Mi a véleményetek a Hit Gyülekezetéről?
@ "ma 15:09" és az azelőtti válasz
Pontosan így van.
Nekem ugyanez a meglátásom.
Egyébként felesleges erről tovább beszélni, mert a kérdezőnk akár ezt a kérdést is feltehette volna:
"Segítenétek nekem gyűlölni a Hit Gyülekezetét?"
------------
@ Kérdező kommentje
Módfelett kedves tőled, hogy ennyire foglalkozol más emberek pénzével - amihez egyébként semmi közöd - de ha már itt vagyunk: Jézus a Vatikánnak sem azt tanította, hogy az egyházon keresztül gazdagodjanak meg.
Egyébként mindenkinek szíve joga arra költeni a pénzét amire akarja: van aki Fatimébe megy Mária-kultuszt végezni, van aki a konfirmál a reformátusoknál, és olyan is van, aki a Hit Gyülekezetének az Istentiszteletein vesz részt.
Senkinek nincs köze semmihez.
Amit pedig cionizmus alatt értesz, az teljesen más, mint amit a Biblia tanít.
Ezt írod: "Viszont ma a cionisták már egyfajta globális pénzügyi blokád alá akarják venni..."
> Szó sincs semmi ilyenről.
A Hit Gyülekezetében a cionizmus Sion-központúságot jelent, és eképpen tanulmányozza a Bibliát.
Különben írd van egy program, amiben Igehelyekre lehet rákeresni. Írd be hogy "Sion".
Rengeteg Igehelyet fog kihozni, és a Hit Gyülekezete ezt tanulmányozza: tehát örömmel jelentem, hogy VALÓBAN cionisták!
Amit pedig a cionizmusra vonatkozóan, idézőjelben írtál, ez minket nem érdekel.
A Hit Gyülekezete elzárkózik minden antiszemita megnyilvánulástól, és a Sionra csakis a SzentÍrás alapján tekint.
-------------
A Biznisszel kapcsolatban írod az ügyvezető igazgatót.
Gondolod, hogy a katolikusban ez nincs meg? Szerinted hogy működtetnék a Vatikánt, na nem lenne minden területnek felelőse?
Esetleg olvastad már az fn24 cikkét? Ebben az van, hogy a Corriere della Sera (legnagyobb olasz napilap) szerint Ratzinger lemondása nem kizárólag az egészségi állapota és a kora miatt történt.
A "Vatileaks" - a titkos vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásával kapcsolatos botrány - is csak a jéghegy csúcsa volt, hanem anyagi okokra vannak a háttérben. Ugyanis - a 2013. február 12-ei jelentés szerint - a vatikáni banknak nyolc hónapja nincsen elnöke, több olasz egyházi intézmény kasszája üres.
Nem tudom, mi igaz ebből az egészből, mindenesetre figyelemre méltó summa folyik be a Vatikánnak a vallási rendezvényeiből... vagy tévedek?
Soha egyetlenegy egyházban nem volt az a pompa, az a mérhetetlen külsőség... de hát erről ne beszélünk, ugye?
--------------
Amit pedig a "szekta" szót illeti:
Figyelj, a Hit Gyülis tagok egyáltalán nem érzik azt, hogy manipulálva lennének. Minden esetben a SzentÍrás van magyarázva az adott témában - mint nemrég volt a húsvét -, és amikor a Bibliát felmutatva megvallást tesznek, az sem manipulálás, mert Isten Igéjét vallják meg.
Ezt írod: "A református és katolikus egyháznál nincsen olyan szintű agymosás, hogy követni kell mindenképpen a papot vagy a lelkészt."
> Tényleg? Hát ez érdekes...
Az micsoda, amikor a katolikus pap a hívek felé fordulva keresztet vet? Vagy amikor minden egyes vallási eseményben benne van Mária?
(Na ezek mind agymosás szüleményei, mert se a keresztvetést meg nem találod a Bibliában, sem pedig azt a féle Máriát, akiket ők olynagyon tisztelnek...)
Református: figyelj, a konfirmálásra a drága tiszteletes úr mindent megvetetett: először is aranygyűrű kellett saját magának, ezt követően jött a szőnyeg, amin bevonultak, és a virágok.
És ezeket mind megvetette a konfirmálókkal (persze az illetők összedobták a pénzt).
Ezt írod: "Isten ments ettől a társaságtól." (mármint hogy a Hit Gyüli társaságtól)
> Nem! Isten vezessen ehhez a társasághoz! Mert a Hit Gyülekezete pontosan az az egyház (de legyen neked szekta, hogy jobban érezd magad), ami méltón képviseli itt a Földön Krisztus testét.
