Jézust miért emelték az "Isten fia" rangra a korai keresztények?
"A keresztényeknek a próféciákra való hivatkozása teljesen szubjektív, és véleményem szerint nem lehet objektív igazságként elfogadni."
Ezzel részben egyetértek, de nem csak a próféciákból derül ki, hogy Jézus az Isten fia, pontosabban a Logosz megtestesülése. Értelmes vizsgálódással és logikával is kijön, igaz ehhez kell egy kis idő, míg mindent megvizsgálunk.
Tehát logikailag is igaz, hogy A Biblia Isten szava és minden szó igazság benne
"etségi szakasz, amit hozzá lehet illeszteni Jézus életéhez. Viszont a próféciák egy része úgy tűnik, önkényesen lett a szövegkörnyezetből kiszakítva, és csak rámagyarázták Jézusra, de az eredeti szövegkörnyezetében nem is a messiási korról van szó"
Ez sem igaz, mivel a próféciák nagy részét csak az izraeliták értették tökéletesen. Ehhez ismerni kell az akkori kultúrát
"A héber Biblia (Ószövetség) azt mondja, hogy amikor a Messiás eljön, királyként uralkodik majd, és felszabadítja Izraelt. Jézus ezt nyilvánvalóan nem tette meg, ezért nem lehetett a zsidók által várt Messiás."
Ez megtörtént, csak a zsidók testben várták a szabadítást, a prófécia pedig a bűntől való szellemi szabadulásról beszél. De ezt Jézus is említette a zsidóknak. Izraelt felszabadította volna, ahogy a prófécia írja, de Izrael ezt megtagadta. Ismerned kellene minimálisan a Bibliát, mielőtt kritizálod.
"A kereszténység ezt az ellentmondást úgy oldja fel, hogy Jézusnak egy második eljövetelelt tulajdonít."
Látod, ez is marhaság, semmi ilyesmit nem állítunk. Az van, amit írtam.
"A fentiekből azt látom, hogy a kereszténység nem tudja igazolni hitelt érdemlően a Messiásról szóló elképzeléseit."
Akkor ezt tisztáztuk, hogy ez nem igaz
"Ehhez tegyük még hozzá azt is, hogy az 1. századi zsidó Szentírás-értelmezés aligha lehetett azonos azzal, amit a kereszténység - ami zsidóságból szakadt ki - képviselt"
Azt ugye tudjuk, hogy a keresztények egy része lett a zsidókból, a nagy része pogányokból lett. ÉS pont megegyezik a két csoport teológiája, amit a Bibliában meg is találunk, de erről sem tudsz. A Biblia ugyanis tartalmazza a magyarázó teológiát is.
"Csakhogy a héber Biblia nem tud semmit a Messiás második eljöveteléről, egy eljövetelről beszél."
Azaz nem akarja tudomásul venni. Óriási a különbség
#9
"Nem értem, miért ne lehetne a királyi próféciák be nem teljesedését, két eljövetellel magyarázni."
>Magyarázni éppenséggel lehet, hihetsz is benne, de a magyarázatot nem látom bizonyítéknak a keresztény hit mellett. Nézzük miről van szó:
"Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra és az igazságra az országban. Az ő napjaiban megszabadul Júda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: „Az Úr, a mi igazságunk.”" (Jer 23,5-6)
A zsidók nem hiába vártak olyan Messiást, aki felszabaditja őket a római iga alól, feltehetően ezt a szentírási szöveget úgy értelemezték, mint ahogy én latom: a Messiás eljön, és elhozza a szabadítást. Jézus ezt nem tette meg. A kereszténység gondolom úgy magyarázza ezt a szakaszt, hogy szétvágja. Az szöveg egyik részét az ókorra, Jézus fellépésére vonatkoztatja, a többit pedig az állítólagos visszajövetelére. Tetszetős magyarázat, de önkényes. A héber Biblia nem beszél konkrétan a Messiás visszatéréséről, második eljöveteléről. Így a keresztény magyarázat csak egy ertlemezés, de nem bizonyíték.
"Megírták előre a születés helyét (Mikeás)"
>Több ember is született Betlehemben. Attól, hogy esetleg egy prófécia illik Jézusra, még nem lesz ő a zsidó Messiás.
"idejét (Dániel),"
>Dániel könyve 9,24-27 szakaszról beszélsz.
Ennek a könyvnek az értelemezése sem olyan egzakt, mint egyesek hiszik. Akik Jézusra vonatkoztatják, azok között a számításokban egyáltalán van egyezés?
