Mi a véleményetek a Hit Gyülekezetéről?
Előzőnek üzenem, hogy NS sosem állított ilyet magáról, ellenben a katolikus egyház állítja ezt a pápájáról.
Az az előtti pedig mintha csak a metapédiáról és a kuruczinfo-ról ollózta volna össze a mondandóját. Zsidózás, szektázás, vádaskodás, sárdobálás és gyűlöletbeszéd. A témától függetlenül egy így megfogalmazott szöveg szerintem önmagában visszataszító és mindig erőteljesen átjön hogy nem objektív dolgokról vagy nyílt véleménynyílvánításról van szó hanem stigmatizálni akar valamit mindenféle különösebb indoklás nélkül. vidamvasarnap.hu Mindenki számára nyíltan megnézhető, mindenki vesse össze magának a valóságot a leírtakkal. Nekem nem úgy tűnik hogy egybecseng az általad elmondottakka.
"A vallás veszélyes üzem, a visszaélések lehetősége talán itt a legnagyobb." (Bartus László)
“Aki egyetlen abszurdumot képes elhinni, az utána az összeset elhiszi.” (Egon Larsen)
A katolikus egyház nem hibátlan, ez tény.
De a Hit Gyülekezetének szekta-jellegét épp az egyház folyamatos történetének merev megtagadása, az ökumenizmus teljes hiánya bizonyítja. Az Úr Jézus az õ követõinek egységét akarta, ezért annak szétzilálása semmiképpen sem felelhet meg a krisztusi szándéknak (Jn 17,21).
Központi jelentõségû náluk, azonban sajátos, szektás biblia-értelmezéssel dolgoznak. Nem az eredeti szövegre kíváncsiak, vagy arra, hogy mit is akar mondani az õsegyház, hanem azt keresik, amit nekik mond az Írás. Mintha a tévedhetetlenség a hallgatóra, értelmezõre is vonatkozna. Pedig a sugalmazás a szentírókra érvényes csak (2 Tim. 3,16), az egyéni átértelmezés Pál apostol szerint is (Gal. 1,9) az egyéni találgatások végeláthatatlan zsákutcájába viszi az igehirdetést.
Mivel elfogadják a Szentháromságot, keresztények. Bár megvan náluk a Szentháromság nevére történõ keresztség, a "Szentlélek keresztsége" elhomályosítja annak jelentõségét. Az eucharisztiát bálványimádásnak tekintve még a reformáció közösségeiben meglévõ két szentség is háttérbe szorul, a pünkösdi elem túlhangsúlyozása pedig egyensúlyvesztéshez vezet.
A gyülekezet a maga létét a történelmi egyházak, fõleg a katolikus Egyház elleni kritikával kívánja megalapozni. A Jehova Tanúihoz hasonlóan az egyházat egyenesen Babilonnak, parázna anyának titulálja a Jel. 17,6. rész abszolút félreértelmezésével.
A gyülekezet saját tagjait szentnek és prófétának tekinti. Ezért van az, hogy nem hajlandók párbeszédet kezdeni más, úgymond bûnös közösségekkel, akik sorsa nem más, mint a kárhozat. Szent Pál szerint (1 Tim. 2,4) Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, melybõl következik az, hogy egyetlen közösség sem zárhat ki másokat az üdvösségbõl.
Fõiskolákon, kollégiumokban leszólítják a fiatalokat. A "jó ügy" érdekében a "hitgyülis" fiatalok nem riadnak vissza egy kis flörtöléstõl sem. A nagy egyházak közül fõként a katolikus Egyház tagjaira vetik ki hálójukat, valami féle feltételeket nem követõ hit lehetõségének felvillantásával.
A Gyülekezet a betegséget Isten büntetésének, a gyógyulást pedig a Szentlélek jelének tekinti. Pedig a betegség elfogadása is benne van Isten terveiben. Egészség és áldás, betegség és bûn azonosítása ószövetségi felfogást tükröz. Jézus ezt az egyenlõséget elveti (a vakon született esete: "Nem vétkezett sem õ, sem az õ szülei" (Jn 9,2), a javakban való bõvelkedést (Lk 12,21 ) pedig egyenesen evangélium-ellenesnek tekinti.
Már a Krisztus utáni 5. században az eretnekek tagadták Mária istenszülõi méltóságát, az Ige megtestesülését, Krisztus isteni mivoltát. Ez tért vissza tanításukban. Úgy látszik, ebben a kérdésben számukra a Szentírás nem mérvadó. "Az Ige testté lett." (Jn 1,14).
A Hit Gyülekezete tévesen fogja fel a Szentlélek szerepét is. Vajon az Úr Jézus nem azért adta-e a tanítványoknak a Szentlelket, hogy alakítsák, gyógyítsák, építsék a közösséget? A lelki adományok "egyediesedése", magánkiváltsággá formálása semmiképp nem Krisztusi gondolat.
Németh Sándor szerint üdvözítõ egyház nincs. Felvetõdik válaszul a kérdés: akkor miért alapított Krisztus egyházat (Mt 16,18), miért készítette felvezetõi feladatokra az apostolokat, miért adott nekik lelki hatalmat?
A katolikus Egyház Babilonnal azonosítása tévedésen alapszik, hiszen a Jelenések Könyve a pogány római birodalmat illeti ilyen jelzõkkel. A kétezer éves egyház tagjainak jócskán voltak is hibái, ebbõl azonban az, hogy az egyház egésze bûnös - nem következik. Egyébként is Krisztus megígérte az egyháznak, hogy a világ végezetéig vele maradva a pokol kapui nem vesznek rajta erõt. Vagyis az egyház sohasem válhat nem egyházzá, mint azt a gyülekezet tagjai mondják. Krisztus ígéretét pedig illik komolyan venni.
A gyülekezet új keresztény életstílust - örömöt, sikert, bõvelkedést hirdet, melynek érdekében vet be minden élménykeltõ eszközt (ének, zene, tánc, extázis) az összejövetelein. Az evangélium tényleg örömhír, helye lehet az örömszerzés modern formáinak. A keresztény istentisztelet középpontjában azonban a szentmisének kell állnia, hiszen Krisztus önmagát adta Istennek tiszta áldozatul.
A gyülekezet önmaga igazolására látványos ördögûzésekre, gyógyításokra hivatkozik. Egy-egy jel azonban nem bizonyít semmit, mert az evangélium szerint az álkrisztusok is visznek végbe jeleket. E jeleket követõk pedig arról elfelejtkeznek, hogy Krisztusnál a gyógyítás nem öncél, hanem Isten szeretetének és uralmának jele (Lk 11,20), amely a keresztény élet egészétõl nem választható el.
Krisztus tanítványit pünkösdkor amikor lángnyelvekben megszállta a szentlélek, csendben ültek. Nem csinálták így: https://www.youtube.com/watch?v=dVlvtKHw1qc
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!