A Gyűrük Ura egy kalandregény vagy a keresztényeket megtévesztő sátáni üzenet?
Gyűrük Ura a világ egyik legismertebb regénye. Többszáz millióan olvasták vagy látták a filmadaptációt. Egy fantasy világban játszódnak az események ahol különböző teremtmények élnek mint például embrek, törpök, tündék vagy orkok és nagyjából mindenkit be lehet sorolni a jó vagy a rossz oldalra mert a regény alapmotívuma a jó és a rossz küzdelme. A történet középpontjában, ahogy a címből is következik egy gyűrű van, ami rendkívüli erőt ad a hordozójának. Szauron készítette ezt a gyűrüt aki a legfőbb gonosz a történetben és arra használja hogy leigázzon mindenkit. A gyűrüt azonban elveszíti és egy hobbithoz kerül majd létrejön a gyűrű szövetsége ami hobbitokból, emberekből törpökből és tündékből áll, ők a jók, azzal a céllal hogy elpusztítsák a gyűrüt és megállítsák Szauront. Biztos mindenki ismeri így nem részletezném. Az írója Tolkien, viszont valójában nem ő találta ki ezt a történetet. Az iszlám vallás forrásaiban szerepel ez a történet, peresze lényeges eltérésekkel. Az iszlám szerint Salamon nem csak király hanem próféta is és Isten egy gyűrűt küld neki amit egy angyal ad át. Ez a gyűrű képessé teszi Salamont arra hogy például az állatok engedelmeskedjenek neki, uralta a természeti erőket és ami itt a lényeg, uralma alá hajtotta a Sátánt és az őt követő dzsinneket és dolgoztatta őket a templom építésén. A Sátán alapból gyülöli az embereket így meg pláne hogy még szolgaságba is kényszerítették. Tudták hogy a gyűrüben van az erő, ezért megpróbálták ellopni és az egyik dzsinnek sikerült végül. Próbálták használni vagy megsemmisíteni de egyik sem ment ezért a tengerbe dopták. Igen ám de a gyűrű visszavágyot a tulajdonosához. Ez a regényben is így van. A tengerben lenyelte egy hal, amit aztán kifogtak majd Salamon vette meg azt a halat és így visszakerült hozzá a gyűrű, a Sátán és követői pedig Salamon haláláig nem szabadultak. Már ennyiből is látszik hogy Tolkien honnan vette a történetet csak éppen megfordította a jó és a rossz oldalt. Megmutatom a regény szereplői kinek felelnek meg az iszlám szerinti történetben és még egyértelműbb lesz.
Szauron
Angyali jellegű szellem és ő a regény legfőbb gonosza. Egy Orodruin nevű hegyen készítette a gyűrüt, aminek jelentése Tűz Hegye vagy Végzet Hegye. Ez valószínüleg utalás a Sinai hegrey ahol Mózes megkapta a Tízparancsolatot Istentől. Az iszlám szerint egy angyal adja a gyűrüt Salamonnak tehát Szauron egyenlő Isten angyalával. Szauron által irányított terület neve Mordor, központja pedig egy Baraddur nevű torony aminek egy félhold van a tetején. Mordort vulkáni hegyek veszik körük és nincs növényzet. Ez valójában Mekka városának leírása ami az iszlám központja, a Barddur nevű torony pedig a Kábát szimbolizálja. Szauron hadsregét nem csak orkok alkotják hanem emberek is. Méghozzá sötétebb bőrű emberek akiknek kinézte, ruházata egyértelműen a muszlimokra utal. Ez a filmben első ránézésre kiderül. Ha pedig megnézzük a regény szerinti jó oldalt képviselő emberi királyságokat mint Arnor, Gondor, Rohan, az itt élő emberek kinézte, ruházata alapján ez a Nyugati keresztény világ.
Szarumán
A regény szerint egy mágus aki jó oldalon állt de aztán a sötét oldalt választotta és Szauronhoz szegődött. Nem nehéz kitaláni kire gondolt Tolkien. Salamon arabul Szulejmán. Szulejmán = Szarumán. A regény szerint Szarumán uralta a szelet ahogy az iszlám szerint Salamon is a gyűrünek köszönhetően. Szarumán egy Isengard nevű toronyban élt, ami a Jeruzsálemi templomot szimbolizálja. Isengard és Barddur úugyanúgy helyezkedik el mint a valóságban Jeruzsálem és Mekka.
