Nektek nincs elegetek az idióta vallásokból?
Rengeteg mindent tudnék mondani. Például nézz meg egy dokumentum filmet az emberi test működéséről, vagy nézd meg az állatok viselkedését, vagy tekintsd meg jobban a világod amiben élsz.
Sokszor megkérdőjeleztem én is Isten létezését, de miután megismertem és imádkoztam hozzá, egyértelműen bebizonyította számomra, hogy létezik. Nem, nem beszéltem vele, nem halottam a hangját, nem láttam csodákat. A véletlenek sorozata által válaszolt az imáimra és mutatja meg még most is, hogy Ő létezik és meghallgatja az imáimat.
Az egészben az a legszebb, hogy míg nem hiszed, hogy Ő létezik, addig ő sem hisz benned. Isten biztos megpróbált már közeledni hozzád, de míg nem keresed magad akaratából, akkor hiába írunk neked bármit, nem fogod elhinni hogy létezik. Ennek első lépése az, hogy gondolkodj el a teremtésművén. Nem kell azt gondolnod, hogy Isten teremtette, csak vizsgáld meg és garantálom, hogy elfogsz csodálkozni és utána nem azt fogod mondani, hogy ez mind csak véletlenül jött létre.
Nem véletlenül, törvényszerűen jött minden létre.
Amikor gyermek voltam, azt gondoltam, a farkas gonosz, amikor széttépi a nyulat. A mérges kígyótól egyenesen féltem, az oroszlán félelmetes és vad, pedig pont olyan ahogy kifejlődött. Fekete István Vuk regénye elmondja a róka szemszögéből, hogy príma dolog ludat ölni, legalább is a számára, hiszen a lúd aligha így vélekedik. Olyanok, amilyenné fejlődtek, se nem gonoszok, sem nem jók.
Az evolúció az első egysejtűtől nyomon követhetően szétágazik ragadozókra, növényevőkre és a szükségszerűség hozta őket létre, amelybe a véletlen csak besegített.
Csillagászati ismereteim nem tartják szükségesnek az Isteni beavatkozást, ráadásul a teremtés elmélete annyira primitív, hogy az ember csuklik, ha citálják neki.
Amit Istenről mondtál, az nagyon szép volt, de sajnos én nem vagyok jártas a pszichológiában, ezért nem tudom hogyan jöhetnek ilyen érzések létre, milyen gondolati folyamatok eredménye és azt is csak a saját szemszögemből tudom megítélni, hogy káros e, vagy hasznos is lehet esetleg.
Amennyiben Te úgy véled, hogy hasznos, nekem áldásom rá, csak egyes megnyilvánulásait kritizálom, mégis eltelt már pár ezer év, ideje kissé barátságosabb dolgokban hinni, ha már mindenképpen muszáj. Végül is az egyén számára lehet hasznos, hiszen a karatés is erőt merít belső tartalékaiból, vagy akár boldog életet is lehetővé tehet, ha a hitnek megfelelően és ezáltal pozitív megerősítéssel él valaki és az általad jelzett belső béke erre utal.
"Tessék utánaolvasni a témának, mert rendkívül torz képet ad a felületes ismeret."
ezt az érvet szeretem, ám én sose láttam benne semmi rendkívüli tudást.
Légvárból mindig légvár lesz, nincs semmi titkos tudás, csak az emberek szeretnek dolgokat látni abban,ami régen tiltott volt,vagy titkolt. Abból a zsigerből jövő feltételezés miatt, azért titkolták mert olyat tudtak amit nem szabadna.
Mint minden akkori tudományban az alkímiának is megvolt a filozófiája,egy ősi beavatás ami során mágikus tudás szerethet a résztvevője. Sokkal több volt mint vmi protokémia,szerteágazó helytől és kortól függően elég változó.
Jung és Eliada nem csoda hogy foglalkozott vele,az olyan korokat átívelő munkásságok betekintést nyújtanak az emberek "lelkébe". Vallástörténésznek meg alap hogy foglalkozzon vele.
