Nem tudom mit higgyek, minden összezavarodott. Ti hisztek Istenben?
A Biblia nem mond ellent a tudománynak. Az egy napnak fordított héber szó például nem egy 24 órás időszakot tesz ki.
A „nap” értelemben lefordított héber jōm szó különböző hosszúságú időszakot jelenthet. A lehetséges jelentések közé tartoznak William Wilson Old Testament Word Studies c. műve alapján a következők: „Nap; a szót gyakran használja általában idő vagy hosszabb időszak meghatározására; egész figyelembe vett időszak, . . . nap kifejezést használnak olyan különleges időszak vagy korszak megjelölésére is, amikor valami rendkívüli esemény következett be.”1 Ez az utolsó mondat ráillik a teremtési „napokra”, mert azok valóban rendkívüli időszakok voltak. Ez esetben tehát 24 óránál hosszabb idő is számításba vehető.
Az emberek nem azért hisznek kevesebben, mert modernebb lett a korunk :-) A kor és tudomány előrehaladtával bizonyítékok kerülnek elő a teremtés mellett.
Ha valakit érdekel ez, mailben szívesen írok róla.
A Bibliában lévő ellentmondások is csak azért állnak fenn, mert rossz az egyén szerinti értelmezése.
A teológia bizonyos alapállításokból származtatott rendszert vizsgál, amely rendszer felépítésében a logikai levezetésnek (ld. dedukció) fontos szerepe van. Tehát a rendszer hasonlít a tudomány hipotetikus-deduktív rendszeréhez.
A tapasztalati tudományoktól annyiban különbözik, hogy azok az empirikus (tapasztalati) ellenőrzést alapvetőnek tartják, és az alaphipotéziseket ezáltal sokszor elvetik, így e tudományok folyamatos változáson, fejlődésen mennek keresztül, ami az elméletek változását is jelenti.
A teológiát empirikus módszerekkel nem lehet és nem is szabad megközeliteni. Nem tartozik az egzakt tudományok közé, éppen úgy mint pl. a filozófia, logika stb.
Ha nem empirikus módszerekkel közeledsz a hittudományhoz, akkor talán jobban megérthető, noha Istenhez csak a hit útja vezet az empiria nem, hiszen akkor mire való a hit?
Mindazonáltal van egy két empirikus megközelités is, amelyre az empiria nem tud választ adni, pédáúl a csodák (a csoda tulajdonképen Isten országának erőmegnyilvánulása.) például a romolhatatlanok , gyógyulások melyeket az orvostudomány megmagyarázni nem tud stb.(például ezeket a csodás gyógyulásokat - független orvosi szakvéleménnyel együtt, ahol mindig van nem-hivő orvos véleménye is - szokták a szentéavatási perekben bizonyitékként elfogadni.
Mindazonáltal az egzakt tudományok is profitálnask a Bibliából.Ismert a pszichológiából a kollektiv tudattalan.
A Biblia ír sárkányokról, sárkánygyikokról. Ezeket manapság a dinosaurusokkal azonositják.
Több nép kollektiv tudattalanjában megörzödött a vizözön.
"a bibliát emberke irták,semmi köze az egésznak istenhez sem a hithez.Ezért logikát se keress benne"
A kérdezőnek is:
A Bibliát valóban emberek írták, és ezt látod nem is tagadja! Majdnem minden könyvét szignálták.
Az 'ellentmondásait' pedig a második válaszoló és még többen megválaszolták.
A lényeg érdemes alaposan foglalkoznod a bibliával, sokkal alaposabban, mint eddig, mert ha erre a következtetésre jutottál, akkor állításoddal ellentétben - sokakhoz hasonlóan - csak felületesen ismerted eddig meg.
Többen említették az ősrobbanást. Csak írjátok be a Googliba ezt a szót, az első oldakon találtok jól megalapozott, tudományos kritikát is vele kapcsolatban. Nagyon messze van a bizonyított ténytől, pedig sokan annak képzelik!
És én azt mondom, hogy a Biblia alapos kutatása feloldja az összes ellentmondásosnak látszó részt.
