Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ezt a hívő emberek mivel...

Ezt a hívő emberek mivel magyarázzák?

Figyelt kérdés

Minden vallás a keletkezésének tudására, tévhiteire épít. Pl a Biblia illetve a keresztény hit alapvető ókori tévhitekkel van tele. Mint minden vallási mesekönyv, teljesen az adott kor hiedelmeit tartalmazza amik mára cáfolva lettek. Erre szokták azt mondani a valláskárosultak hogy "a Biblia nem egy tudományos lexikon". Ezért kell hülyeségeket állítani benne?


Vagy nem csak az ókori emberek tudtak rosszul rengeteg dolgot az akkori fejlettségükkel hanem Isten is? Vagy félt Isten igazat mondani, meghagyta az embereket a tévképzeteikben mert úgyse hinnék el pl hogy a Föld kering a Nap körül és nem fordítva, illetve hogy nem teremthetett állatokat és embereket, hiszen állatból lett az ember, vagy madarat és hüllőt mert hüllőből lett a madár? Esetleg hogy ha mind Ádám és Éva gyerekei lennénk, durván belterjesek lennénk. Ugyanmár, a fanatikusok még azt is beveszik hogy volt egy csávó aki Isten fia volt, tudott vizen járni, feltámasztani, bort csinálni vízből meg feltámadni, ehhez képest semmiség némi csillagászat és biológia amiben hihettek volna, mára pedig bizonyítva is lenne. De neeem, baromságok lettek leírva amit mai fejlettséggel sorban cáfolunk meg.


Ha minden józan eszünket félretesszük és csak ezt az egy dolgot nézzük, ez nem elég bizonyíték arra hogy emberek írták, találták ki és nem felsőbb hatalom sugalmazta?



febr. 5. 09:41
1 2 3 4
 1/33 anonim ***** válasza:
12%

Az hogy ez egy tipikus laikus gondolat menet..kivétel nélkül az összes ember ezt gondolja aki semmit nem ert az egészből. Azt nem értitek meg hogy volt ó szövetség meg új szövetség és hogy miért volt..teljesen targytalan úgy beszélni erről amúgy is, hogy isten erejét a megváltást még nem tapasztaltad sehogy.


Bármit mondanak baromság de az olyan ember mint te sír a legjobban hogy elvan b..va a világ a legjobban.

febr. 5. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/33 A kérdező kommentje:

A fogtündért és a húsvéti nyuszit se láttam még, ez igaz, de nem is erről szólt a kérdés.


Most tegyük fel hogy tényleg létezik Isten, húsvéti nyuszi, fogtündér, unikornis, anyámkínja és a Biblia tényleg Isten szava.


De miért diktált akkor az embereknek baromságokat Isten, ami az emberek akkori fejlettségével van összhangban és mára cáfolva lettek? Miért nem mondott igazat a világ dolgairól amit a régészet, fizika, kémia, biológia, csillagászat fejlődése lassan hitből tudássá és nem cáfolattá alakított volna?

febr. 5. 10:36
 3/33 anonim ***** válasza:
44%

Mondd csak,kedves Kérdező, minek strapálod magad és írsz ennyi ellenséges és rosszindulatú kérdést? Te nem hiszel. Rendben van, nem kötelező.

Minek nézel be erre a fórumra egyáltalán? Ezek nem valódi kérédések, nem érdekel téged ez az egész, csak provokálni akarsz.

Nem tudsz értelmesebb szórakozást és elfoglaltságot találni magadnak?

febr. 5. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/33 anonim válasza:
29%
A legtöbb dolog a Bibliában átvitt értelmű, tele van szimbólumokkal, példákkal, hogy az akkori (és mostani) egyszerű embereknek is átjöjjön a dolgok működése, az erkölcsi normák fontossága, stb.
febr. 5. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/33 anonim ***** válasza:
72%
3# Végülis nem a Vallás topikba írta, hanem a Valláskritikába. Ott meg főleg ateisták vannak. A Vallás rovat meg megmaradhat a hívőknek.
febr. 5. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/33 A kérdező kommentje:

3-as, nem provokálni akarok, engem komolyan érdekel hogy a hívők szerint miért van tele a Biblia korabeli tévhitekkel amiket elvileg csak az emberek tudtak rosszul, egy istennek tudnia kellett volna az igazat. Egy laposföldest is ugyanilyen kiváncsisággal megkérdeznék hogy szerintük a korong széléről miért nem folyik le az összes víz és miért tudjuk körbejárni a bolygót minden irányba, hogy ugyanoda lyukadjunk ki.