Az adventista magyarázat szerint a Dániel 9 alapján:
- Jézus keresztsége i.sz. 27 őszére esik.
- a halála: isz. 31.
Lásd itt: [link]
Más keresztények ide ide jutottak a számításokban?
A dolgot tovább bonyolítja, hogy más magyarázók szerint ez a szakasz a makkabeus korszakról szól. Úgy emlékszem, a (9,26) szakaszban lévő Messiást meggyilkolásában például III. Oniás főpap meggyilkolását látják...
"küldetését (Ésaiás 53)"
A jelenlegi zsidó magyarázat szerint ez a szakasz Izraelről szól. Ebből kifolyólag szerző Izraelt nevezi Isten szolgájának (vesd össze Ésaiás 49,3 és 53, 11 szakaszát). Ha így van, akkor ez a szakasz nem a messiási korról szól. Állítólag korábban ezt a szakaszt is messiási próféciaként értlemezték, de nem olvastam azt a magyarázatot.
"Az újszövetségi szabadítás előképe az egyiptomi szabadítás."
>Az eredeti szerző a Tórában említi, hogy az egyiptomi szabadulás kapcsolódik a Messiáshoz, vagy ez csak a keresztények magyarázata?
Vajon melyik nem teljesedett rajta?
Jézus Messiási voltát be lehet azonosítani az alábbiak szerint:
Ábrahám utódja. 1Mózes 22:17, 18
Máté 1:1 Ábrahám fiának, Izsáknak a leszármazottja
1Mózes 17:19, Máté 1:2
Júda törzsében születik. 1Mózes 49:10
Máté 1:1, 3 Dávid király leszármazottja
Ézsaiás 9:7, Máté 1:1
Szűztől születik. Ézsaiás 7:14
Máté 1:18, 22, 23
Betlehemben születik
Mikeás 5:2, Máté 2:1, 5, 6
Immánuelnek hívják
Ézsaiás 7:14, Máté 1:21–23
Szegény családba születik
Ézsaiás 53:2, Lukács 2:7
Születése után kisgyermekeket gyilkolnak le
Jeremiás 31:15
Máté 2:16–18
Egyiptomból hívják ki
Hóseás 11:1, Máté 2:13–15
Názáretinek hívják
Ézsaiás 11:1, Máté 2:23
Követ készíti elő az útját
Malakiás 3:1
Máté 11:7–10
I. sz. 29-ben kenik fel Messiásnak
Dániel 9:25, Máté 3:13–17
Isten kijelenti róla, hogy a Fia
Zsoltárok 2:7, Cselekedetek 13:33, 34
Izzik benne a buzgalom Isten háza iránt
Zsoltárok 69:9, János 2:13–17
Jó hírt hirdet
Ézsaiás 61:1, Lukács 4:16–21
Nyilvános szolgálata „fényt áraszt” Galileára
Ézsaiás 9:1,2. Máté 4:13–16
Csodákat tesz, mint Mózes
5Mózes 18:15, Cselekedetek 2:22
Mózeshez hasonlóan Isten szószólója
5Mózes 18:18, 19, János 12:49
Sokakat meggyógyít
Ézsaiás 53:4, Máté 8:16, 17
Nem hívja fel magára a figyelmet
Ézsaiás 42:2, Máté 12:17, 19
Könyörületes a szenvedőkkel
Ézsaiás 42:3. Máté 12:9–20; Márk 6:34
Megmutatja, mit tart Isten igazságosnak
Ézsaiás 42:1, 4. Máté 12:17–20
Csodálatos tanácsadó
Ézsaiás 9:6, 7. János 6:68
Ismertté teszi Jehova nevét
Zsoltárok 22:22. János 17:6
Szemléltetésekkel tanít
Zsoltárok 78:2. Máté 13:34, 35
Vezető Dániel 9:25
Máté 23:10
Sokan nem hisznek benne
Ézsaiás 53:1 János 12:37, 38
A megütközés köve
Ézsaiás 8:14, 15. Máté 21:42–44
Semmibe veszik Zsoltárok 118:22, 23
Cselekedetek 4:10, 11
Ok nélkül gyűlölik Zsoltárok 69:4
János 15:24, 25
Diadalmasan bevonul Jeruzsálembe szamárháton
Zakariás 9:9. Máté 21:4–9
Gyermekek dicsérik Zsoltárok 8:2
Máté 21:15, 16
Jehova nevében jön
Zsoltárok 118:26
János 12:12, 13
Elárulja egy barátja
Zsoltárok 41:9
János 13:18
30 ezüstért elárulják Zakariás 11:12, 13
Máté 26:14–16; 27:3–10
A barátai magára hagyják Zakariás 13:7
Máté 26:31, 56
Hamisan tanúskodnak ellene
Zsoltárok 35:11
Máté 26:59–61
Nem válaszol a vádlóinak Ézsaiás 53:7
Máté 27:12–14
Leköpik