Pl. a szintén többször említett 6 nap problémája is tökéletesen érthető, hiszen a 'nap' szó, valóban hosszabb időtartamot is jelent a bibliában. Nem 24 órás napokról ír a Teremtés könyve. A föld és rajta az élőlények megjelenésének a sorrendje pedig a mai geológiai, archeológiai ismereteinkel is pontosnak mondható, pedig 10 szakaszra osztható ez az időszak.
Most gondold el mi a valószínűsége annak, hogy ezt a 10 szakaszt minden erre irányuló ismeret nélkül, valaki csak találomra, a megfelelő sorrendbe rakva leírja?!
Pedig ezt több ezer éve írták le!
Nagyon szépen köszönöm az eddigi válaszokat, írtatok érdekes dolgokat.:)
Amúgy ki az az állat, aki mindenkit így lepontoz?! Ez miért jó?
"és akkor ott az ősrobbanás elmélet, ami eléggé bizonyított tény. De hogyan lehet ezt a Bibliával összeegyeztetni?"
Mondjuk úgy, ahogy a katolikus dogmatika teszi (menj be egy könyvtárba, kérd ki, és nézd meg a "Teremtés és természettudomány" című alfejezetet). A teremtés dogmája Isten és a világ közti viszonyt írja le teológiai szempontból, az ősrobbanáselmélet pedig a fizikai világ keletkezését írja le fizikai szempontból. El nem tudom képzelni, hol itt az összeegyeztetés nehézsége, pedig még hívő sem vagyok.
"Most gondold el mi a valószínűsége annak, hogy ezt a 10 szakaszt minden erre irányuló ismeret nélkül, valaki csak találomra, a megfelelő sorrendbe rakva leírja?!
Pedig ezt több ezer éve írták le!"
Azért több ezer éve se voltak hülyék az emberek, tehát elég magas.
Minimális belegondolással is adja magát az egész: nyilván nem mondjuk az állatokkal fogja kezdeni, hogy ott lebegjenek a sötétben és a semmiben.
Aztán persze mielőtt teremtene bármit is, először nem árt egy kis fény is, hogy lássa, mit csinál.
Aztán ha ez már megvan, akkor kell egy kis tereprendezés, mert egy kietlen pusztasággal még mindig mit kezdene bárki is?
Szintén adja magát, hogy nyilván a növények az elsők, elvégre a ragadozó zsákmányállatból él, viszont a zsákmányállat meg növényből, tehát azt se érdemes teremteni növény nélkül...
Stb.
Elég könnyen rájöhet bárki is, ha kicsit elgondolkodik.
Aztán persze más kérdés, hogy anno mikroorganizmusokról nyilván nem tudhattak (mert ugye azok voltak a legelsők, de tényleg furán is nézne ki, hogy "És megteremté az Úr a mikroorganizmusokat... :) ). Meg persze dinoszauroszokról sincs egy szó se sehol... Lehetne még ragozni.
Szóval...
"A föld és rajta az élőlények megjelenésének a sorrendje pedig a mai geológiai, archeológiai ismereteinkel is pontosnak mondható, pedig 10 szakaszra osztható ez az időszak."
...ez is csak erős jóindulattal _mondható_ hozzávetőlegesen pontosnak. Ezt a hozzávetőleges pontosságot viszont, mint szemléltettem feljebb, akkori tudással se volt nehéz kisakkozni.
Végül, kicsit ugyan off, de témába vág és érdekes:
"). Meg persze dinoszauroszokról sincs egy szó se sehol."
Nem mindegy, hogy a hülye okoskodik vagy az okos hülyéskedik
A Biblia ir sárkányokról, sárkánygyikokról. A pszichológiából ismert a kollektiv tudattalan. Persze, nem dinosaurusnak nevezi.
A földigilisztáról sem ir, azért elvakultság lenne azt állitani, hogy azok sem léteztek,vagy nem tudtak róluk.
A fontossági sorrend pedig utólagos és esetleges
A Biblia teológiai mű, igy , ennek megfelelően kell hozzáállni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!