Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztények miért nem úgy...

Keresztények miért nem úgy imádkoznak ahogy Jézus tanította?

Figyelt kérdés

Az alábbi Újszövetségi versből kiderül hogy Jézus arccal a földre borult és így imádkozott:


Máté 26:39 Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."



Ószövetségi versekből kiderül hogy a próféták és a zsidó nép is arccal a földre borulva imádkoztak:


Mózes 2. könyve, 34:8 Mózes sietve letérdelt a földre, leborult,


Mózes 1. könyve, 17:3 Ekkor Abrahám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá:


Mózes 4. könyve, 20:6 Mózes és Áron pedig elment a gyülekezet elől a kijelentés sátrának a bejáratához, és arcra borultak.


Mózes 2. könyve, 4:31 A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az ÚR gondjaiba vette Izráel fiait, és hogy meglátta nyomorúságukat, meghajoltak, és leborultak.


Egyértelműen kiderül a Bibliából hogy Isten parancsa szerint arccal a földre borulva kell imádkozni, de keresztények mégsem így imádkoznak. Muszlimok imádkoznak arccal a földre borulva.

Találtam egy érdekes videót ezzel kapcsolatban:


https://www.youtube.com/watch?v=wqwkGnMSJAI


Az első imádkozó férfi ortodox zsidó vallást követi és arccal a földre borulva imádkozik. A mozdulatok, testtartás nagyon hasonlít a muszlim imához. Úgy tudom ma már csak kevés zsidó imádkozik így. A második imádkozó férfi arámi keresztény.Itt is látható hogy a mozdulatok, testtartás nagyon hasonlít a muszlim imához. A harmadik imádkozó férfi pedig szintén keresztény. Nem tudom pontosan melyik irányzat, de ő is nagyon hasonlóan imádkozik ahogy a muszlimok. A negyedik imádkozó férfi pedig muszlim.


Tehát ha nem is sokan, de vannak zsidók és keresztények akik úgy imádkoznak ahogy azt a Biblia írja, a muszlimok viszont mind és mindig így imádkoznak.


Tehát kérdés, keresztények többsége miért nem követi Jézus tanítását az imával kapcsolatban? Másik kérdésem, keresztények szerint miért muszlimok imádkoznak úgy ahogy a Jézus tanította és ahogy a Biblia írja?



2020. okt. 4. 11:46
❮❮ ... 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... ❯❯
 131/960 A kérdező kommentje:

"A Biblia a keresztényeké, ők kaptak tiszta látást, ők tudják azt jól értelmezni."


Rosszul tudod. Keresztények szerint a Biblia minden emberhez szól, így minden ember értelmezheti. Én a hozzád hasonló rosszindulatú hazug keresztények miatt kezdtem el elemezni a Bibliát.



"Értsd úgy, hogy a mi Istenünk él, Jézus feltámadt! Mohamed viszont halott."


Megmutatnád hol mondja Jézus a Bibliában hogy ő Isten. Meg akkor már arra is válaszolj légyszives, miért nem nézte Jézust senki Istennek életében? Te nem láttad Jézust de azt képzeled Isten, viszont aki látta Jézust, eszébe nem jutott hogy Istennek nézz.



"Te egy halottban hiszel, aki megsemmisült."


Mivel a próféták emberek, így meghalnak, ahogy minden ember.



"Mindegy nekünk, hogy mi a véleményed, nem befolyásol bennünket az imában, meg egyébként sem."


Tehát azt akarod mondani hiába logikus amit mondok te akkor a logikátlan saját elképzeléseidben hiszel továbbra is?



"Én a helyedben elgondolkodnék azon, hogy milyen dolog embereket gyilkolni, terroristákkal szimpatizálni. Ugye, ezt teszed? Merthogy a terroristák vallásában hiszed, őket tartod jó fejeknek. Vagy nem így van?"


Tehát te akarod megmondani én miben hiszek, és ez alapján ítélsz el :))) Az igen. Jézus azt mondta ne ítélkezz, te ráadásul nem csak hogy ítélkezel de te akarod rámerőszakolni azt ami alapján elítélsz :) Te aztán igazi hívő keresztény vagy :) A helyzet az hogy az átlag muszlimnak semmi köze a terroristákhoz. Amit a terroristák tesznek az teljesen ellentétes a Koránnal. Arról nem is beszélve hogy az ilyen terrorszervezteket a nyugati világ hozza létre és pénzeli majd pedig a muszlimokat hibáztatja. Az is érdekes hogy ha keresztény gyilkol az valamiért nem terror a keresztény média szerint.



"Bűnös vallásod van, nem helyes és főleg ott Európában. Átmosták az agyadat és nincs tiszta értékítéleted. Ezzel kellene elfoglalnod magad, hogy átértékeled a nézeteidet."


