Istennek miért kell hogy higgyenek benne az emberek? Miért feltétele ez a mennybe kerülésnek?
51. De így sincsen jó vagy rossz ha a 74. példát nézzük.
Így az teljesen értelmetlenné teszi az egészet.
Titus
Az hogy az ateistáknak is van erkölcsi érzékük az most nem ide tartozik.
Isten a 10 parancsolat szerint is megköveteli hogy higgyenek benne az emberek és imádják őt.
Az a kérdés hogy miért követeli ezt meg?
"egy ateista, aki "hisz a jóban""
Az hit a jóban hogy ha van erkölcsi érzéke?
„Isten a 10 parancsolat szerint is megköveteli hogy higgyenek benne az emberek és imádják őt.
Az a kérdés hogy miért követeli ezt meg?”
Erre csak filozófiai jellegű választ tudok adni, mert a Szentírás maga sosem indokol parancsolatokat és törvényeket.
Azért paracsolja ezt, mert arra teremtette az embert, hogy vele egy közösségben legyen. Az imádat elvárását sokan megalázónak érzik, mert a hajbókolással meg a szuverenitás feladásával asszociálják, pedig mindösszesen arról szól, hogy mit veszel figyelembe és mit nem. Az imádat lényegében és elsősorban figyelem. azért ez az első parancsolat, mert ez az alapja minden másnak, és ezt a legnehezebb megtartani, mivel megannyi dolog van, ami folyton elvonja a figyelmünket.
Vegyük mondjuk az emberi testet analógiának. A test különböző részei mind küzdenek a tudat figyelméért. Például amikor éhes vagy, a gyomrod felhívja a figyelmed, hogy táplálékot vigyél be. Ha fáj az ujjad, akkor jelez neked, hogy védd meg, mert sérült. Ha álmos vagy, az idegrendszered jelez, hogy pihenj. Neked az a feladatod, hogy a megfelelő jelzést figyelembe vedd, de mint annak az egésznek a képviselőjeként, aminek a részei a testrészeid is. Tehát ha éhes vagy, eszel, de nem mindig eszel, ha éhes vagy, mert más dolgokat is mérlegelsz, például az egészséged. Rá tudod venni magad, hogy megcsinálj olyan dolgokat, ami fájdalmas, mert belátod, hogy a hosszútávú érdeked ezt kívánja.
Amikor egy ilyen jelzés eltéríti a teljes figyelmed, akkor nem tudsz mást mérlegelni, vagyis alárendeled az egész érdekét a résznek. Ez természetesen olykor szükséges, mert például ha napok óta nem ettél, akkor annyira erős tud lenni az éhség, hogy olyan dolgokat is figyelmen kívül hagysz, amiket máskor nem. De ez nemcsak ekkor történhet meg, hanem megtörténik akkor is, amikor a főbűnökbe esel, mint a falánkság, vagy a restség. Vagy például a drogfüggőknél, a drog annyira rabul ejti a figyelmet, hogy mindent annak fényében mérlegel, hogy hozzájusson a droghoz, akkor is ha erre rámegy az egészsége, a kapcsolatai, a vagyona. Azok a funkciók, amik azért léteznek, hogy az ember, mint egész, létezhessen, önzésükben az ember ellen fordulnak, mert az önzésük destruktívan hat az emberre.
Az imádat parancsa azért van, hogy az embert emlékeztesse arra, hogy nem önmagáért létezik, ahogy a gyomrod sem önmagáért létezik. Ha helyes imádatot gyakorol (vagyis helyesen irányítja a figyelmét), akkor képes felismerni azt, hogy mi az, amit meg kell tennie, és mi az, ami önző indíttatás. Mint amikor azt gondolod, hogy valamit tök jó lenne megtenni, de azt is felismered, hogy helytelen volna, és ezért lebeszéled magad, akkor igazából ez történik.
