Ateistaként milyen érzések merülnek fel benned, amikor egy olyan regényt olvasol, ahol mindenki hisz Istenben és a Túlvilágban?

Az csak és kizárólag a regénytől függ. Ha jó a regény, akkor jó érzések, ha rossz a regény, akkor meg nem olvasom el. De ez tényleg a sztoritól és a stílustól függ. Ilyenek a szereplők, ha a regény logikus (a saját teremtett világának szabályai szerint), akkor kiváló olvasmány lehet. Ott van pl. Umberto Ecotól a Rózsa neve, az kifejezetten egy középkori kolostorban játszódik, tele van vallási és egyházi utalásokkal, minden szereplője hívő (1-2 kivétellel), és közben egy kiváló nyomozós regény.

Mellesleg akik a keresztény Istenben hisznek, nem igazán hisznek a túlvilágban (hanem a Feltámadást hiszik, a Mennyet meg a Poklot). De az ilyen szellemes túlvilág nem az ő hitük része.

Miért, benned mi merül fel, ami zavar?

Pont ezt a könyvet akartam én is mondani. :) Nekem nincs gondom a hittel, míg nem akarnak a tudományba beleszólni, anélkül, hogy szakemberek lennének. A hit helye a templom, a tudományé a kutatóintézet. Ne keverjük a kettőt.

Ha a könyv jó, akkor nem zavar, hogy hányan hisznek Istenben és fordítva. Engem nem zavarnak a hívők.

Hát akkor olvasd úgy. De azért ajánlanám Dosztojevszikjt, Tolsztojt, hogy csak egy pár nevet említsek. Van ott gondolkodni való.

Tudod a hit nem egyenlő a vallásgyakorlással. Tehát ne ez borzasszon el. Ha nem tudsz hinni, ne tedd. Ha érdeklődsz, akkor nézz utána. De azért javaslom Dosztojevszkijt.....

Nevetek.

Jaj, régen ilyen mókásak voltak az emberek, hogy mindenféle tündérmeséket komolyan vettek :))