Isten hogyan teremthetett jót, ha nem is volt rossz?
"És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó"
"Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó"
"És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó"
És még lehetne sorolni, megteremtett mindent és mindenre azt mondta, hogy jó. De honnan tudta, hogy jó mikor még rossz nem létezett? Csak a rosszhoz képest lehet valami jó.
Miért is kell mindent szó szerint érteni?
A "jó" az idézetben "hasznos", "fontos", "nagyszerű", "érdemes", "célszerű" stb. jelentéssel bír.
Meg aztán egy folyamat közepén leragadni nem bölcs dolog. Végtére is a folyamat végére mindenre sor került. Volt Éva, kígyó, alma, Belzebub, nem is beszélve a kiűzetésről.
Amikor ebédelsz, miért nem egyszerre eszed a levest a süteménnyel? Meg ami közbe van?
Munyamunya 18-as válasza tulajdonképpen bibliai szempontból igaz, maga a Biblia ezt alátámasztja. Minden Isten beleegyezésével történik, még maga a Sátán is az ő tervének része.
Az eredeti kérdésre: bibliai szempontból a jó és a rossz nem egymás viszonylagosságában létező fogalmak, vagyis nem attól válik valami jóvá, hogy létezik valami, ami nem jó. A jóság a világ alapvető része, mondhatni szubsztanciája, mivel minden dolog léte Isten függvénye, és Isten maga a Jóság. Vagyis amit mi jóságként élünk meg, az Isten megnyilvánulása, és fordítva, Isten "tevékenységének, működésének" terméke a jóság.
Ha ez így van, akkor feltehető a kérdés, hogy mi a rossz. Filozófiai értelemben, ha figyelembe vesszük a fentieket, a rossz nem is létezik, mivel a rossz a jóság hiánya, Isten hiánya, s mivel a lét Isten függvénye, a rossz tulajdonképp a nemlét attribútuma. De akkor mégis miért van nem létező dologra fogalmunk?
Nos, itt jön be a szabadság kérdése. Isten úgy látta, hogy a jóságnak része az, hogy a teremtménye szabad választásuk által akár le is mondhatnak róla. Hogy miért? Talán mert egyfajta célja lehet az, hogy teremtményei megismerhessék őt, s ez hozzá tartozik a dologhoz, de magam sem tudom biztosan, ezek csak elképzeléseim. Így hát mikor az ember elfordult Istentől, megismerte a halált, a nemlétet, a rosszat, az ürességet.
Szia!
A héber gondolkodásban az hogy "jó" azt jelenti: "megfelelt a Teremtő akaratának" Lásd - MÓZES ÖT KÖNYVE ÉS A HAFTÁRÁK - DR. HERTZ J. H. - A BRIT BIRODALOM FŐRABBIJA.
Egyébként egyetértek azzal, aki azt írta, hogy a Szentírás csak a mi naprendszerünk teremtését írja le, előtte már léteztek más bolygók is. Az "ég és föld" kifejezés csak a földet és közvetlen környezetét jelenti, mivel az Írás más helyei jelzik – bár nem részletezik –, hogy már volt élet, voltak csillagok, "egek" is, amikor az Úr "a földnek alapot vetett". Akkor "együtt örvendeztek a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadoztak" (Lásd. Jób könyve 38:4, 7 vö. még: II.Pt. 3:5).
Üdv. Péter
Először is az embernek van szüksége arra, hogy a dolgok számára viszonyítva jelenjenek meg, ugyanis az ember az, ami csak abból tudja, hogy mi micsoda, hogy nem olyan mint más...Isten a relativitást adta eszközül számunkra.
Az pedig, hogy a rossz még nem is létezett, egy tévedésből ered, ahogyan az is, hogy a rossz önálló egzisztenciával bírna, vagy ha éppen benne van Istenben, akkor Isten nem lenne tökéletes.
A jó és a rossz - mint az idézetek is mutatják, hiszen minden jó - egymással halmaz-részhalmaz viszonyban vannak...Az egyetlen és nagy halmaz a Jó, és azon belül van egy részhalmaz, ami a rossz, ergo "Minden rossz Jó, de nem minden Jó rossz." S azért Jó minden rossz, mivel a rossz eszköz arra, hogy felismerje az ember az Igazságot, a Szabadságot, a Valóságot, a Boldogságot, pont a rossz árán, a rosszhoz, a tévedéshez, a nemtudáshoz való viszonyításból.
A rossz, ha már szóba jött, eredetileg a résszel való azonosulás, az elválasztás az Egésztől, ami következtében az egyén valaminek az érdekét háttérbe szorítja, hiszen azt fogja favorizálni, az fog gondolkodásában, szavaiban és tetteiben előnyt élvezni, aminek önmagát tartja, de ha ez egy rész/részlet csak, akkor bizony beindul az önzés, beindul az egység rombolása tudatban...persze a valóságban nem tudja szétszedni az ember a szétválaszthatatlant, de úgy hiszi...no ez a rossz...Viszont Isten esetében ez nem működik, ugyanis Isten szemszögéből Önmaga egyedül van, vagyis Önmagát az egyetlen létezővel azonosítja, tehát nem lesz mit a háttérbe szorítania, vagyis az Egészet, az egységet szolgálja mindig...no ez pedig a Jó, erre tanít Isten is minket.
üdv
27/F
LastOne.Left
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!