Létezik Isten? Meg tudtok győzni a létezéséről?

Először is, szögezzük le, hogy az ateista általában olyan személyre utal, aki nem hisz Istenben, ugyanakkor nem állítja, hogy biztosan nincs Isten.

Ezt csak azért írom ide, mert a hívő emberek általában ellenségként tekintenek az ateistákra, pedig nem azok. Az ateista nem egyenlő az vallásellenességgel, egyszerűen csak nem a vallásosságban él.

Én sem vagyok hívő, de a mélyen vallásos embereket megértem.

Istennel is úgy vagyok, hogy vagy van, vagy nincs.

Ismerőseik között van olyan, akivel történtek megmagyarázhatatlan, az ő sorsát merőben megváltoztató történések. Azóta hisz valamiféle sors-irányító, magasabb rendű valamiben, de nem Istennek nevezi.

Talán elcsépelt kifejezés, de igaz lehet: Mindenkiben lakozik egy Isten, vagyis mindenki keresse önmagában.

Hogy ezt hogyan kell elképzelni, magam sem tudom, de vannak megérzéseim ezzel kapcsolatban.

Ezek a megérzések főleg saját magam viselkedésével, életével, indulataimmal, érzéseimmel kapcsolatosak.

Szerintem nem kell meggyőzni senkit Isten létezéséről, mert aki nem olyan környezetben és oktatásban nevelkedett, az nehezen fogadna el bármilyen "bizonyítékot".

Akit izgat ez a kérdés és nem hívő ember, - mint a tisztelt kérdező is - annak azt ajánlom, hogy élje békében, kiegyensúlyozottan az életét és figyeljen a történésekre.

Előbb-utóbb lesznek olyan furcsa momentumok az életében, amelyekre felkapja a fejét.

Én, mint nem hívő ember, (nem használom magamra az ateista kifejezést) tapasztaltam már néhány fura dolgot, amit csakis a sors szeszélyének, vagy a véletlenek egybeeső sorozataként tudom elfogadni.

Ezek nem voltak sorsfordító események, de mindenesetre nagyon "távvezérelt" láncolatnak tűntek a számomra.

Ha nem untatom az olvasót elmondok egy fura esetet:

20 km-re a lakóhelyemtől egy szokásos nagy bevásárlás után hazafelé autóztunk a feleségemmel.

A város vége felé, egy nagy reccsenést követően, szörnyű hangok jöttek ki a motortérből.

Éppen egy körforgalomból haladtam kifelé és annyi időm maradt, hogy egy forgalomtól elzárt, csíkos területre kormányozzam a kocsit.

1. Sem a körforgalom előtt, sem utána már nem tudtam volna biztonságos területen hirtelen megállni!

Megnéztem a motort és azonnal látszott, hogy a vízpumpa tengelye, vagy annak csapágya tört el, folyt belőle a hűtővíz is.

Körülnéztem az ismerős helyen és úgy döntöttem, hogy a tőlünk 30 méterre lévő parkolóig talán el tudok menni.

2. Ez volt az utolsó kis parkoló a városban és egyetlen egy szabad hely volt benne, ahová sikerült beállnom az erősen kerregő autómmal!

Az egyik jó kollégámat hívtam fel, aki ért az autókhoz.

Azt mondta, azonnal jön.

Közben a stressztől és a kétségbeeséstől azonnal és nagyon sürgősen keresnem kellett egy mellékhelyiséget.

A parkoló mellett egy kisvendéglő volt, ahová berohantam és a legutolsó pillanatban megtaláltam a WC-t.

3. A vendéglő teljesen üres volt, még a pult mögött sem állt senki, pedig ezen a helyen általában mindig sokan vannak!

Mire végeztem és kijöttem, a kollégám már ott volt és a nejemmel beszélgettek.

Ezt vontatni kell - mondta - és közölte, hogy már hívta az egyik kollégáját, aki majd elvontat minket az ő telephelyére és a kocsit meg is javítja.

Jött is és óvatosan elvontatott minket a műhelye elé.

4. Elmondta, hogy másnap elutaznak és a vonóhorgot egy órája szerelte fel a kocsijára, amivel elvontatott minket!

Az egész bevásárlást segített átpakolni a saját kocsijába és hazafuvarozott minket, ami kb. 25 km.

Ezek után csak ültünk otthon a nejemmel és azon gondolkodtunk, hogy hogyan lehetett volna ezt az egész történést jobban lerendezni, de nem találtunk ennél logikusabb, szerencsésebb, jobb megoldást.

A hirtelen megállásra alkalmas kis terület, az egy szem üres parkoló, a szabad WC, az éppen ráérő és vontatni képes kolléga, a szerencsés hazajutás, mintha az egész egy gondosan megtervezett folyamat lett volna.

A megjavított kocsit 3 nap múlva házhoz hozta a kolléga én pedig örömmel hazaszállítottam őt. :-)