Az ateisták miért találtak ki vallásokat?
Mit akartak ezzel elérni?
A többi ateista miért hitt nekik?
Ja és 29/ amit nem értettél, mert lehet nem jól fogalmaztam- mivel közben főzők, de sütök is és mosok is szóval itt csupán pihengetek közbe- közbe.
Amit az informatika besegítésével kapcsolatban gondoltam hogy annak segítségével megalkotnak egy univerzumi részletet azt megtalálod az SG.hu Hogyan találjunk rá a féreglyukakra? fejezetben.
Ami pedig az ateista szkeptikusokat illeti na és a maguk alkotta (csak épp nem nevezték vallásnak, pedig szintén egy újabb hit-elmélet)Intelligens Tervezettség-ben hívő közösségüket. Ő szerintük egy másik univerzumból jött ide az emberi fajnál intelligensebb fénylény mikulás és ő tervezte meg az életet majd az általa teremtett zár fénylény szolgával megteremtette a földi életet.
Először is ez még nagyobb marhaság, mint a mennyország és az angyalok meséje vagy ép az újra-leszületés amikor a holt lélek kitúrja a csecsemő pici lelkét csak azért, hogy újra élhessen... szóval egyik 19 a másik egy híján 20.
Szóval erre gondoltam csak talán sietve fogalmaztam valami miatt.Ha éjjel ülök ide hát olykor a fájdalom miatt nem tudok aludni, mert roppantak össze csigolyáim ami néha fájdalmas rossz fordulástól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!