Keresztények komolyan gondolják hogy ha egy két napig nem esznek húst, azzal teljesítik a böjtöt mint Isten parancsát?
Egy másik kérdésnél keresztény hozzászóló azt állította keresztények számára nem kötelező a böjt illetve hogy mindenki saját kedve szerint böjtölhet ahogy akar. Ez most leginkább úgy néz ki hogy egy két napig nem esznek húst aminek semmi köze a böjthöz.
Biblia szerint egyébként a böjt kötelező:
Jóel próféta könyve 2:12 De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve...
Azt is tudjuk hogy Jézus a Biblia szerint 40 napig böjtölt úgy hogy nem ivott, nem evett semmit. A zsidó böjt is úgy néz ki hogy bizonyos napokon nem esznek, nem isznak semmit, az iszlám szerinti böjt pedig egy hónapig tart és hajnalhasadástól naplementéig nem lehet enni inni. Ezek nagy lemondással járnak, és próbára teszik az embert. A keresztény böjt viszont semmi, nem is nevezhető böjtnek, gyakorlatilag semmiféle lemondással nem jár, és csak egy két nap az egész. Ez nagyon távol van Jézus tanításától. Olyan mintha a böjt kigúnyolása lenne.
Mi a keresztények véleménye erről?





Keresztényként úgy gondolom, hogy amit mi böjtnek hívunk, az nem ugyanaz, mint amit a zsidók vagy muszlimok böjtnek hívnak.
A mi böjtünknek nem az önsanyargatás a célja. Jézus 40 napig böjtölt és IMÁDKOZOTT. Nem evett, nem ivott, ezt a szükségletét imával töltötte ki.
A mi böjtünk nem arról szól, hogy nélkülözzünk, hanem arról, hogy imával közelebb kerüljünk Istenhez, elhagyjuk bűneinket, meggyónjunk, megbánjuk azt, amit elkövettünk, és közelebb kerüljünk Istenhez.
A régebbi egyháznak sokkal komolyabb előírásai voltak a böjtre: nincs hús, tojás, tejtermék, napi egy étkezés.
A jelenlegi egyháznak a következők a szabályai: hamvazó szerdán és nagypénteken szigorú böjt (napi 3 étkezés, egyszer lehet jóllakni, nincs hús), míg a többi pénteken hústilalom van. Ezek mellett az egyház azt ajánlja, hogy mondjunk le valamiről vagy vállaljunk, de ez önkéntes.
Igen, nem annyira szigorú a böjtünk, de nem is az önsanyargatásról szól, és aki komolyan gondolja, úgyis vállal dolgokat (én pl a szociális médiát szabályoztam le, és követek egy táblázatot, ami napi feladatokat ad). Fontos, és ezt külön hangsúlyoznám, hogy a böjt célja nem az, hogy kevesebbet együnk, hanem az, hogy közelebb kerüljünk az Istenhez imával, keresztút járással, hogy felkészüljünk lélekben arra, hogy jön Jézus halála, feltámadása. A böjt nem egyénekről szól, hanem Istenről és emberről.
"hogy a böjt célja nem az, hogy kevesebbet együnk, hanem az, hogy közelebb kerüljünk az Istenhez imával,"
Nem így van. A böjt és az ima két külön fogalom. Mindkettő közelebb visz Istenhez de a böjt nem egyenlő az imával. Az iszlám szerint a böjt istenszolgálat és az a célja hogy jobb emberek legyünk. Önfegyelemre, önmérsékletre, türelemre tanít. Megtanít még értékelni amink van és átérezni azok helyzetét akik nélkülöznek. Egyszóval lelkileg tesz jobbá. Ez sosem érhető el úgy hogy egy két napig nem eszel húst.
Nyilván aki nem foglalkozik a lelki oldalával az alapból nem böjtöl legfeljebb koplal.










Kedves Kérdező!
#1-es vagyok.
1. Nem csak két napig nem eszünk húst, ez torzítás. Ahogy írtam, péntekenként nem eszünk húst, hamvazó szerda és nagypéntek pedig szigorú böjti nap.
2. Mint írtam, a keresztény böjt nem ugyanolyan, mint a zsidó vagy muszlim. Hozhatod példának bármelyiket, de nem ugyanazt jelenti nálunk, nem ugyanúgy tartjuk.
3. Ahogy a #3-as is írta, a mi böjtünkben az egyik legfontosabb az ima, persze a lemondás is fontos, de nálunk nem ezen van a hangsúly. Sőt, van, aki nem mond le valamiről, hanem vállal valamit: önkéntesség, adakozás, stb.
4. Miért foglalkozol azzal, hogy ki hogyan böjtöl? Mindenki a saját belátása, lelkiismerete alapján böjtöl. Van, aki többet vállal, van aki kevesebbet. Ez olyan, mintha azzal lennél elfoglalva, hogy ki mennyit olvassa a Bibliát. Minden hivőre rá van ez bízva, nincs előírás, és ez a szép, hogy annyit adunk, amennyit akarunk, nem vagyunk rákényszerítve semmire. Sok keresztény még a húsmentes pénteket sem tartja, a szigorú böjtről meg ne is beszéljünk, vagy az önként vállalt lemondásról. Foglalkozz a saját böjtöddel, és koncentrálj magadra. Én sem foglalkozom azzal, hogy más mit vállalt. Isten áldjon Téged!





