Rossz anyagi körülmények között felnőttek, élők, nektek ebből nincs elegetek? Hogy élitek meg? Tapasztalatok?

Szerintem manapság elég sokan vannak így. Most én is nagyon megfogom a pénzt, bár én azért, mert másra gyűjtök, szóval az én helyzetem ilyen szempontból könnyebb. (De ne értsd félre, nem nagyon van nekem sem.)

Így most én is igencsak megtapasztalom, hogy milyen az, amikor napi 450,-nél többet nem akarok költeni, ez egyszeri étkezés, és kész. Nem mindig sikerül, de nagyon igyekszem, és közben nekem is fáj néha a szívem, de sajnos ez van. :(

Hasonlóan éreztem magam régebben, engem még csúfoltak is az agyonhordott ruháimért. De aztán rendbejött az életem, egész jól keresek, most dícsérnek az ízlésemért. Nincs millió ruhám, de tudom, mit jelent "adni magamra" (ki találta ki, hogy nem a ruha teszi az embert? - az nem Mo-n élt!), milyen jóleső érzés megjutalmazni magam egy-egy jobb darabbal. Hidd el, ha elvégzed az egyetemet, lesz fizud, minndez már csak egy rossz emlék marad.

A sok csilli-villi csajra ne figyelj, nem érdemlik meg, hogy azon felhúzd magad, ki mit "érdemelt" az élettől, a sorstól. Néha bennem is felmegy a pumpa, mikor tizenéveseket hallok, hogy a szüleiket szidják, 15.000-res Tisza cipő van rajta, meg 20.000 ft-s Nike póló, az isten tudja hányezer forintos Converse táskáját veri a földhöz, hogy milyen smucigok a szülei, mert ezt vagy azt nem veszi meg neki.

Én addig voltam így, nagyon szenvedtem, míg egyszer tévedésből (elkeveredtek az adatok) azt hitték, rákos vagyok. Később kiderült, csak vitaminhiány, de összekeverték egy másik majdnem épp olyan nevű beteg adataival. Le kellett ültetni, rosszul lettem. Elmondtak mindent, hogy kemo, stb... de lehet, ez sem segít majd, mert rosszak az adatok nagyon. Elbúcsúztam, kimentem a férjemhez (friss házasok voltunk, pont babát szerettünk volna köv. évben), hát, sírtunk. Rögtön átértékelődött bennem, hogy nem számít, mennyire nincs pénz, többet nem panaszkodnék soha, jaj, csak ezt éljem túl...

Még szerencse, hogy ott keseregtünk, és nem indultunk haza, mert csengett a telefon, hogy azonnal vissza a rendelőbe!!! Hót ideg voltam, azt hittem, még nagyobb baj van. Ott ezer bocsánatkérés után mondták, hogy nem az én adataim voltak, és kérték, kezeljem bizalmasan a dolgot, és hogy nekem csak enyhe vitaminhiány lett az eredmény, itt a recept.

Azóta is jött pár buktató az életben, ha ahányszor nem tudok megvenni valamit, vagy jön az irigykedés, eszembe jut, hogy élek, azóta van egy kisfiam is, szóval örülnöm kell minden napnak.

Biztos nem vigasztal, de vannak olyanok, akiknek nem az a legnagyobb problémájuk, hogy nincs pénzük divatozni, hanem hogy nem futja ennivalóra se. Csak épp az ilyen emberek nem járnak ide panaszkodni, mert internetre se telik nekik.

Egyébként lehet, hogy én vagyok defektes, de én lány létemre nem vásárolok havonta új ruhákat, nem telne rá, de ha telne, akkor se akarnám. Amik megvannak nekem ruhák, azok tetszenek, kényelmesek, szívesen hordom őket, minek vegyek másikat, amíg semmi bajuk a mostaniaknak? Csak akkor veszek újat, ha a régi tönkremegy.

Mi akkor éltünk nagyon nagyon jól amikor még fel sem fogtam a világot. Jelen pillanatban ha nem lenne munkám szerintem mehetnék az utcára. Akkor kezdtem észrevenni, hogy nagyon nincs amikor 3 éve albiba mentem. Első év 2. felében már luxus volt a kaja.. Néha napján tudtam csak dolgozni. A tanulmányaim is félbe kellett szakítanom mert fizetőssé vált a szakom..

Lényeg a lényeg, most van munkám, mivel csak magam tartom el és 4-en fizetünk egy albit így elég jól el vagyok, de ha ez a munka megszűnik vmi okból kifolyólag nem tudom mi lesz velem! Mert spórolni nem nagyon lehet ennyiből. Amúgy nekem nagyon kevés ruhám van, cipőm még kevesebb. Sose értettem minek halmoz fel vki annyi ruhát/cipőt holott sokszor fel se veszi. Nekem ami van azt imádom is, ami nem kell eladom! Meg persze él a csóró felfogás, jobb lesz az a pénz máshova. Amikor nem volt munkám csak úgy tudtam venni 1 új ruhát ha eladtam 2 régit, amit nem használtam. Egy IKEA-s ruhaállványon elfér minden ruhám, alatta pedig a kőkemény 3 pár cipőm, amiből kettő halálán van!

Ja és pályakezdő voltam mikor ide felvettek fél éve. Konkrétan semmi közöm nem volt ehhez a szakmához amit csinálok, de mégis vannak részei amihez kellett a kreativitásom és tudásom. Imádom a munkám, jó fej a főnök, elélek a fizuból. Fel a fejjel.

23/l