Isten imádata a valóság helyes hierarchiájának felismerése. Az, hogy dolgoknak van célja a létben, nem önmagukért léteznek. Például a szexualitás célja a gyermeknemzés, de ha csak simán kiéli mindenki a szexualitását önző módon, az rengeteg szenvedéshez vezet, de ha Istent figyelembe vesszük, akkor felismerhetjük, hogy van helyes módja ennek, és megfelelően alá tudjuk rendelni az életünkben annak, így megvalósítva azt a célt, amit Isten ennek rendelt (és ezért jó cél).
„Az hit a jóban hogy ha van erkölcsi érzéke?”
Igen, bár "érzék" az egy kicsit megtévesztő, mert az erkölcsi érzéket rengeteg gyakorlás és nevelés formálja, kiváltképp gyerekkorban. Attól még, hogy intuitív, még nem jelenti, hogy nem tanult. Meg az erkölcsöt én nem helyezném ennyire kardinális szerepbe, mert maga az erkölcs egy származtatott dolog. Hívjuk inkább értékrendnek.
"Azért paracsolja ezt, mert arra teremtette az embert, hogy vele egy közösségben legyen. Az imádat elvárását sokan megalázónak érzik, mert a hajbókolással meg a szuverenitás feladásával asszociálják, pedig mindösszesen arról szól, hogy mit veszel figyelembe és mit nem."
Az imádattal nincsen semmi baj. Az imádat megkövetelésével van a baj.
"Vegyük mondjuk az emberi testet analógiának. A test különböző..."
Itt pontosan mi is akarná Isten imádatát szimbolizálni?
"De ez nemcsak ekkor történhet meg, hanem megtörténik akkor is, amikor a főbűnökbe esel, mint a falánkság, vagy a restség. "
Szerintem azoknak az állítólagos bűnöknek az elkövetésére is szükség van. Mint sok más esetben is a Biblia tilt valamit ami egyébként nem káros. Akkor káros ha rendszeresen csinálod. De attól még hogy évente egyszer falánk vagyok attól még nem leszek 200kg-os. Azonban egy stresszes időszak után megnyugtathatja az embert így az egészségét is szolgálja. Ugyan így a restség is akár.
Tehát akkor most legyen bűntudatom azért mert olyat tettem ami segít az egészségemnek? Mert ugye ha nem bánom meg amit tettem akkor nem kapok feloldozást. De ha megbánom akkor bűntudatom lesz és akkor megint csak ártok az egészségemnek.
Na de eltértem a tárgytól.
"Vagy például a drogfüggőknél,..."
Azért a drogfüggőség már egy kicsit komolyabb dolog. Egyébként fura módon az halálos bűnök között van hogy ha valaki túl sokat eszik. De az nincsen hogy ne drogozzál.
Van egyáltalán szó a bibliában drogozásról?
"Az imádat parancsa azért van, hogy az embert emlékeztesse arra, hogy nem önmagáért létezik, ahogy a gyomrod sem önmagáért létezik. "
Van különbség az emlékeztetés és aközött hogy megkövetelem az imádatot mint egy diktátor.
" Például a szexualitás célja a gyermeknemzés, de ha csak simán kiéli mindenki a szexualitását önző módon, az rengeteg szenvedéshez vezet,"
Sajnálom hogy ha neked ez a tapasztalatod. Én részemről kevésszer találkozok azzal hogy a szexet gyereknemzésre használnák. Rengeteg embert ismerek akik még nem akarnak gyereket és szoktak szexelni. Azonban olyannal még nem találkoztam akinél szenvedéshez vezetett (szüzesség elvesztése meg ilyesmiket leszámítva de azokat is rendszerint kompenzálja az utána lévő sok jó).
Voltak kapcsolatok amik tönkre mentek de egyik sem a szex miatt ment tönkre. Egy olyanról sem tudok az ismerőseim között ahol a szex volt a probléma forrása.
Közben pedig ott van az a sok élvezet amit az ember a párjának nyújthat szeretkezés közben. Az az érzés amikor szinte össze fonódsz a pároddal és együtt egyszerre értek el az orgazmushoz.
De ismerek olyat is akinek volt egy ideiglenes barátja extrával amikor nem volt kapcsolata. Mind kettőjüknek kielégítette ez a szükségleteit és megvolt a stressz oldás is.
Semmi rossz nem származott az egészből. Jó azonban igen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!