"tudományos szemlélet vezérel, akkor tessék szíves lenni próba alá vetni a vizsgált témát, még akkor is, ha szellemi és nem fizikai dologról van szó" ilyen munkásságot nem lehet tudományosan értelmezni.
Tudományosan vizsgálhatod,összehasonlíthatod az evangéliumokat,szárazan elemezheted, megnézheted melyik vallásból ered.
Evangéliumok megteszik a saját állításaikat,ezek közt majd szubjektíve választasz. Gnosztikus írásokban előjön az anyagi világ rossz,ezt nem az igaz isten teremtett.
Ez az én gondolkodásommal ha nem is ellentétes, de nem elfogadható nekem szubjektíve.
Én most nem szállnék be a vitába, csak a kérdésre válaszolnék.
Szerintem semmi baj nincs azzal, ha valaki hisz Istenben és valamennyire vallásos. Én ateista vagyok, a tudományokat preferálom. Az a zavaró, ha rá akarja valaki kényszeríteni a másikra a vallását. Katolikus iskolába járok, mert amikor ide jöttem, még nem volt katolikus. Az igazgatónk (aki plébános)
igéretet tett, hogy nem fog minket zaklatni a vallással, mert nem ezt vállaltuk, mikor idejöttünk. Tavaly egész évben a baromságaikat kellett elviselnem. Az igazgató és a hitoktatók mind egytöl egyig fanatikus idióták.
A sulirádióban keresztény rock megy, a hittanórákon a tanár lehord minket féleszü parasztoknak és azzal fenyeget, hogy pokolra jutunk, emellett templomba kell járni.
Egyik hittantanár olyan sztorikat hozott fel, hogy még Hollywood se merné felvállalni.
Isten nem engedi, hogy cipöben járjon, csak szandálban. Télen is. A hülyéje tíz centis hóban is szandálban meg szoknyában van. Elösször rossz volt neki, de amikor Istennek mondtak, hogy ez nem jó neki, az hajszárítóval kezdte el fújni a lábát. Az nem is jutott eszébe, hogy az idegek fagytak el a lábában. (Ehhez lenne egy kérdésem. Isten elvileg szabadon hagy mindenkit gondolkodni és cselekedni. Akkor ez most mi?)
Másik tanár, másik történet:
A tanárunk vallási foglalkozásra jár, egyszer beiratkozott egy csaj, aki leukémiás. Meg kellett volna müteni, de nem engedte. Megkérte Istent, hogy gyógyítsa meg. Másnap a csaj elmegy vizsgálatra és kiderült, hogy más a vércsoportja, mint legutóbb volt és beteg se volt (Aha, hihetö) Persze hiteles adatok. (Véletlenül sem volt beszívva az orvosa.)
Ugyanez a tanár, másik sztori:
Beteg volt a csaj, a hátán nagy olyan seb volt, mint egy dinnye. A csaj fel se bírt kelni, az orvosok azt mondták, hogy jobb esetben egy hónapja van. Mondott egy imát, másnap felkelt és nem volt meg a seb. Teljesen meggyógyult, az orvosa el se tudta hinni. (Én se)
Most komolyan, ez mi? Egyébként a harmadii sztori a tanárral történt meg.
Ezek füveznek, vagy velem van a baj, hogy képtelen vagyok hinni neki. Oké, a hit sokra képes, de nem egy halálos betegség végsö stádiumában.
Szoktam beszélgetni a tanárunkkal a vallásokról. Mindig nyugisan kezdünk. Én igyekszem semmivel sem megsérteni. Egyszer megkérdeztem, hogy miért akarják a tanulókra eröltetni a vallást. (Oké, ez sértö, de nekem is, amit ök müvelnek.) Letagadott mindent, amit felhoztam és idegesen elment.