Dicséretei, tanításai, szenthagyományai minden tekintetben a SzentÍrásban megalapozottak, azzal teljes összefüggésben vannak.
Ja, hogy egy egyháznak nem dolga beleszólni a politikába?
Hmmm, vajon milyen kapcsolatuk van a katolicizmusnak a náci háborús bűnösök menekítésével kapcsolatban?
Vagy ez nem igaz?
@ Kérdező legutóbbi kommentje
Már bocs, de nekem nem volt egyértelmű, hogy a meggazdagodást minden egyházra értetted.
Egyébként NINCS cionista szektám.
Nekem cionista (vagyis SION-központú) egyházam van, amelyik a politikába úgy kapcsolódik be, hogy a Magyarországot érintő döntések kapcsán azt kéri Istentől, hogy világosodjanak meg azok, akik a törvényalkotásért felelősek. Azonkívül Isten áldását kéri rájuk.
És soha egy terhelő mondat, vagy egy nemzetellenes kijelentés el nem hangzott.
Ez - gondolom én -, nem baj.
Ami pedig a hazugságokat illeti: én ilyenekről nem tudok. Talán ha mellékelnéd azt a videót, ahol bármi képmutatás elhangzott - megköszönném.
Nem hiszem ugyanis, hogy az a társadalom felemelkedéséért elhangzott imák mögött az ellenkezője hangzott volna el.
Ja, és ne beszélj kérlek, manipulált tagokról.
Mert a SzentÍrás követése megy minden egyes Istentiszteletben, és Isten Igéje tudtommal még senkit sem manipulált, hanem épp ellenkezőleg: jó útra vitt.
"amelyik a politikába úgy kapcsolódik be, hogy a Magyarországot érintő döntések kapcsán azt kéri Istentől, hogy világosodjanak meg azok, akik a törvényalkotásért felelősek. Azonkívül Isten áldását kéri rájuk.
És soha egy terhelő mondat, vagy egy nemzetellenes kijelentés el nem hangzott.
Ez - gondolom én -, nem baj. "
Hehe, ez vicces. Akkor a hitgyüli miért perelte be a Jobbikot? Perelje, megteheti, de akkor meg ne gyere itt azzal, hogy csak imádkoztok a törvényhozókért, meg hogy nem hangzott el semmi terhelő. Szóval ne gyere itt azzal, hogy ti csak imádkoztok.
Ja, és a "Mindannyian együtt Jeruzsálemért" jelszó alatt ha jól tudom a hitgyülisek az összes politikussal együtt tüntettek és kérték a Jobbik feloszlatását. Szóval ne gyere itt nekem a "csak imádkozunk" hazugsággal.
@ Bandiahegyről
Nézd, én nem hiszem, hogy baromságokat írnék.
Nem hiszem, hogy mindazok a megvallások, imák, tanítások, dicséretek amik elhangzanak - szóval mindezek nem a SzentÍráson alapulnának.
Szerintem nagyon is megalapozottak.
Ja, és nem másolom be a hozzászólásaimat, már BOCS.
1. Cionista: én ezt nem értem, nem tudom.
Én csak azt tudom, hogy mi egészen másfelől közelítjük meg a cionizmust, és megtagadunk mindenféle antiszemita hozzáállást (legyen az akár vallási, akár népcsoport).
Mi NEM a gyűlöletből táplálkozunk.
2. Biznisz:
Na akkor valamit tisztázzunk: a Hit Gyülekezete tagjai egyáltalán nem úgy éli meg, hogy kiszedik a pénzt a zsebükből, amihez még a tagoknak ráadásul mosolyogniuk is kell.
Szó sincs semmi ilyenről, mint ahogy gondolom, a katolikus zarándokutak résztvevői sem így élik meg.
Hozzájárulnak úgy ahogy tudnak, mert jónak tartják.
Egyébként: Jézus nem a szegénységet hirdette.
A SzentÍrásban a Példabeszédek, Malakiás és a 2.Korinthus is foglalkozik a bővölködéssel, és mint tudjuk, a teljes SzentÍrás Istentől ihletett, Isten szava egyenlő a SzentÍrással, Jézus pedig Isten.
Abban igazad van, hogy a Katolikus Egyház közel 2000 éve van jelen. Csak sajnos, amit te szellemi kincseknek és felbecsülhetetlen tudásnak nevezel, azok olyan tanítások és gyakorlatok, amiket se Jézus, se pedig a korai kereszténység elismert (újszövetségi) képviselői: Pál, Péter, Júdás, Jakab, János és a természetesen az evangélisták - nem ismertek, nem hirdettek.