Ézsaiás 50:6
Máté 26:67; 27:27, 30
Ütlegelik a fejét
Mikeás 5:1
Márk 15:19
Megkorbácsolják
Ézsaiás 50:6
János 19:1
Nem áll ellen, amikor bántalmazzák
Ézsaiás 50:6 János 18:22, 23
Magas rangú tisztviselők összeesküvést szőnek ellene
Zsoltárok 2:2 Lukács 23:10–12
Oszlopra szegezik a kezénél és a lábánál fogva
Zsoltárok 22:16 Máté 27:35; János 20:25
Sorsot vetnek a ruhájára
Zsoltárok 22:18 János 19:23, 24
Törvényszegők közé sorolják
Ézsaiás 53:12
Máté 27:38
Gyalázzák, sértegetik
Zsoltárok 22:7, 8 Máté 27:39–43
A bűnösökért szenved
Ézsaiás 53:5, 6 1Péter 2:23–25
Isten látszólag elhagyja
Zsoltárok 22:1 Márk 15:34
Ecetet és epét adnak neki inni
Zsoltárok 69:21 Máté 27:34
Közvetlenül a halála előtt megszomjazik
Zsoltárok 22:15 János 19:28, 29
Istenre bízza a szellemét
Zsoltárok 31:5
Lukács 23:46
Feláldozza az életét
Ézsaiás 53:12 Márk 15:37
Az áldozata váltság a bűnökért
Ézsaiás 53:12 Máté 20:28
Nem törik el a csontjait Zsoltárok 34:20
János 19:31–33, 36
Átszúrják Zakariás 12:10
János 19:33–35, 37
Gazdagok mellé temetik
Ézsaiás 53:9 Máté 27:57–60
Feltámad
Zsoltárok 16:10
Cselekedetek 2:29–31
Az őt eláruló férfi helyére mást választanak
Zsoltárok 109:8 Cselekedetek 1:15–20
Isten jobbján ül
Zsoltárok 110:1 Cselekedetek 2:34–36
"Tehát logikailag is igaz, hogy A Biblia Isten szava és minden szó igazság benne"
Nem. Semmi sincs a Bibliában, ami azt a könyvet Isten szavává tenné.
Egyetlen olyan prófécia sincs, ami bizonyíthatóan teljesedett volna a kereszténységben, az egész csak belemagyarás, illetve kétséges adat. Erre egyértelműen rámutattam a #12-es kommentben.
Még azt sem lehet igazolni, ami állítólag teljesedett, gondolok itt most a mikeási jövendölésre. Ugyanis Jézusnak senki sem írta meg az életrajzát, tehát nem lehet összevetni az életét a történelmi forrásokkal. Ki állítja, hogy Jézus Betlehemben született, melyik ókori történetíró? Senki, csak az evangéliumok, amik nem történelmi források, hanem vallásos szent iratok. Elképzelhető, hogy a szerzők szándékosan írtak Betlehemet a születési helyeként, hogy azt a látszatot keltsék, hogy teljesedett egy prófécia.
A természettudományban viszont vannak igazi jövendölések. Pl. Peter Higgs évtizedekkel korábban megjósolta a róla elnevezett Higgs-bozont, amit 2012-ben bizonyítottak is.
A tudomány beteljesült jövendöléseit vissza lehet ellenőrizni, a kereszténység messiási jövendöléseit viszont nem. Ez a nagy különbség.
#13
Nem fogom az időmet arra vesztegetni, hogy a keresztények által Jézusra ráolvasott ószövetségi szakaszokat elemzem.
Pár példán már megmutattam, hogy ezek a próféciák mennyire nem problémásak.
Pontosabban:
*Pár példán már megmutattam, hogy ezek a próféciák mennyire problémásak.
A feltámadása után, megkapta Jehovától a királyságot, amit ígért a fiának.
Elkezdte a takarítást, fentről-lefelé. Háború tört ki az égben.
Jelenések 12:7-9.7 És háború tört ki az égben: Mihály és az angyalai harcra keltek a sárkány ellen. A sárkány is harcra kelt az angyalaival együtt, 8 de nem győztek, és többé már nem volt helyük az égben. 9 Ledobták hát a nagy sárkányt, az őskígyót, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész lakott földet félrevezeti. Ledobták őt a földre, és az angyalait is ledobták vele együtt.
