Nem a törvény intelligens, hanem tartalmazza az intelligenciát. De miféle intelligencia képes ellátni a fényt azzal a tudással, hogy a legkisebb hatás elvéhez igazodva a legrövidebb úton közlekedjen? Vagy így is meg lehet fogalmazni: honnét "tudja" a fény, hogy neki a legrövidebb úton kell közlekedni, miért nem bóklászik össze-vissza?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!