Miért ragaszkodnak sokan napjainkban is a kélek létezéséhez?

Mai tudásunkkal visszatekintve szerintem elég világos, hogy egyszerűen csak a régi emberek magyarázata volt az életre és hogy mi adja a sajátos tulajdonságaikat. Ők pedig logikus magyarázatot kerestek a saját tudásuk szintjén: szükségünk van levegőre, lélegzetvételre hogy életben maradjunk. Kell hogy legyen tehát egy szabad szemmel nem látható lélektestünk ami ezzel a láthatatlan éltető energiával táplálkozik. A magyarban, a latinban, de a héberben is a lélek szó a lélegezni igével áll kapcsolatban. A nyelv pedig számos kifejezéssel ezt az ősi elképzelést tanúsítja. Kileheli a lelkét, életet lehel valamibe, stb. Tudom, hogy számos vallásban a lélek, szellem, tudat egy ennél jóval összetettebb rendszere nyert kifejtést. De míg a hindu iskolákban átman már inkább tudat, valódi én jelentésben áll ott is azt látjuk, hogy a szó eredeti jelentése egyszerűen lélegzet volt, ami fokozatosan absztraktabbá, komplexebbé vált. És vannak nyelvek ahol a lélekre használatos szó valami más szóhoz kapcsolódnak, pl. élet, erő, én de ott is ugyanúgy jelen vannak a lélek és a lélegzet vagy a vér közötti társítások. Szóval kérdés ha az egykor élt emberek egészen logikusnak tűnő megfigyelésekből kiindulva megalkottak egy fogalmat amivel az életet, a tudatot magyaráztak akkor ha a mai ember számára rendelkezésre állnak az ezeket ténylegesen magyarázó tudományos ismeretek akkor miért ragaszkodnak foggal, körömmel az ősi, elavult elképzelésekhez? Ez is egy dolog amire az evolúciós idegtudomány és az evolúciós pszichológia adhat magyarázatot?