Armageddon. Ez az eset, ahol lehet említeni a 2. eljövetelt, ami mindenkinek felismerhető lesz! Lejárt az emberi uralom ideje, amit Sátán és a démonai befolyásolnak. Világos, hogy az emberi kormányzatok (elég sok féle volt...) nem hoztak SEMMIRE megoldást a számunkra. Jehova Isten eredeti akarata be fog teljesülni: az új világtól (armageddon utáni idő)
egészséges, boldog, fizikailag és szellemileg is tökéletes emberek élhetnek a Földön, fiatalon és örökké!
Ádámnál el lett veszítve a tökéletes genetikánk, de Jézus révén Jah. helyreállít minden öregedést okozó, betegséget hordozó rendellenes gént. Az elmúlt évezredekben az emberiség, megtapasztalta milyen Isten az nélküli világrendszer, amit ráadásul befolyásolnak... Ádám és Éva ezt kérte, mert nem fogadtak szót. Ők akarták eldönteni, hogy mi a jó nekik... Mint az óvodás, aki megmondja hogyan neveljék, és mire.🤣
Miért engedte Isten ilyen sokáig az emberi uralmakat?
FELVETŐDIK EGY FONTOS VITAKÉRDÉS
10 Ahhoz, hogy megtudjuk, miért engedi meg Isten a szenvedést, gondolatban vissza kell mennünk addig a pontig, amikor elkezdődött a szenvedés. Amikor Sátán rávette Ádámot és Évát, hogy szegüljenek szembe Jehovával, felmerült egy fontos kérdés. Sátán nem Jehova hatalmát vonta kétségbe, hiszen azt ő is tudja, hogy Jehova korlátlan hatalmú. Inkább azt vitatta, hogy van-e joga uralkodni. Azáltal, hogy hazugnak állította be Istent, olyannak, aki visszatart valami jót az alattvalóitól, lényegében azzal vádolta Jehovát, hogy rossz uralkodó (1Mózes 3:2–5). Sátán azt sugallta, hogy az embereknek jobb dolguk lenne Isten uralma nélkül. Megtámadta Jehova szuverenitását, azaz uralkodási jogát.
Miért nem pusztította el nyomban Jehova az édeni lázadókat?
11 Ádám és Éva fellázadt Jehova ellen. Voltaképpen ezt mondták: „Nincs szükségünk Jehova uralmára. Magunk is el tudjuk dönteni, hogy mi helyes, és mi helytelen.” Hogyan tudta rendezni Jehova ezt a vitakérdést? Hogyan adhatta az összes értelmes teremtmény értésére, hogy a lázadóknak nincs igazuk, és hogy valóban az ő eljárásmódja a legjobb? Valaki talán felvethetné, hogy Istennek egyszerűen el kellett volna pusztítania a lázadókat, és elölről kellett volna kezdenie az egészet. De Jehova már kijelentette, hogy az a szándéka, hogy Ádám és Éva leszármazottai töltsék be a földet, és azt akarta, hogy földi paradicsomban éljenek (1Mózes 1:28). Jehova mindig valóra váltja a szándékait (Ézsaiás 55:10, 11). És ha megölte volna az édeni lázadókat, nem született volna válasz az uralkodási jogát érintő kérdésre.
Miért engedte meg Jehova, hogy Sátán e világ uralkodója legyen, és az emberek önmagukat kormányozzák!
12 Nézzünk egy szemléltetést! Tegyük fel, hogy egy tanár elmondja a tanulóknak, hogy hogyan kell megoldani egy bonyolult feladatot. Egy okos, de lázadó tanuló azt állítja, hogy a tanár megoldása téves. Bizonygatja, hogy ő tud egy sokkal jobb megoldást, arra célozva ezzel, hogy a tanár nincs a helyzet magaslatán. Néhányan az osztályból igazat adnak neki, és ugyancsak fellázadnak. Mit tegyen a tanár? Milyen hatással lenne a többi tanulóra, ha kiküldené az óráról a lázadókat? Nem az lenne a benyomásuk, hogy az osztálytársuknak és a hozzá csatlakozóknak igazuk van? Lehetséges, hogy mindnyájuk tisztelete megrendülne a tanár iránt, mert úgy tűnne, fél attól, hogy rábizonyítják a tévedését. De most tételezzük fel, hogy a tanár megengedi a lázadónak, hogy mutassa be az osztály előtt, ő hogyan oldaná meg a feladatot.
