Az ateista embereknél a halál miért tabu téma?

> Az ateista embereknél a halál miért tabu téma?

A halál témája bizonyos szempontból és bizonyos helyzetekben lehet egy gyenge tabu téma. (Bár a fene tudja, mert ma pl. egy esküvőn a halált emlegetni nem szokás, de régen része volt a lakodalmi szokásoknak a memento mori, a halál valamilyen formában való megjelenése.)

De nem érzem azt, hogy úgy általában tabu lenne a halál témája.

> Én úgy látom nem nagyon foglalkoznak vele.

A legtöbb ateista – vagy hívő – úgy érzi, nincs igazán mit tenni azzal a 100%-os és elkerülhetetlen ténnyel, hogy egyszer meg fognak halni.

> Pedig nekik kellene lelkileg legjobban felkészülni rá.

Hogyan? Rendeljek sírhelyet magamnak? Vagy hogyan kellene rá felkészülni?

> Hiszien mikor eljön a vég, és érzi az ember hogy ezzel a haláltusával itt vége mindennek, na az az érzés marha kellemetlen lesz nekik.

Nem hiszem, hogy kellemetlenebb lenne, mint egy hívőnek. A hívő lehet, hogy hisz a halál utáni létezésben, de mégsem siet meghalni, ugyanúgy nem akar meghalni, mert mindig valamilyen ügyes-bajos dolog köti az élethez.

Nekem pl. a túlvilág koncepciója valahogy mindig zavarba ejtő volt. Sokáig nem tudtam megfogalmazni, hogy miért. Talán nem véletlen, hogy míg az embernek a pokolról nagyon részletes és vizuális elképzelései vannak, a mennyországról nem igazán. Ha megnézel olyan filmeket, ahol a mennyország valamilyen módon felbukkan, a legtöbbször valahogy rejtve marad. Miért?

Talán azért, mert az a tudat, amivel a földi életünkben létezünk, az összeegyeztethetetlen az örökkévalósággal. Én pl. szeretek sakkozni. De szeretni fogok sakkozni 100 évnyi sakkozás után is? És 1000 évnyi sakkozás után is? Van-e *bármi*, amiről az ember el tudja képzelni, hogy több ezer éven túl is még az érdeklődésére tarthat számot, amit tényleg nem lehet megunni? Pedig ezer év semmi az örökkévalósághoz képest. Az öröklét a mi tudatunkkal elviselhetetlen lenne, beleőrülnénk. Viszont az ember általában a jelenlegi tudatával azonosítja önmagát.

Az, hogy az élet véges, és ténylegesen és teljesen vége szakad, az nyilván nem tölti el az embert örömmel. No de egy hívőt sem tölt el örömmel, ha kiderül, hogy haldoklik, vagy valakije meghal. Viszont az előző bekezdés tükrében az tényleges és teljes elmúlás még mindig jobb alternatíva az örökléthez képest.

Sokszor a dolgok igazi értékét és súlyát nem az elmúlhatatlanságuk adja, hanem pont az egyszeriségük, megismételhetetlenségük, soha vissza nem térésük. Csókból, bálból, autóból az életedben sok volt és sok lehet még. De első csókból, első bálból, első autóból csak egy van, pont az teszi őket kitüntetetté a többihez képest, hogy az elsőből csak egy volt és soha nem lesz több.

Szóval mindezek fényében én nem gondolom, hogy jobban félnék a haláltól, mint egy hívő. Így nem gondolom, hogy számomra nagyobb tabu lenne, mint egy hívő számára. Különben egy hívőnek sem a halállal van dolga, hanem az élettel, amit addig leél, hogy az az élet olyan legyen, ami méltóvá teszi az üdvözülésre. Egy ateista számára meg ugyanez az üdvözülés érzés ugyanúgy megvan, csak nem valamiféle metafizikai létezőt feltételezve. Sok ateista van, aki ugyanúgy próbál jobbá válni, tanulni, a hibáit kijavítani, emberhez méltó célokat kitűzni, és azok elérésén munkálkodni, hogy aztán a halálos ágyán elégedetten nézhessen vissza, és azt mondhassa, ez egy emberhez méltó élet volt, nincs ok miatta szégyenkezni.

#11 > Az ateisták ugyanúgy kimennek a temetőbe a sírhoz szeretteikhez,

Eddig stimmel. A halottak napja alapvetően hittől, vallásosságtól független kulturális szokás. A kérdés szempontjából nyilván ennek van relevanciája, a halottak napja szempontjából az ateisták számára nem jobban tabu a halál, mint a hívők számára.

> ugyanúgy remélik, hogy találkoznak majd velük

Emiatt a félmondat miatt válaszolok. Ha azt remélnék, hogy találkoznak majd az elhunytakkal, akkor nem igazán ateisták. Maximum agnosztikusok. Egy igazi ateistának meggyőződése, hogy az elhunytakkal soha nem fog újra találkozni. Nem is ezért tartja számon a halottak napját, meg úgy általában az elhunyt rokonokat. A halottak napja emlékezés. Nem a jövőben megtörténő vagy meg nem történő dolgokról szól, hanem a múltról, hogy volt itt valaki, akit szerettünk, és bár nincs velünk, az emlékét őrizzük meg, amit tőle kaptunk, köszönjük meg, amit tőle tanultunk, adjuk tovább.

"Az ateisták ugyanúgy kimennek a temetőbe a sírhoz szeretteikhez, ugyanúgy remélik, hogy találkoznak majd velük. Mennek halottak napján is, vesznek koszorút, gyertyát, virágokat."

EZT HONNAN VESZED?????

Addig rendben, hogy (esetleg, de nem mindenki) kimennek a temetöbe, mert ez a szokás és mert az ÉLÖ szerettükre emlékznek.

DE AZ, hogy "remélik, hogy találkoznak majd velük" soha, de soha nem jut eszükbe, ez egyszerüen nem igaz. Ö tudják, hogy aki meghalt, az nincs többé, legfeljebb az emlékezetükben él, sehol máshoz, és ezért lehetetlen egy találkozás.

Az ilyen hülye állítást csak egy valláskárosult írhat, aki nem tudja elképzelni, másként is lehet gondokodni, mint ahogy ö teszi!

Titus Pullo, mert összességében nem sok értelme volt, és a kérdés kapcsán se releváns. Mivel az egésznek semmi köze a halál témájához, ide csak te akarsz önkenyesen egy értelmetlen párhuzamot erőltetni.

Maximum egy olyan világban lenne igazad, ahol a reklámok arról szólnának, hogy a reklámozott terméket még most gyorsan ki kell próbálnod, mielőtt meghalsz. De valahogy mégsem igazán jellemző ez a mentalitás se a marketingre, se en bloc a kereskedelemre, se a fogyasztói társadalomra.

Tulajdonképpen elképzelhető olyan univerzum, ahol a természet törvényei úgy működnek, hogy az élőlények nem szűnnek meg a halálukkor, hanem valami egyéb történik. Isten nélkül, pusztán fizikai, természeti okokból.

Ilyen értelemben egy ateista is hihet a halál utáni életben. Ugyanakkor az égvilágon semmi nem utal arra, hogy így működne a természet. Persze, nem ismerjük a működésének minden részletét, de ettől még sok értelme nincs hasraütésszerűen kitalálni mindenfélét, aminek még nyoma sincs jelen ismereteink szerint. Viszont értelem ide-vagy oda, törvény azért nem tiltja, így képzelhet ilyesmit bármelyik ateista.