Van értelme az életnek isten nélkül?

Na akkor kontra: a te életednek mi az értelme az istenhiten kívül kedves kérdező?

Mert én ugyan nem hiszek benne, mégis találtam elérendő célokat magamnak, talán hasonlót is a tiédhez.

Persze időnként kell valamibe kapaszkodni (és szoktam is), de a teremtés dolgot nem veszem be.

Van-e értelme az életnek isten(ekk)nel?

Ez a kérdés ponta annyira értelmes, mint a nélküle kérdés.

Semennyire.

Na meg logikátlan és hibás.

Ugyanis abból az alapvetően alaptalan (és ezért ostoba) feltételezésből indul ki, hogy az életnek márpedig van értelme.

Ha isten(ek) nélkül nincs értelme az életnek, akkor az isten(ek) létének mi értelme? Mert ha az isten(ek) létének nincs értelme, akkor nincs értelme semminek, bármit is tesznek, vagy készítenek.

Nem igen szoktam a teológiai kérdéseket elolvasni és válaszolni meg most fogok először.

Isten ad értelmet az életünknek? Tehát mi azért élünk ,hogy isten által értelmet nyerjen az életünk? Ne vicceljünk már ezzel. Mi adunk értelmet Istennek azzal ,hogy hiszünk benne (már aki hisz). Lehet tökéletesen értelmes életet is élni és értelmetlent is. Isten léte irreleváns. Én ha hiszek istenben... mert hiszek. Akkor a Kurt Vonnegut féle... Tökéletesen Közönyös Istenben és annak egyházában hiszek. Ezt gondolom én a dologról.

Azzal biztosan egyetértesz, hogy az élet gyorsan tovaszáll és tele van sok bizonytalansággal. Lehet, hogy valaki évekig dolgozik megfeszített módon, hogy elérjen anyagi célokat, amit érdemesnek tart. De jön a halál, és itt kell hagynia mindent, amit sok vesződséggel megszerzett. Pontosan úgy van, ahogy Salamon király mondta: „Igen, mije marad az embernek minden fáradozásából és törekvéséből, amivel emésztette magát a nap alatt? Valóban: minden napja csupa szenvedés és minden tevékenysége csupa bosszúság. Szíve még éjjel sem tud megnyugodni. Ez is hiábavalóság” (Prédikátor 2:22, 23; vö. 2:3–11, Katolikus fordítás).

Ennek ellenére szerető Teremtőnk azt akarja, hogy mindazok, akik szeretik őt, és akik engedelmeskednek neki, megszabaduljanak a napi életükkel együttjáró csalódásoktól és hiábavalóságoktól. Jehova a következő csodálatos ígéretet adta nekünk: „Nem úgy építenek, hogy más vegye birtokba, nem úgy ültetnek, hogy más egye meg. Mert népem élete olyan hosszú lesz, mint a fáké. Kezük munkáját teljesen felhasználják választottaim” (Ésaiás 65:22).

Nem jobb-e az Isten szerető kedvességéből fakadó ilyen kilátás, mint a jelenlegi korlátozott és bizonytalan életünk? Minden bizonnyal a legnagyszerűbb cél: tapasztalni ezt a szerető kedvességet és élni abban az új rendben, méghozzá értelmesen, céllal. E boldog kilátás elérése céljából már most el kell nyernünk Jehova tetszését, és meghitt kapcsolatba kell kerülnünk vele és népével.