Tudtommal a keresztény hitben fontos, hogy szeress minden embert. Mindet. Kivétel nélkül. A török menekültet a szomszédból mindhárom feleségével együtt. A csáveszt aki megeröszakolta a lányodat és ezért a sitten ül. Orbán Viktort, aki miatt éhezel. A hippit, akinek nem értesz egyet a világnézetével. Akkor miért szidják itt egymást az emberek? A keresztények ugyanúgy szidják a velük nem egyetértönek az anyukáják, mint a felháborodott emberek a jelenlegi miniszterelnök.
Én most nem szállnék be a vitába, csak a kérdésre válaszolnék.
Szerintem semmi baj nincs azzal, ha valaki hisz Istenben és valamennyire vallásos. Én ateista vagyok, a tudományokat preferálom. Az a zavaró, ha rá akarja valaki kényszeríteni a másikra a vallását. Katolikus iskolába járok, mert amikor ide jöttem, még nem volt katolikus. Az igazgatónk (aki plébános)
igéretet tett, hogy nem fog minket zaklatni a vallással, mert nem ezt vállaltuk, mikor idejöttünk. Tavaly egész évben a baromságaikat kellett elviselnem. Az igazgató és a hitoktatók mind egytöl egyig fanatikus idióták.
A sulirádióban keresztény rock megy, a hittanórákon a tanár lehord minket féleszü parasztoknak és azzal fenyeget, hogy pokolra jutunk, emellett templomba kell járni.
Egyik hittantanár olyan sztorikat hozott fel, hogy még Hollywood se merné felvállalni.
Isten nem engedi, hogy cipöben járjon, csak szandálban. Télen is. A hülyéje tíz centis hóban is szandálban meg szoknyában van. Elösször rossz volt neki, de amikor Istennek mondtak, hogy ez nem jó neki, az hajszárítóval kezdte el fújni a lábát. Az nem is jutott eszébe, hogy az idegek fagytak el a lábában. (Ehhez lenne egy kérdésem. Isten elvileg szabadon hagy mindenkit gondolkodni és cselekedni. Akkor ez most mi?)
Másik tanár, másik történet:
A tanárunk vallási foglalkozásra jár, egyszer beiratkozott egy csaj, aki leukémiás. Meg kellett volna müteni, de nem engedte. Megkérte Istent, hogy gyógyítsa meg. Másnap a csaj elmegy vizsgálatra és kiderült, hogy más a vércsoportja, mint legutóbb volt és beteg se volt (Aha, hihetö) Persze hiteles adatok. (Véletlenül sem volt beszívva az orvosa.)
Ugyanez a tanár, másik sztori:
Beteg volt a csaj, a hátán nagy olyan seb volt, mint egy dinnye. A csaj fel se bírt kelni, az orvosok azt mondták, hogy jobb esetben egy hónapja van. Mondott egy imát, másnap felkelt és nem volt meg a seb. Teljesen meggyógyult, az orvosa el se tudta hinni. (Én se)
Most komolyan, ez mi? Egyébként a harmadii sztori a tanárral történt meg.
Ezek füveznek, vagy velem van a baj, hogy képtelen vagyok hinni neki. Oké, a hit sokra képes, de nem egy halálos betegség végsö stádiumában.
Szoktam beszélgetni a tanárunkkal a vallásokról. Mindig nyugisan kezdünk. Én igyekszem semmivel sem megsérteni. Egyszer megkérdeztem, hogy miért akarják a tanulókra eröltetni a vallást. (Oké, ez sértö, de nekem is, amit ök müvelnek.) Letagadott mindent, amit felhoztam és idegesen elment.
Tudtommal a keresztény hitben fontos, hogy szeress minden embert. Mindet. Kivétel nélkül. A török menekültet a szomszédból mindhárom feleségével együtt. A csáveszt aki megeröszakolta a lányodat és ezért a sitten ül. Orbán Viktort, aki miatt éhezel. A hippit, akinek nem értesz egyet a világnézetével. Akkor miért szidják itt egymást az emberek? A keresztények ugyanúgy szidják a velük nem egyetértönek az anyukáják, mint a felháborodott emberek a jelenlegi miniszterelnököt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!