Istennek miért kell hogy higgyenek benne az emberek? Miért feltétele ez a mennybe kerülésnek?

Egyébként is az, mivel Isten kegyelméből üdvözülhetsz csak, és nem tetteid által.

Szóval mindegy mit csinálsz amíg élsz, lehetsz bármilyen jó, vagy éppen sivatagban imádkozó szöcskeevő remete, vagy akár tömeggyilkos, nem tőled és a cselekedeteidtől függ, hogy a végén hova szól a jegyed.

#30

Hát szerintem is kétségbe vonható az üdvözülés logikája. Én magam nem hiszek benne, csak leírtam ,hogy én mit tudok erről.

Én úgy gondolom, hogy hit nélkül is lehet jót tenni, de jóvá válni, vagy jónak lenni nem elég, hogy jót tesz valaki.

Az, hogy mit hiszünk jónak és erkölcsösnek, nem egy nyilvánvaló és magától értetődő dolog semelyik világnézetben sem.

De ez nem azt jelenti, hogy egy nem keresztény ember ne követhetne el jótetteket, meg ne élhetne erényesen, inkább az, hogy a jóság a kereszténység szerint több annál, minthogy jócselekedeteket teszel és erényesen élsz.

És hogy igazságosak legyünk, a kereszténység szerint még maguk a keresztények sem jók, legalábbis nagy többségük. Hiszen minden ember bűnös, a keresztények is. A jóság nem valami érdem, amit kiküzdhetünk magunknak, és ezzel valami felsőbbrendű helyzetbe kerüljünk a "nem jó" emberekhez képest. A keresztények nem jók, csak jóra törekvők, és ehhez a törekvéshez tartozik a keresztényi élet és a Szentírás, nem magához a jósághoz. A szentek azok, akiket jóknak tartunk, nem a keresztényeket általában.

Tehát keresztényként a "lehet-e valaki jó, ha nem hisz Istenben" kérdés egyenértékű azzal, hogy "lehet-e valaki kereszténység, Biblia nélkül szent"? És ezért a válasz az, hogy nem. És ezért is van kritériuma az üdvösségnek. Ez nem Isten valamiféle önkényesen felállított tilalomfája, hanem örökérvényű tulajdonsága, hogy a jelenlétében nem marad meg a bűn. Fény, aminek a jelenlétében nem lehet sötétség.

A Szentlélek ezért is jelenik meg sokszor fényként, vagy tűzként az ábrázolásokban. De ez a tűz ugyanaz, ami a bűnösöket megégeti, megtisztítja, vagy elemészti. Isten szeretete gyújtja meg a pokol lángjait. Az embernek Istenhez hasonlatossá kell válnia, azaz szentnek kell lennie, hogy Isten jelenlétében létezhessen. Nem azért, mert amúgy lehetne, csak Isten kitalálta, hogy ne lehessen, hanem Isten örökérvényű tulajdonságából fakadóan.

Titus szerinted pontosan mi tesz valaki jó emberré?

Mondtad hogy a jó cselekedetek azok nem elegek és említetted a szenteket hogy ők azok. Akkor csak azért jó emberek mert jót tesznek és hívők?

Pontosan nem tudom, nem vagyok olyan bölcs. De nem egy triviális dolog, az biztos.

„Akkor csak azért jó emberek mert jót tesznek és hívők?”

Igen, erre gondoltam triviális alatt. Nem hiszem azt, amit bizonyos protestánsoktól szoktam hallatni, hogy "fogadd el Jézust személyes megváltódnak", vagy hogy pusztán egyetlen állítás tényként való elfogadása volna a kulcs az üdvösséghez. A megigazulás egy transzformáció, mint a megvilágosodás. Ennek a transzformációnak van egy misztikus kapcsolata a halállal, s valószínűleg az emberek többségében csak a halállal történik meg, vagy még akkor sem. Innen jön a "aki meghal, mennybe jut v. pokolra jut" naiv elképzelése, ami a maga szintjén így igaz is. A szentek azok, akiknek sikerül ez a transzformáció még életükben, így ők igazából már életükben az üdvösségben vannak, és a testük halála legfeljebb csak átlényegülés. Ezt érthette Jézus az alatt, hogy aki benne hisz, nem hal meg. Ugyanakkor az üdvösséghez még az is kell, hogy meghaljon valaki, mert a transzformáció bizonyos értelemben mindig halál, hisz megszűnik az lenni, aki korábban volt. Az ember meghal, hogy egy új életre szülessen, amiben már nem hal meg.

Úgy gondolom, hogy a jócselekedetek ebben az értelemben tekinthetőek jónak, hogy a jóság eszméjét jelenítik meg, testesítik meg, s így nem elhanyagolható komponense a megigazulásnak, illetve az igaz ember működésének. De a moralitás itt csak egy származtatott dolog, nem a dolgok veleje. Jézus nem azért jött a földre, hogy a rossz emberből jót csináljon, hanem hogy a halott emberből élőt.

Hogy ez a transzformáció miben áll, azt én nem akarnám megfogalmazni, mert nem vagyok abban a helyzetben, hogy megítéljem, én magamat nem tartom megigazultnak. Nyilván van erre egy módszertan, amit kereszténységnek nevezünk a szó tradicionális értelmében, tehát mint szemlélet ezt működőképesnek tartom. De hogy ez kizárólag így működhetne, arról nem tudok nyilatkozni.

A kereszténységben két egymásnak látszólag (vagy ténylegesen) ellentmondó narratíva egyszerre jelen van. Az egyik az, hogy Jézus mindenkit meghív az asztalához, bűnöst és szentet egyaránt. Ez lényegében azt jelenti, hogy minden emberi életnek értelme van, és Isten tervében semmi és senki nem vész el. A másik pedig az, hogy aki elutasítja Istent, arra kárhozat vár. Az egyik szerint a kárhozat nem örök, a másik szerint igen, és az a kettő egyszerre jelen van a hagyományban. Hogy a kárhozat örök-e vagy sem, az Isten titkai közé tartozik. A baj az, hogyha kimondjuk expliciten, hogy a kárhozat nem örök, és mindenki megmenekül, azzal kvázi felmentést adunk minden alól. Ha meg azt mondjuk, hogy a kárhozat örök, akkor pedig annak nyitunk utat, hogy Istennek vagy csorbát szenved a terve, vagy eleve valakiket arra rendelt. A keresztényeknek nem tudják ennek az ellentmondásnak a feloldását, az egyetlen helyes ítélet annak tűnik, hogy reménykedünk abban, hogy egyszer mindenki megmenekül, még akár a pokolból is.

"Istennek miért kell hogy higgyenek benne az emberek?"

Higgyünk benne ebben az értelemben azt jelenti, hogy higgyünk neki. Ez pedig abból jön, hogy térjünk meg, azaz változtassuk meg a gondolkodásunkat, hogy bűn van bennünk és ettől meg kell szabadulni. Mindenki láthatja, hogy milyen a világ a bűn miatt.

Most már tudod, hogy miért feltétele ez az üdvösségnek. Aki szabad akarattal megtisztul a bűntől üdvözül, aki szabad akarattal a bűnt és a halált választja, az is megkapja, amit szeretne. Hol itt a baj?