Jézus sohasem mondott olyat, hogy imádkozzál Máriához. Olyan sincs - de még csak nyomokban se - hogy Istenen kívül bármely teremtett lényben is bízzál.
Bálványimádás, amit megválaszoltál... csak éppen azt felejtetted el megemlíteni, hogy a SzentÍrás mit nevez bálványnak (ja, és konkrétan hol van erről szó a Bibliában).
Ami a szentségeket illeti: na ezekről bőven lehetne beszélni. Ugyanis ezeket is teljesen máshogy értelmezi a katolikus egyház, mint ahogy a SzentÍrás teszi.
Hmmm... különös.
Ami pedig a tanításokat illeti: na ez a protestanizmus-katolicizmus közti - hatalmas - ellentétekből fakad.
Ugyanis a katolikus egyház soha meg nem fogja tudni a SzentÍrásba beleállítani nagyon sok tanítását, mint a purgatórium (mert a Krisztusi áldozat nem arról szól, hogy bármiért is vezekelnünk, szenvednünk kéne), Mária-tanítások (érdekes, hogy az Újszövetségi apostoli levelek soha egy szóval sem említik a nevét. Az Evangélium pedig semmiféle szellemi tekintélynek vagy hatalmasságnak nem állítja be), kegytárgyak szerepe (erről sincs szó), és még sorolhatnám...
Úgyhogy a katolicizmus történelmisége kedves Bandi, abból áll, hogy továbbvitte a SzentÍrást úgy, hogy nem ezekről gondolkodott, hanem a saját gondolatait vitte bele a SzentÍrásba.
Gyönyörűen formálták az évek során Máriát, és lett belőle Istenszülő, szeplőtelen szűz, kegyelemközvetítő, társmegváltó... gyönyörűen Isteni rangba emeltek egy teremtett lényt, holott az Ésaiás 42/8-ban Isten kijelenti, hogy egyetlenegy teremtett lényével sem közösködik.
Na de mindegy, szerintem meddő dolog erről vitatkozni.
Ha számodra ezek a tévelygések igazak, hát kövesd.
Lelked rajta. Én tiszteletben tartom.
Én viszont mást követek, és ezt pedig te tartsd tiszteletben.
--------------
Bandiahegyről: Ami a "ma 00:34"-es válaszodat illeti:
Igen, a HGY valóban Jézus és a korai kereszténység kinyilatkoztatásait tanulmányozza.
Ja, pontosítanék: "korai kereszténységen" nem a mittudomén melyik Piuszt értem, hanem az Újszövetség nagyjait: Pál, Jakab, János, Péter és Júdás.)
Ők sohasem fordultak szentekhez, és nem ismerték az Istenanya Máriát, sem a kegyelemközvetítő-Máriát, stb.
Semmi ilyenről nem volt szó.
És ugyebár Jézus KÖZVETLENÜL MAGÁHOZ hívta a szükségben lévőket (és senki mást nem említ): Máté 11/28-30.
A purgatórium... jajj... nem azt mondta Pál, hogy Krisztus teljesen kifizette értünk a váltságdíjat, és megbékéltette velünk az Atyát? Ha a kereszthalála teljes bűnbocsánatot hozott, akkor miért kéne bármiért is bűnhődnünk?
Úgyhogy ne vond bele ide Pál apostolt. Mert Pál részletesen vizsgálta az ember eredendő bűnösségét (Róma levél), de nem említi hogy bárki is kivétel lett volna ebben.
Pál részletesen vizsgálja a közbenjárást, és kimutatja, miért csak egyedül Krisztus a közbenjáró (Zsidó-levél).
És az 1.Tim 2/5 is Krisztust nevezi meg közbenjárónknak.
Na kérlek! A Hit Gyülekezete kizárólag ezt tanítja, és nem kapcsol hozzá (vagy éppen helyette) mást.
Különben figyelj! Magam részéről hajlandó vagyok veled teológiai vitákba bocsátkozni, de annyit tudnod kell, hogy én a SzentÍrásra mint tévedhetetlen Isteni alapra fogok tekinteni (minden más ellenében).
@ Kérdező kommentje
Azt kérded, miért perelte be a Hit Gyüli a Jobbikot.
Megmondom!
Azért perelte be, mert pontosan a Jobbik volt az, amelyik szándékosan aláásta a Hit Gyüli hírnevét.