Én értem, hogy nem ugyanaz, és ezzel egyetértek, de a keresztény böjt lényege, hogy közelebb kerüljünk az Istenhez, és ezt imával, lemondással tudjuk elérni, de ahogy egy fiatal atya mondta: ha a böjtből kihagyjuk azt, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljünk Istennel, akkor nem böjt, csak diéta.
A keresztény böjt lényege az, hogy még közelebb kerülhessünk Istenhez. Aki kevesebbet imádkozott eddig, az imádkozzon többet, ápoljuk a személyes kapcsolatunkat az Istennel, próbáljunk minél közelebb kerülni Hozzá.
Persze, az lenne a normális, ha minden nap ezen lennénk, de nem olyan egyszerű ez, ezért a böjt egy kiemelt időszak, amikor erre koncentrálunk.
"1. Nem csak két napig nem eszünk húst, ez torzítás. Ahogy írtam, péntekenként nem eszünk húst, hamvazó szerda és nagypéntek pedig szigorú böjti nap."
Jó akkor 4 nap. Ez mit változtat? A szigorú böjti nap meg az hogy két nap háromszor esztek? Ebben mi a szigorú?
"2. Mint írtam, a keresztény böjt nem ugyanolyan, mint a zsidó vagy muszlim. Hozhatod példának bármelyiket, de nem ugyanazt jelenti nálunk, nem ugyanúgy tartjuk."
A böjt célja ugyanaz az alapján amit leírtatok. Az ima pedig más, eltérő fogalom.
"3. Ahogy a #3-as is írta, a mi böjtünkben az egyik legfontosabb az ima, persze a lemondás is fontos, de nálunk nem ezen van a hangsúly. Sőt, van, aki nem mond le valamiről, hanem vállal valamit: önkéntesség, adakozás, stb."
Pont a lemondás hiányzik a keresztény böjtből.
"Miért foglalkozol azzal, hogy ki hogyan böjtöl? Mindenki a saját belátása, lelkiismerete alapján böjtöl. Van, aki többet vállal, van aki kevesebbet. Ez olyan, mintha azzal lennél elfoglalva, hogy ki mennyit olvassa a Bibliát. Minden hivőre rá van ez bízva, nincs előírás, és ez a szép, hogy annyit adunk, amennyit akarunk, nem vagyunk rákényszerítve semmire. Sok keresztény még a húsmentes pénteket sem tartja, a szigorú böjtről meg ne is beszéljünk, vagy az önként vállalt lemondásról. Foglalkozz a saját böjtöddel, és koncentrálj magadra. Én sem foglalkozom azzal, hogy más mit vállalt. Isten áldjon Téged!"
Ezzel alapvetően egyet értek. Mindenki a saját belátása, lelkiismerete alapján böjtöl. Itt a probléma az hogy amit ti keresztények műveltek böjt címszó alatt az a böjt kigúnyolása, Jézus kigúnyolása. Az hogy te böjtölsz vagy nem, te dolgod, de ha erre azt mondod ez böjt akkor ott gondok vannak.
"Én értem, hogy nem ugyanaz, és ezzel egyetértek, de a keresztény böjt lényege, hogy közelebb kerüljünk az Istenhez, és ezt imával, lemondással tudjuk elérni, de ahogy egy fiatal atya mondta: ha a böjtből kihagyjuk azt, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljünk Istennel, akkor nem böjt, csak diéta."
De a keresztény böjttel hogy kerülsz közelebb Istenhez ha az semmiféle lemondással nem jár? Az hogy nem eszel húst egy két napig az semmi. Bármikor bárkivel előfordulhat és észre sem veszi hogy az lemondás. Vagy az hogy napi háromszor ehetsz? Ebben mi a lemondás?
"A keresztény böjt lényege az, hogy még közelebb kerülhessünk Istenhez. Aki kevesebbet imádkozott eddig, az imádkozzon többet, ápoljuk a személyes kapcsolatunkat az Istennel, próbáljunk minél közelebb kerülni Hozzá."
Az hogy többet imádkozol rendben de sehol nincs ebben a böjt. Ez itt a gond.





"Jó akkor 4 nap. Ez mit változtat?"
Miért kell hazudnod mindig? Hány péntek van egy évben? 4? Ennyire ne legyél már tuskó hülye.
Abban meg mi a szigorú böjt, hogy napközben koplalás este pedig tivornya? Még csak nem is feltétlen este, hanem napnyugta után.
"Ramadán idején mindenki igyekszik napkelte előtt felkelni és enni, ezt hívják szuhurnak, régen az utcákon dobolással jelezték a napfelkelte közeledtét. Az élet napszállta után élénkül meg: kezdetét veszi az iftár, a lakoma, a szent helyeket és a városok utcáit kivilágítják, a boltok kinyitnak."
Tehát reggel jól belaknak, este meg indul a buli. Ennél mondjuk szigorúbb a nagypéntek, amikor a keresztény ember éhesen kel és éhesen is fekszik le.
"Miért kell hazudnod mindig? Hány péntek van egy évben? 4? Ennyire ne legyél már tuskó hülye."
Te hazudsz. A keresztény böjti időszak nem egész évben tart hanem a húsvétot megelőző negyven napon. A hús elhagyása pedig nem böjt hanem vicc kategória.
"Abban meg mi a szigorú böjt, hogy napközben koplalás este pedig tivornya? Még csak nem is feltétlen este, hanem napnyugta után."
A tivornya a keresztények hazugsága. Nincs ilyen a Ramadán alatt.
"Tehát reggel jól belaknak, este meg indul a buli. Ennél mondjuk szigorúbb a nagypéntek, amikor a keresztény ember éhesen kel és éhesen is fekszik le."
Továbbra sincs buli ez még mindig a keresztények hazugsága. Azt pedig meséld már el mitől szigorúbb az hogy egyetlen napon háromszor ehetsz ebből egyszer jóllakhatsz :) mint az hogy egy hónapon át nem ehetsz nem ihatsz hajnaltól napnyugtáig? Látszik hogy fogalmad sincs róla mert sosem böjtöltél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!