Átmosták az agyam? :) Akkor világosíts fel. Mindig öröm mikor hozzád hasonló nagy tudású igaz hívő kereszténybe botlok :)

2020. okt. 9. 22:01
 132/960 A kérdező kommentje:

"Ez imának számít, vagy fohasznak?"


Ez egy részlet az imából.



"Nálatok a szeretet milyen helyet foglal?"


Fontos helyet. A Koránban és hadiszokban is gyakran le van írva. Keresztények sokszor hangoztatják hogy a Korán nem ír a szeretetről. Persze sosem olvasták. Néhány Korán vers és hadisz:


2:165 Vannak az emberek között olyanok, akik Allah mellé hasonmásokat helyeznek, akiket úgy szeretnek, mint Allahot. A hívők azonban erősebbek Allah szeretetében


19:96 Akik hisznek és jótetteket cselekszenek, azoknak az Irgalmas szeretetet juttat.


3:31 Mondd (Ó Mohamed!): „Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek engem! Akkor Allah (is) szeretni fog benneteket és megbocsátja bűneiteket.


Mohamed Próféta ( béke legyen vele ) azt mondta:„A Mindenható Allah azt mondta: ’A szeretetem azoké, akik Énértem szeretik egymást, akik Értem ülnek le egymással, és akik Értem látogatják egymást.’” (szahíhul-dzsámi 4331)


Egyikőtöknek sem teljes a hite, amíg nem szeretné (kívánja) azt a hittestvérének, amit saját magának szeretne (kíván).” (al-Bukhári, Muszlim)

2020. okt. 9. 22:09
 133/960 A kérdező kommentje:

"Nem az imáról van szó, hanem arról, hogy maga az ima nem áll semmilyen bibliai rész közepében. Tehát egyik imádkozós résznek sem az a lényege, hogy milyen testtartásban imádkozott, kivéve annak ami a kijelentés sátrára vonatkozott, erről lentebb írok."


Hogy ne állna középen. Jézus akkor is imádkozott mielőtt letartóztatták volna. Sőt, felébresztette az a tanítványait hogy imádkozzanak, ne aludjanak. És Jézus nem a kijelentés sátrában imádkozott sem több próféta.



"Megint azt mondom, hogy engem a saját szavaim alapján ítélj meg és mindenki mást is."


Azt teszem. Te idézted azt a verset ami szerint nem attól leszel tisztátalan amit megeszel. Ebből az következik hogy szerinted bármit meg lehet enni.



"Egyébként a keresztények nem eszik meg a vért."


De megeszik. A zsidó kóser vágás és a muszlim halal vágás lényege hogy kifolyatják az állat vérét amennyire csak lehet. Keresztények nem tartják be ezt a szabályt tehát vért esznek.


"Ha az logikátlan, hogy oszd szét minden vagyonod, akkor az mért nem logikátlan, hogy nem szabad vért enni?"


A vér fogyasztásának tilalma teljesen logikus. Egyrészt nagyon gyorsan megromlik mert gyorsan elszaporodnak benne a kórokozók és ezáltal a húst is megromlik. Másrészt mindenféle káros anyagot tartalmaz ezáltal ártalmas.



"és a vagyonodat is oszd szét, mert nem mi döntjük el mi a logikus, hanem Isten."


Azt megkérdezhetem hogy te megtetted? Szétosztottad minden vagyonod? Valamiért kétlem hogy így tettél volna. A Korán azt mondja kötelezően adakozz amivel segítesz a szegényeknek de olyan mértékben ami téged nem tesz szegénnyé. A Biblia azt írja oszd szét a teljes vagyonod. Mindkettő nem lehet igaz. Én azt fogom betartani és Isten parancsának tulajdonítani amelyik a logikusabb. Hogy látod, szerinted melyik a logikusabb?



"Gedeon is logikátlannak tarthatta, hogy 300 emberrel kellett legyőznie egy hadsereget, de mégis megpróbálta, mert Isten azt mondta neki."


Az azért más kategória ha Isten személyesen szól hozzád.



"Megint azt kérdezem, hogy hogy lehet az, hogy Jézus azt mondta az ifjúak, hogy ossza szét az összes vagyonát és rosszul cselekedet, amikor nem tette, viszont Zákeus csak a vagyona felét osztotta szét, emellett voltak gazdag próféták, meg Jézus a századosnak sem mondta, hogy ossza szét a vagyonát, mégis ő cselekedett jól. Aki ezt megérti, az közelebb lesz Isten országához."


Ez egy ellentmondás. Ezek a részek problémásak. Egy másik versben meg azt mondja Jézus hogy a gazdag ember nehezebben juthat a mennyországba mint a teve a tűfokán. Magyarul lehetetlen. Ez értelmetlen és számomra nem elfogadható.