Mert az lett volna a helyes, hogy mint egyházat, teológiailag fogalmazza meg a kérdéseit. És nem pedig az, hogy utcán demonstrálva, hazugságokat terjesztve adja elő a véleményét.
Bármikor le lehetett volna ülni egy hivatalos teológiai vitára, és mindent meg lehetett volna beszélni normális keretek közt.
De a Jobbik nem ezt tette.
AZ iskolaátvétellel kapcsolatban pedig amit művelt: azok a szemét aljas, hazug szónoklatok...
Nézd, nekem vannak ifjúsági összejövetel kapcsán elhangzott tanítások: tisztességes, becsületes tanítások ezek, mégpedig a SzentÍrás üzenetével megegyezően. Példákkal illusztrálva.
Nagyon jó tanítások voltak, amikben semmiféle kivetnivalót nem láttam soha.
Ami az iskolaátvételt illeti: A Jobbik nem utólag jött, nem azt tette, hogy utólag bírálta volna az egyházat, azzal hogy "ezt igértétek, de nem ez lett". Vagy éppen "nem ezt igértétek, de ez lett".
Szerinted nem utólag kellett volna?
Akkor ugyanis lett volna mire hivatkozniuk.
Így viszont az egész szemenszedett hazugság volt.
Aljas propagandagépezet, amire csak válaszolt a Hit Gyüli.
@ Kérdező: még valamit hozzáfűznék (most láttam a kérdésed második részét):
Nem kenyerem a politizálás, de mintha lett volna egy jobbikos úriember, aki azt indítványozta, hogy végezzenek vizsgálatot zsidó múlttakkal kapcsolatban.
Szerinted mi lett volna ebből??
Szerinted az ilyen vizsgálat nem párosult volna gyűlölettel, ami továbbfolytatva... NEM! Ez teljességgel megengedhetetlen!
És a Jobbik vezetősége nem tiltakozott ez ellen a kijelentés ellen.
Nem, kedves kérdező: egy demokratikus jogállamban semmi keresnivalója radikális, antiszemita eszméknek!
3 alapdolgot tisztáznék:
1, Egy demokratikus országban nem állítanak be pártokat mindenféle hazugsággal antiszemitának a sajtóban, mint akár a hitgyüli ATV-je. Egy demokratikus államban nincs szükség cionista biznisz szektára sem.
2, A Hit gyülekezete állítólag egy egyház, amely én már nem tudom milyen vallást vall. Mert te itt keresztény alappillérekről beszélsz, holott Izrael és a zsidók seggében van látványosan!!! Németh Sándor.
3, Te beszéltél itt imádságról, meg imádkozunk a politikusokért, holott be akartok tiltani egy demokratikusan bejegyzett parlamenti pártot, amelynek közel egymilliós támogatottsága van.
Ja, és Gyöngyösi Márton beszédével is egyetértek, és a Jobbik Hit gyülekezetéről alkotott véleményével is. (Azért tettem hozzá ezt, mert bizonyos dolgaikkal meg nem. Ezek csak 1-2 gazdasági dolgok.)
Na jó, figyelj, szerintem itt fejezzük be ezt a beszélgetést.
Nincs ennek semmi értelme.
Ide-oda hajigáljuk egymásnak a labdát, teljesen feleslegesen.
Én a magam részéről teljesen elutasítom azt, amit itt képviselsz, én ebben nem veszek részt.
Egyébként nem fontos hogy hallgasd a Hit Gyüli Istentiszteletét: vallásszabadságod révén jogod van máshol, és máshogy gyakorolnod a vallásodat.
Viszont ugyanezt a vallásszabadságot add meg másnak is:
mert akik a Hit Gyülibe járnak, semmit nem érzékelnek mindabból, amit te itt összeírtál.
És nem manipulációnak tekintik amit itt kapnak, hanem a SzentÍrás korrekt, teljes, megbízható magyarázatát.
De mintha ez téged nem érdekelne...
Feltehetted volna a kérdéseidet sokkal nyugodtabban (beleértve a politikát, vagy Izraellel kapcsolatos hozzáállásukat).
Az ilyenre nyitott vagyok, és szerintem maga a fórum is erről szól.
Normális beszélgetésre nyitott vagyok, de abban nem, hogy partner legyek bármiféle gyűlölködésben.
Úgyhogy tudod mit: győztél, legyen neked szekta, meg biznisz, meg amit akarsz.
Ezzel én részemről lezárom a témát, és örülj hogy nyertél.
Üdv: kzs
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!