Egy tanár megengedi egy lázadó diáknak, hogy mutassa be az osztály előtt, ő hogyan oldana meg egy bonyolult feladatot
Vajon a tanuló rátermettebb a tanárnál?
13 Jehova valami ehhez hasonlót tett. Ne feledkezz meg arról, hogy nemcsak az édeni lázadókra hatottak ki a történtek. Angyalok milliói figyelték az eseményeket (Jób 38:7; Dániel 7:10). Az, ahogyan Jehova a lázadásra reagált, nagyon is érintette őket, és végső soron minden értelmes teremtményt. Nos, mit tett Jehova? Megengedte Sátánnak, hogy mutassa meg, hogyan uralkodna ő az emberiség fölött. Azt is hagyta, hogy az emberek önmagukat kormányozzák Sátán irányításával.
Mi lesz a haszna annak, hogy Jehova megengedte az embereknek, hogy önmagukat kormányozzák?
14 A példánkban említett tanár tudja, hogy a lázadó tanuló és a támogatói tévednek. De azt is tudja, hogy ha lehetőséget ad nekik a bizonyításra, az az egész osztálynak a javára válik. Ha kudarcot vallanak, minden becsületes tanuló látni fogja, hogy egyedül a tanár alkalmas az osztály vezetésére. Megértik majd, hogy később miért küldi ki az óráról az esetleges lázadókat. Jehova ugyanígy tudja, hogy minden tiszta szívű embernek és angyalnak jó lesz az, ha láthatják, hogy Sátán és lázadó társai kudarcot vallanak, és hogy az emberek képtelenek önmagukat kormányozni. A régen élt Jeremiáshoz hasonlóan ők is megtanulják a következő fontos igazságot: „Jól tudom, ó, Jehova, hogy a földi embernek nincs hatalmában az ő útja. Még csak lépteit sem irányíthatja a járókelő ember” (Jeremiás 10:23).
MIÉRT ILYEN SOKÁIG?
De miért engedte meg Jehova, hogy ilyen sokáig tartson a szenvedés? És miért nem akadályozza meg a tragédiákat? Gondoljunk arra, hogy milyen két dolgot nem tenne a szemléltetésünkben szereplő tanár. Először is, nem akadályozná a lázadó tanulót abban, hogy bizonyítson. Másodszor, nem segítene neki abban, hogy kifejtse az érveit. Most vizsgáljuk meg, milyen két dologról határozta el Jehova, hogy nem fogja megtenni. Először is, nem akadályozza meg, hogy Sátán és a támogatói megpróbálják bebizonyítani az igazukat. Ehhez hagynia kellett, hogy teljen az idő. Az emberi történelem évezredei során az emberiség az önkormányzás mindenféle formáját kipróbálhatta. Ért el némi fejlődést a tudományban és más területeken, de az igazságtalanság, a szegénység, a bűnözés és a háború egyre súlyosabb gondot jelent. Mára bebizonyosodott az emberi uralom kudarca.
Másodszor, Jehova nem segített Sátánnak a világ fölötti uralkodásban. Ha Isten útját állná például a rettenetes bűntényeknek, azzal éppen a lázadók ügyét támogatná, nem? Nemde azt a gondolatot táplálná az emberekben, hogy képesek önmagukat kormányozni, és ennek nem lesznek végzetes következményei? Ha Jehova így tenne, azzal bűnrészessé válna egy hazugságban, holott „lehetetlen, hogy Isten hazudjon” (Héberek 6:18).
De mit mondhatunk arról a sok kárról, amely az Isten elleni lázadás hosszú ideje alatt érte az embereket? Ne felejtsük el, hogy Jehova mindenható, így képes jóvátenni az emberi szenvedés következményeit, és ezt meg is fogja tenni. Amint már tanultuk, a környezet pusztítása úgy lesz helyrehozva, hogy a föld paradicsommá alakul. A bűn hatásai megszűnnek a Jézus váltságáldozatába vetett hit által, és a halál okozta sebeket begyógyítja a feltámadás. Isten így arra használja majd fel Jézust, „hogy lerontsa az Ördög munkáit” (1János 3:8). Jehova mindezt pontosan a megfelelő időben fogja véghez vinni. Boldogok lehetünk, hogy nem cselekedett hamarabb, mivel a türelme lehetővé tette, hogy megismerjük az igazságot, és szolgáljuk őt (2Péter 3:9, 10). Isten mindeközben őszinte imádók után kutat, és segít nekik elviselni minden szenvedést, amely ebben a zűrzavaros világban érheti őket (János 4:23; 1Korintusz 10:13).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!