HA isten létezik, miért nem bizonyitja?
1 - Az istenérvek mindegyike meg van cáfolva! Gondolom, erről te is tudsz. És gondolom arról is tudsz, hogy az ateizmus mellett viszont olyan érvek szólnak, amelyekkel a teológia egyáltalán nem tud megbirkózni.
Hogy ezek felvetésekor mellébeszélnek és előhozakodnak az istenérveikkel, az egyáltalán nem meglepő.
2 - A kinyilatkoztatás nem az ókor és középkor emberének szól, hanem minden, a megalkotása óta élő generációnak. Tehát hiába jössz azzal, hogy a pokol elfogadható volt az ókor és a középkor számára.
3 - Isten a sátánnak is megbocsátana? Miért nem pusztítja inkább el? Semmiből sem állna neki.
4 - Ez volt az utolsó hozzászólásom ezen az oldalon! Teljesen értelmetlen az ide való írogatás...
- Természetesen az utókor emberéhez is szól, ezért értem pl én is meg a lényegét. De annak a kornak is meg kellett érteni. Olyan ez mint törtek összeadásánál a közös nevező.
- Nem tudom mért nem pusztítja el a sátánt. Csak találgatok:
Talán szükség van a sátánra is. Talán szükség van a polaritásra. Olyan ez mint a fény és a sötétség. Ha nem lenne sötétség értelmezhetetlen lenne a világosság. Bal nélkül értelmezhetetlen lenne a jobb...stb. Az örök világosság a mennyország, az már valószínűleg nem lesz polarizált világ, nem lesz sátán sem.
- igen, értelmetlen az olyan vita amiben a feleknek nincsenek közös axiómáik. Olyan ez mint az Eukleidészi geometriában két pont és az egyenes viszonya. Ha nem fogadjuk el axiómaként ezt a szabályt, akkor hamis lesz az egész ma általánosan elfogadott és alkalmazott geometria.
Ezért aztán az ilyen szintű kérdéseknek és vitáknak tényleg nem sok értelmük van. Én magam csak azért szoktam részt venni néha benne, mert szeretem védeni a gyámoltalanabb, szelídebb, ilyen - de csak ilyen- értelemben gyengébbeket. A vallás követői ezért általában hátrányban vannak az agresszívabb, már-már isteni tudással magukat felruházó ateistákkal szemben.
De ugyanilyen vitába keverednék egy agresszív Jehovással is. Istennek az sem tetszik. Érdekes, mennyi közös vonás van bennetek.
Én pl. már végiggondoltam a világot úgyis, hogy van, úgyis, hogy nincs isten. Nem 5 perces eszmefuttatások voltak. Elolvastam sok kozmológiával foglalkozó ( persze laikusoknak írt ) könyvet. Így alakult ki a saját hitem, és világnézetem. Ezzel csak azt akarom csak azt akarom mondani, hogy minél több szemszögből nézzük a világot annál inkább rájövünk, hogy ez nem olyan egyszerű, mint a 2X2, tehát legyünk egy kicsit alázatosabbak a világ és embertársainkkal szemben. És nem feltétlen muszáj bántani egymást, még akkor sem ha azt hisszük, hogy...
Mert nem biztos, hogy...
Mert isten nem a világot alkotta meg, hanem azokat a fizikai törvényeket, amely szerint a világ létrejöhetett.
Csak a vallások többsége egy kicsit félreértelmezi a dolgot, mert akkoriban valamivel meg kellett magyarázniuk az ismeretlen jelenségeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!