A rossz szabad akarat, a jó Isten műve. Nem sántít ez egy kicsit?
Szia!
Jó a kérdés. A válasz sajnos nem fog tetszeni. Azért, mert a bűn egy halálos betegség. Sajnos Ádám a választásával ezt a halálos betegséget terjesztette el a leszármazottai közt, így mindannyian ezzel megfertőzve születünk.
Ezt a képet egyébként nem én találtam ki, hanem egy XX. századi neves, külföldön élő magyar tudóstól, Selye Jánostól vettem át: „Bizonyos tekintetben úgy is vehetjük, hogy az önzés az eredendő bűn, nemcsak az ember, hanem minden élőlény számára.” Ezután úgy szemlélteti állítását, hogy leírja, mi történik például az emberi testben, ha annak valamely része egyszer csak az „önzés törvénye” szerint kezd működni: „Ki-kitörhet egy forradalom valamely részlegben, amely elfeledkezik a kollektív önzetlenségről. Ez az, amit ráknak nevezünk. És ebbe nemcsak az egész szervezet pusztul bele, hanem vele együtt a lázadó rész is saját törekvésének áldozatává válik.” Majd hozzáteszi mindezekhez: „A racionális értelem korában szinte megörvendeztet, hogy az emberi magatartást nevelő vallási és bölcseleti tantételeknek tudományosan feltárható biológiai igazság az alapjuk.” (Életünk és a stressz)
Van min elgondolkoznunk ezen a ponton: Lehetséges, hogy minden rossznak tényleg az önzés a gyökere? De hiszen nekünk az önérdek és önös vágyak, kívánságok követése tűnik az élet és a boldogság útjának! Nem bűnösnek, hanem természetesnek érezzük, hogy a magunk javát keressük mindenben. Ugyan mi mást tehetnénk, hiszen mindenkinek ez a kézenfekvő? – mondaja sok ember. Lehetséges, hogy valami megcsalja, megrontja tiszta látásunkat? És talán ez a ferde látás maga is a bűn következménye? „Van olyan út, amely igaz az ember szeme előtt, de a vége a halálnak útja” – mondja a Biblia (Példabeszédek 16,25).
„Egy ember gyűjthet magának mindent, amit csak tud, élhet, gondolkodhat és tervezhet mindig csak a maga érdeke szerint, de élete elmúlik és nincsen semmije. Az önszolgálat törvénye az ön-megsemmisítés törvénye... Az önfeláldozás törvénye viszont az ön-megőrzés törvénye. A gazda azzal őrzi meg a magot, hogy a földbe veti. Így van ez az emberi élettel is. Az adás életet jelent...” (Ellen G. White: Jézus élete)
A Biblia a szeretet, a másokért élés törvényét mondja az élet és a boldogság egyetlen útjának – teljes egyértelműséggel. A bűn – az önzés – életfelfogása és életmódja követését pedig a szenvedés és a halál útjának jelenti ki minden ellenkező látszat ellenére:
„A bűn teljességre jutva halált nemz.” (Jakab 1,5)
„A bűn zsoldja a halál.” (Róma 6,23)
Ezért van az, hogy egy ember nem lehet a szabad akaratából jó, Istentől függetlenül, nem hívőként...
Üdv. Péter
Péter válaszával egyetértek.
Próbálhatsz jó lenni, nélküle,de akkor nem tudhatod biztosan mi is az az igazán jó. Hiszen ha nincs előtted igazi példa, honnan is tudhatnád. Ami neked épp jó, lehet másnak pont nem lenne.Pont ezért nem lehetsz jó, ha nem vagy hívő... Azonban lehetnek jó tulajdonságaid, stb. ezt nem hiszem h kizárná, mégis sok minden hiányozna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!