"Nem opcionális, de rosszul látod a dolgot. Aki valóban szereti Isten, az csupán szeretetből is fog akár naponta 500-szor is imádkozni, aki meg évente egyszer imádkozik, az nem ismerte még meg Istent."


Aki valóban szereti Istent az naponta imádkozik és úgy ahogy Isten parancsolta. Annak aki szereti Istent a napi öt ima nem nagy dolog. Mondjuk kíváncsi vagyok hogy hány keresztény imádkozik naponta legalább ötször. Hány keresztény kel fel hajnalban hogy imádkozzon?



"A Biblia nem tesz különbséget fohász és ima között."


Úgy tűnik valóban nem, de ugye mi egy magyar fordítást olvasunk. Lehet például a héber vagy görög szövegben van különbség a savak között amit imának fordítottak mindkét esetben. Meg azért az látszik hogy nincs pontosan leírva minden.



"A mózesi papság viszont csak képmása volt az eljövendőnek, hiszen Jézus lett a főpap a papok helyett, ezért megszűnt a mózesi papság és vele együtt a rituálék és áldozások is."


Jézus azt mondta nem azért jött hogy eltörölje a törvényt és azt mondta a legkisebb törvényt is be kell tartani:


Máté 5:19 ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában.


Tehát Jézus semmit nem törölhetett el, főleg nem a rituálisan elvégzett imát. Hiszen ő maga is így imádkozott.



"Ez egy parancs, hiszen akkor Jézus nem mondta volna, hogy a második parancs a felebarátunk szeretése. Ez olyan, mintha egy király azt mondaná a szolgájának, hogy a legfőbb parancsa, hogy "én vagyok az egyedüli királyod, csak nekem szolgálj". Lehet teknikailag 2 parancs, de aki így nézi a Bibliát és nem a Lélekkel olvassa, az nem fogja megérteni."


Ha ez egy parancs akkor például felmerül a kérdés Isten tisztelete miért nincs első helyen? Istent jobban kell szeretni mint tisztelni? Nyilván nem. Ezért a legfőbb parancs az egyistenhit törvénye, és utána jön minden más.

2020. okt. 9. 22:44
 134/960 anonim ***** válasza:
100%

"Úgy tűnik valóban nem, de ugye mi egy magyar fordítást olvasunk. Lehet például a héber vagy görög szövegben van különbség a savak között amit imának fordítottak mindkét esetben."

Most csak hasadra ütöttél és kitaláltad? Miért nem nézed meg, ha ennyire érdekel a téma?

2020. okt. 9. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 135/960 A kérdező kommentje:

"Akkor ezen néhány alkalommal hazudtál, mert a Biblia azt írja, hogy imádkozott. Direkt azért idéztem ezt, mert szerepel benne, hogy imádkozott. Annyira nyomatékosan, hogy kétszer is szerepel benne az ima szó."


És? Nem mondtam hogy a Biblia mindent helyesen ír. Egyébként meg mi egy magyar fordítást olvasunk. Lehet például a héber vagy görög szövegben van különbség a savak között amit imának fordítottak mindkét esetben. Az is lehet hogy már rég egybe mosták a Biblia könyveinek írói. A lényeg az hogy így is kivehető a Bibliából hogy az ima kötelező és mindenki rituálé szerint végezte. És ugyan nem írja a Biblia de meg lehet különböztetni a fohászt.



"Az lehet, de ott Jézus nem beszélt leborulásról, hogy közben a hamis Koránból arabul recitáljon dolgokat. Ott állva imádkozás szerepel."


Mert ott a "felálltok" imádkozni nem azt jelenti hogy végig állsz és imádkozol. Úgy érti mikor imádkoztok. Mivel akkor még nem lett kinyilatkoztatva a Korán, nem is tudott volna szó szerint abból recitálni, de bizonyára a Tórából recitált ahogy a zsidóik is akik ma is így imádkoznak amit láthatsz a videóban.

2020. okt. 9. 22:52
 136/960 anonim ***** válasza:
34%
Csupa feltételezés, semmi tény. Ez így rendkívül nevetséges és komolytalan.
2020. okt. 9. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 137/960 anonim ***** válasza:
78%

"Tehát te akarod megmondani én miben hiszek, és ez alapján ítélsz el :))) Az igen."

Érdekes, hogy ezt felrovod neki, mert te is most épp ezt csinálod.


"Ez egy részlet az imából."