Gandalf
A regény szerint egy mágus aki vezeti a gyűrű szövetségét és jóban van a tündékkel. Valójában ő képviseli a sátáni dzsinnek által irányított médiumokat, mágusokat. A tündék pedig az iszlám szerint sátáni dzsinnek. A regényben a tündék vannak úgy bemutatva mint a legfelsőbbrendűbb, legszebb teremtmények. Gandalf Móriában halt meg. A valóságban a Jeruzsálemi templom hegyet nevezik Mória hegynek. És ha megnézzük ki halt itt meg Salamon idejében, akkor azt látjuk hogy Hiram aki a templom építésén dolgozott de Salamon kivégeztette mert pogány szimbolumokat akart elhelyezni a templomba. Ez a Hiram a szabadkőművesek központi figurája.
Frodo
Egy hobbit akik vidám kedves kis teremtmények. Frodóhoz kerül a gyűrű és végül ő semmisíti meg a regény szerint. Az iszlám szerint azt a dzsinnt aki ellopja Salamon gyűrűjét, Habkiknak nevezik. Habkik = hobbit. Elég egyérételmű. A hobbitok szimbolizálják azt a sátáni dzsint aki ellopta Salamon gyűrűjét.
Aragorn
A regény szerinti Aragorn karaktere nagyon sok mindenben egyezik az iszlám szerinti Dadzsal-al (antikrisztus). A regényben a gyűrű szövetség egyik vezetője és ő az a király aki elhozza a békét és jólétet. Az iszlám szerint a Dadzsal is ezt hazudja magáról. Vándornak nevezik mert bejárta az egész világot. Az iszlám szerint a Dadzsal is be fogja járni az egész világot. A regény szerint van benne tünde vér vagyis sátáni eredetű ahogy a Dadzsal is. Várta hogy eljjön az ideje közben pedig a tündék kiképezték ahogy a Dadzsalt is képzi a Sátán. Aragorn fiatalnak néz ki de kiderül hogy 87 éves, ahogy a Dadzsal is sokáig él. Ez igaz a tündékre is. Az iszlám szerint mikor megjelenik a Dadzsal ki fognak virágozni az elszáradt fák. A regény szerint mikor Aragorn királyként visszatért, kivirágozott a Gondorban található kiszáradt fa. Az iszlám szerint a Dadzsal elsősorban a keresztényeket fogja megszólítani. Aragorn folyamatosan úgy szólítja meg a tömegeket hogy Nyugat népe.
Összefoglalva ez a regény nem más mint egy próbálkozás a Sátán részéről hogy bosszút álljon Salamonon. Istent, az angyalokat és a prófétákat állítja be rossznak, a Sátánt és annak követőit pedig jónak. A regény másik célja hogy megtévessze a keresztény világot azért hogy mikor az antikrisztus (Dadzsal) eljön, a keresztény világ engedelmeskedjen és beálljon mögé.
A Sunnah.com oldalon nem találtam meg de egy másik hadisz is említia gyűrűt:
Tirmidhi 3187
that the Messenger of Allah (ﷺ) said: "A beast will emerge from the earth. With it shall be the ring of Sulaiman and the staff of Musa. It will brighten the face of the believer, and stamp the nose of the disbeliever with the ring, such that when the people gather to eat, it will be said to this one: 'O believer! and to that one: 'O disbeliever!'"
"És nem szeretnél felvenni egy muszlim nevet ?"
A regisztráciok és az ezzel kapcsolatos beállitások nekem kisebb gondot okoz, de ha zavar a nevem hívj nyugodtan Ahmednak.
"Neki jobban tetszik egy olyan tömeggyilkos ember neve aki arról hires hogy fegyvertelen muszlimok ezereit gyilkolta le. "
Még mindig nem Hacas alföldi Vlad "tepes" Dracul-nak hívnak és még mindig nem azért hordom drakula nevét mert az akiről mintázták meg ölte az országát megtámadó muszlimokat elrettentésül a következő támadóknak, hanem azért mert nagy rajóngoja vagyok a Bram Stoker által leírt Drakula karakterének és azon dolgoknak amiket ki lehet belőle hozni.
Én őrülök fiatal és intelligens muszlim társunk Drakula velünk van. Nem gondolom hogy ő troll lenne.
#361:
Igen ezt egyet találtam meg én is. De ebből NEM DERÜL KI hogy ez nem egy közönséges gyűrű.
Egyébként azért kezdtem el keresni hogy összehasonlítsam Salamon gyűrűjének történetét a Szauron gyűrűjével.
Kész lettem volna Neked igazat adni, ha az igazság melletted állt volna.
De döbbenten láttam hogy az Iszlámban NINCS SZÓ ILYEN HATALMAT ADÓ GYŰRŰRŐL.