Nyilván én ennyivel letudnám hogy mert mese, emberek találták ki ahogy Istent is. Ezért nem kellett volna kérdést kiírnom. De engem az érdekel hogy egy hívő, aki ezt az egészet elhiszi, hogyan egyezteti össze a kézzelfogható, a hitének

ellentmondó tényekkel.



4-es, nyilván, egy La Fontaine mese is ilyen, azt mégse hiszi el senki hogy tudnak beszélni az állatok. A Bibliát meg elhiszi rengeteg hívő, ráadásul szó szerint értelmezve. De köszi hogy te vagy az első aki próbált válaszolni, ahelyett hogy kitérő választ adott volna.

febr. 5. 11:17
 7/33 A kérdező kommentje:

Egyébként nem releváns hogy hiszek a mesékben vagy nem.

Képzeljétek azt hogy ezt hívőként kérdezem hogy Isten miért mondott olyanokat amik az emberek korabeli tévhiteit támasztotta alá, az igazság helyett.

febr. 5. 11:20
 8/33 anonim ***** válasza:
12%
Addig olvastam, hogy “mesekönyv”, onnantól kezdve tudtam, hogy nem éri meg tovább olvasni, mert hülye kérdés, és egy hülye kérdésre nem lehet jól válaszolni.
febr. 5. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/33 A kérdező kommentje:
Sajnálom 8-as, pedig komoly, elgondolkoztató kérdés akart lenni. De aki ezen kiakad, úgyse tudott volna érdemben válaszoni, meghaladná a képességeit.
febr. 5. 12:53
 10/33 anonim ***** válasza:
24%

Szia,

Nos a kérdésből világos számomra, hogy te nem olvastad el a Bibliát, így nehéz lesz megvitatni ezt a kérdést. A Biblia ugyanis nem foglalkozik természettudományos kérdésekkel, és a te kérdésedben egyetlen olyan természettudományos kérdést sem érintettél ami az "adott kor hiedelmeit tartalmazza amik mára cáfolva lettek."

A Biblia ugyanis nem ír arról, hogy a nap keringene a Föld körül, az pedig egy feltételezés csupán, hogy az állatból lett az ember nem bizonyított tény csupán hipotézis, mint ahogyan az sem természettudományos tény hogy a hüllőből lett a madár csupán hipotézis.

Az már inkább bizonyított tény a genetikában, hogy létezett egy "mitokondriáis Éva": [link]

A testvérházasság az ókorban egy teljesen elfogadott dolog volt, itt érdemes a Biblia szemléletét figyelembe vennünk, amely gyökeresen eltér az általában uralkodó történelemszemlélettől. Az evolúciós felfogás szerint egy folyamatos fejlődés, felívelés jellemzi az emberiséget és annak történelmét, míg a Biblia ennek éppen az ellenkezőjéről, a szüntelen és egyre erősödő hanyatlásról beszél, amelynek kiindulópontja a kezdeti tökéletes állapot volt, és gyökere az erkölcsi hanyatlásban keresendő, de bizonyos vonatkozásokban az anyagi világra is kihat (lásd. pl. „Átkozott legyen a föld temiattad... Tövist és bogáncskórót teremjen tenéked...” 1Móz 3:17-18). Így azok a ma ismeretes rendellenességek, amelyek testvérházasság esetén az utódok genetikusan meghatározott megbetegedései hátterében meghúzódnak (a sérült DNS, amely a különböző örökletes tulajdonságok átörökítésért felelős molekulalánc), minden bizonnyal ismeretlenek voltak egy olyan világban, ahol „minden igen jó” volt, ill.amikor még éppen csak megindult a romlás folyamata a bűnesetet követő időkben. Hogy a Biblia üzenete ebben a vonatkozásban is mennyire valószerű, éppen az bizonyítja, hogy Mózes idejére - i. e. XV. sz., azaz kb. 2500 évvel a teremtés után később - már ugyanúgy megjelenik a testvérházasság tilalma, ahogyan az napjainkban is ismert (3Móz 18,6. 9). Ebből kitűnik, hogy a Biblia előtt sem ismeretlen a jelenség és az általa hordozott veszély, de arra is utal, hogy ez nem volt mindig így.

Senki nem vitatja, hogy a Bibliát emberek írták! Nyilván ebből adódóan lehetnek benne látszólagos ellentmondások, azonban a tapasztalatok alapján ezek minden esetben feloldhatóak, ha valaki behatóan foglalkozik a témával, és veszi a fáradságot az akkori kor, nyelvek és történelem tanulmányozásához.

Üdv. Péter

febr. 5. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!