Ez amúgy mitől ima? Miért nem fohász? Mert arccal a földre borulva mondta, meg vacsoránál kezet mostak? Dehát ez nem is ott történik a házban, hanem egy kertben. Korábban azt mondtad, hogy az imának egyéb kitételei is vannak, én úgy látom, hogy a te mércéd szerint ez nem is ima, hanem fohász.

2020. okt. 9. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 138/960 A kérdező kommentje:

"Érdekes, hogy ezt felrovod neki, mert te is most épp ezt csinálod."


De én Biblia alapján mondom ő pedig gyűlöletkeltő iszlámellenes szennylapok hazugságait próbálja rámerőltetni. Tehát a kettő között van némi különbség.



"Ez amúgy mitől ima? Miért nem fohász? Mert arccal a földre borulva mondta, meg vacsoránál kezet mostak? Dehát ez nem is ott történik a házban, hanem egy kertben. Korábban azt mondtad, hogy az imának egyéb kitételei is vannak, én úgy látom, hogy a te mércéd szerint ez nem is ima, hanem fohász."


Mivel arccal a földre borulva végezte Jézus, ez ima. De azt is mondtam hogy amit a Biblia ír az egy kis részlet. Nyilván nem annyiból állt hogy Jézus arccal a földre borult és elmondott egy mondatot.

Milyen házban? Mikor írtam azt hogy csak házban lehet imádkozni?

2020. okt. 9. 23:35
 139/960 anonim ***** válasza:
82%

"Úgy tűnik valóban nem, de ugye mi egy magyar fordítást olvasunk. Lehet például a héber vagy görög szövegben van különbség a savak között amit imának fordítottak mindkét esetben."

Igazából ez egy jó ötlet. Utána néztem az Újszövetségben!

Máté 26:39 Az itt szereplő szó a görög προσευχόμενος/imádkozva, abból a szóbol jön, hogy προσεύχομαι/imádkozik. (Utána lehet nézni, ha valakit érdekel: [link] [link] Megpróbáltam összeszedni azokat a helyeket, amik a kérdés szempontjából relevánsak lehetnek.

Máté 5:44 "Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket," Ezt csak érdekességképpen.

Máté 6:5-9 A "Miatyánk" ima kapcsán. Csak azért írom, hogy ne legyen kétség afelől, hogy itt is imáról van szó.

Máté 19:13-15 "Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, a tanítványok azonban rájuk szóltak. De Jézus ezt mondta: Engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa. Azután rájuk tette a kezét, és eltávozott onnan." Itt is ima áll. Jézus a kezét a fejükre tette és imádkozott értük! Nem azt a képet sugallja a szöveg, hogy földre borult.

Lukács 18:10-14 "Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik." Ezt a példázatot már említettem. Álltak és imádkoztak.

Apcsel 9:40 "Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott, azután a holttest felé fordulva ezt mondta: Tábita, kelj fel! Ő pedig kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült." Térdelt.

Apcsel 20:36 "Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott." Térdelve imádkoznak.

1Tim 2:8 "Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül." Jó, itt átvitt értelemben beszél Pál, de maga a gondolat hogy felemelt kezekkel imádkozz, azért megint nem a leborulásra emlékeztető kép. És nem is ezt használja. Nem olyasmit mond, hogy "Tiszta kézzel, vagy szívvel borulj Isten lába elé" vagy ilyesmi...


Szerintem ebből a néhány versből látszik, hogy másképp is imádkoztak nem csak arcra borulva. Másfelöl pedig az is látszik, hogy nagyítóval kell keresni azokat a szövegeket, ahol egyáltalán bármilyen utalást is találunk az imádkozás módjára. "Jézus arccal a földre borult és úgy imádkozott" ezt más helyzetben nincs is említve. Ha, ez olyan fontos lenne, szerintem tele lenne vele az Újszövetség.


Amúgy a korábban általam idézett Ján 17:1-ben tényleg nem szerepel az ima szó. Azt írja "szólt, mondta" Más fordításban "így szólt" van írva, nem így imádkozott. Viszont nem csodálom, hogy imának fordították, mert amúgy meg ugyan azt az "így szólt" szót használja mint imádkozás esetében és egyébként meg a szövegből is ez érződik. De, jó, akkor ezt ne számítsuk.

2020. okt. 10. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 140/960 anonim ***** válasza:
78%

"Milyen házban? Mikor írtam azt hogy csak házban lehet imádkozni?"

Nem arra gondoltam, hogy ezt írtad. Hanem arra, hogy utaltál a rituális mosakodásra, pár oldallal korábban, így azt akartam mondani, hogy a két esemény között nincs szoros kapcsolat, ez látszik abból is, hogy nem ugyan azon a helyszínen vagyunk. Az egy házban történt, az ima viszont már egy másik helyszínen, egy kertben hangzik el.

2020. okt. 10. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... ❯❯

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!