Rossz anyagi körülmények között felnőttek, élők, nektek ebből nincs elegetek? Hogy élitek meg? Tapasztalatok?

Visszagondolva inkább tanultam belőle, én annak a K.M -nek nem lettem volna a helyében, aki aztán megkapta a rossz hírt :( Azóta sem mertem utánanézni, ki győzött, a betegség vagy ő? Sokat tett, hogy akkor elsuhant mellettem a halál gondolata.

Mi is szegények voltunk, igaz, mertünk babát vállalni, de mindig filléreznem kell hónap végére :(

Ismerős, általánosban csúfoltak és kiközösitettek mert nem voltak menő ruháim. Azóta felnőttem és jól keresek de ez örök seb marad bennem.

22/N

Hú, én néha úgy érzem belebolondulok. Én régen minden héten új ruhákat vettem, most meg tegnap voltam vásárolni, mert utoljára tél elején vettem magamnak pár meleg felsőt.

Régen 10ezret elköltöttem, most meg 6000 ft miatt fáj a szívem. Borzasztó... 17L

10. vagyok

16-os: én átérzem. Állandóan szingli vagyok, holott egy okos csinos lány vagyok, de valahogy elkerül a szerelem, e melett a családommal sincs családi viszonyom. Szóval egyedül vagyok mint a kisujjam :(

Szia!

Anyám egyedül nevelt fel, mondanom sem kell volt pár mostoha apuci, a gyerekkorom a pokol volt. Én nem járhattam magánórákra mint a többiek, nincs nyelvvizsgám, se diplomám. Diákhitelből nyögöm a tanulmányaimat. Jelen pillanatban egy büdös fillérem sincs. Ennek köszönhetően, mivel 8 ezret nem tudtam befizetni, nem vhettem fel vizsgatárgyakat, ergó évem csúszik. És ez nme az első alkalom már.

Munkám nincs, volt, de mindig pár hónapos alaklmi. Próbálok, de semmi. Sokszor már az öngyilkosság fordult meg a fejemben, mert ezt érzem, hogy egy nagy szar vagyok. Tudod, sokan nem azt nézik, hogy így nőttem fel ezért nem tartok sehol, hanme azt hogy 23 évesen sehol nem tartok, de gáz. Nem is szoktam elmondani hogyan nevelkedtem, szégyelem, azt is ahol éltem.

Jelenleg a bátyámnál élek, mert pár hónapja nincs megint munkám, mint általában. A pofám majd leszakad, mert nem tudok semmibe belefizetni, de ő mondta nem kell, csak nyugodtan költözzek oda, de ott sem maradhatok örökké, nincs hozzá pofám. Végig jártam az egész város, vittem önéletrajzot és semmi.:(

23 évesen a srácok rám sem néznek, mert nem járok csirivili felsőkben csak farmer meg sportcipő.

Szóval utálom az életet, mint a sz_rt, és nem látom a kiutat. Szegénynek születtem, így bűnhődjek amig élek.

És a vicc az, a gimiben is végig 4,5-4,6 -es tanuló voltam és ennyire jutottam. Ott tartok, hogy heti 7 napból 1 elmegy, a maradék 6 mély depresszió. Viccet félre téve, ez komoly.

Nem tudom mit kellene tennem.

Én most rengeteget fogytam, és hirtelen minden régi ruhám nagy lett rám.

Muszáj volt újakat venni, de nem sokra futotta.

A munkahelyemen elég kínos ez, főleg, hogy elvárnák az elegánsabb öltözködést, de egyelőre örülök, ha van két-három farmerem, amit tudok váltogatni. Kiskosztümről álmodni sem merek. Jön a nyár, és még csak rövidebb/vékonyabb nadrágom sincs.

De én is úgy vagyok vele, hogy ez legyen a legnagyobb bajom az életben.

Még annyit, hogy anyám leszarja hogy mi van velem meg a tesómmal. Nem szép ezt mondani, de bár ne ő lett volna az anyám, ettől bármi csak jobb lehetne.

Az evésről meg annyit, ha kapok egy szelet sütit, egy pohár kólát az nekem már karácsony. Volt, hogy 2 szelet kenyeret osztottam be 2 napra. És szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Tudod milyen remek érzés, maikor csak feküdnél egész nap, mert olyan éhes vagy, hogy fáj a fejed, hányingered van?

23 éves lány voltam