"Igen ezt egyet találtam meg én is. De ebből NEM DERÜL KI hogy ez nem egy közönséges gyűrű."
Elég egyértelmű hogy ugyanarról a gyűrűről van szó. Nem hiszem hogy Salamonnak lett volna egy másik gyűrűje amiről szó van ebben a hadiszban.
"De döbbenten láttam hogy az Iszlámban NINCS SZÓ ILYEN HATALMAT ADÓ GYŰRŰRŐL."
Akkor félreértetted. Nem a gyűrű ad hatalmat hanem Allah.
"Még mindig nem Hacas alföldi Vlad "tepes" Dracul-nak hívnak és még mindig nem azért hordom drakula nevét mert az akiről mintázták meg ölte az országát megtámadó muszlimokat elrettentésül a következő támadóknak, hanem azért mert nagy rajóngoja vagyok a Bram Stoker által leírt Drakula karakterének és azon dolgoknak amiket ki lehet belőle hoz"
Normális muszlim nem választja a Drakula nevet főleg nem egy ilyen oldalon vallás kategóriában. Hiába mondod hogy nem azért választottad, akkor is ez egy elmebeteg tömeggyilkos és főleg fegyvertelen muszlimokat gyilkolt. Ezt írja a wiki:
Később, 1461/62 telén Vlad átkelt a Dunán miután elfoglalta Gyurgyevót. Sőt néhány észak-bulgáriai várat is elfoglalt, szörnyű tömegmészárlást hajtatott végre: 38 ezer törököt gyilkoltatott le a Duna mentén.
Szóval akinek a nevét választottad az közel 40 ezer fegyvertelen muszlimot gyilkolt le. Te normális vagy hogy egy ilyen ember nevét választod? Változtasd meg légyszíves. Utána beszélhetünk.
#365:
Hol van olyan hadísz ahová az le van írva hogy Salamon a GYŰRŰJE SEGÍTSÉGÉVEL URALKODOTT ??
Sajnos, NINCS ILYEN HADÍSZ.
Abu Bakrnak, Omarnak is bizonyára volt gyűrűje...sőt nekem is vannak.
Mégsem feltételezzük hogy ezek valami különleges gyűrűk lennének.
Szerintem gyakorlatilag ez az összevetés nem sikerült Testvérem.
Tévedni emberi dolog.
Nem érted ugye?
Én nem vlad nevét hordom hanem Drakuláét.
Olvas te barom.
"Hol van olyan hadísz ahová az le van írva hogy Salamon a GYŰRŰJE SEGÍTSÉGÉVEL URALKODOTT ??"
Sok helyen írnak róla és láthatod másik hadisz is említi és nyilván ugyanarról a gyűrűről van szó. Ha megnézed az általam idézett hadiszt ír még Mózes botjáról ami viszont a Koránban is szerepel, és ez az a bot ami kígyóvá változik.
"Abu Bakrnak, Omarnak is bizonyára volt gyűrűje...sőt nekem is vannak.
Mégsem feltételezzük hogy ezek valami különleges gyűrűk lennének."
Ők nem próféták.
"Szerintem gyakorlatilag ez az összevetés nem sikerült Testvérem.
Tévedni emberi dolog."
Én sikeresnek tekintem. Láthatod hogy nagy sok egyezőséget mutattam volt ami szó szerint egyezett és a Korán is megerősíti hogy Salamon leláncolta a Sátáni dzsinneket és ez a történet alapja. Elég logikus hogy a Sátán bosszút akar állni Salamonon. Tudod mit ír a Biblia Salamonról? Hogy idős korára pogány istenségeket kezdett el imádni? Te ezt elhiszed? Nyilván nem, hiszen Salamon Allah prófétája. Akkor mégis mit keres egy ilyen borzalmas rágalom a Bibliába. Nyilván a Sátán áll mögötte és belehamisíttatta a Bibliába. Ezzel egyetértesz? Ehhez képes az semmi hogy a Sátán irat egy fantázia regényt amibe beleszövi Salamon gyűrűs történetét csak felcserélve a jót a rosszal. Gondold át Abdullah tesetvérem.
"Nem érted ugye?
Én nem vlad nevét hordom hanem Drakuláét.
Olvas te barom."
Te miről beszélsz? Valad Tepest hívták drakulnak. Azt is be akartad hazudni hogy csak katonákat gyilkolt, de láthatod hogy 40 ezer muszlim civilt gyilkolt le. Szóval keres magadnak egy szép muszlim nevet. Megbeszéltük?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!