Hívők! Ha jól tudom a nem létezést is bizonyítani kell? Mert ugyebár ott van Jézus Krisztus és a Biblia. Tehát ezeket kellene megcáfolni tudományosan. De addig is létezik Isten és Jézus.
Kedves "Anahystor"!
Ne légy türelmetlen. Nem volt időm válaszolni. De nehogy azt hidd, hogy pár sorban megmondom a tutit.
Szóval, MIÉRT létezik Isten? A válaszom egyszerű lesz, talán nagyon is. A végén kezdeném, ha megengeded.
Mi emberek miért is élünk? A boldogságért. Én nem szeretnék kevesebbért élni, és nem is kell többért. Mert ha már boldog vagy akkor mire vágyhatsz még? Hogy szuper-szuper boldog légy?
Hogyan keletkezik a boldogság(unk)? Ha van egy "objektum", amit(akit) szerethetsz. Valamint, ha van valaki, aki viszont szeret. Mi emberek nem tudunk egyedül létezni. A lelki és testi adottságaink egyszerűen megkívánják a kölcsönös létezést.
A Biblia azt állítja, hogy Isten az embert a saját képmására teremtette. Akkor ez visszafelé is igaz. Miért ne lehetnénk olyan merészek, hogy azt feltételezzük, Isten olyan, mint mi. Vagyis Ő sem érezné magát boldognak egyedül. Tehát nekigyürkőzött és teremtett. Lehetett volna boldog egyedül, úgy tökéletesen, ahogy volt? Ha boldog lehetett volna, miért teremtett? Hogy több gondja legyen? Dehogyis! Hogy boldog legyen, azért.
A szeretet nem tud kifejeződni, ha nem osztódik. A szeretet önmagában nem szeretet. Ennek az egyszerű törvényszerűségnek lett a következménye az ember megteremtése. Ha pedig teremtés volt, akkor Isten is létezik.
"Lehetett volna boldog egyedül, úgy tökéletesen, ahogy volt? Ha boldog lehetett volna, miért teremtett? Hogy több gondja legyen? Dehogyis! Hogy boldog legyen, azért."
De hiszen csak AKARNIA kellett volna, hogy boldog legyen!
Vajon miért is választotta a SOKKAL nehezebb, gondokkal, nehézségekkel teli, bizonytalan kimenetelű utat? Akkor most MÉGSEM mindenható???
Vagy csak egyszerűen szeret szenvedni?
"Ha pedig teremtés volt, akkor Isten is létezik."
Igen, HA VOLT... De a fentiekkel éppenséggel nem győztél meg róla, hogy VOLT teremtés.
Valamint Stephen Hawking gyönyörűen leírta, hogy hogyan keletkezhetett az Univerzum, Isten közreműködése nélkül.
Az ő verziójához nem kell feltételezni egy olyan entitást, aki számunkra érthetetlenn és megmagyarázhatatlan, a fizika törvényeinek ellentmondó varázserővel (mindenhatóság) rendelkezik.
Az Occam borotvája elv figyelembe vételével viszont azt a verziót részesítem előnyben, amelyhez kevesebb bizonyíthatatlan, bizonytalan előfeltétel tartozik.
Kedves Laci!
0, "A Biblia azt állítja..."
Mi bizonyítja, hogy a Biblia igazat állít?
1,
"Isten az embert a saját képmására teremtette. Akkor ez visszafelé is igaz."
Ez olyanformán igaz, hogy az ember saját képére teremtette istent, azaz olyat tudott csak elképzelni, amire volt példa előtte. Persze formálta az ismertet, kicsit nagyobbra, szebbre vette, de azért a hasonlóság ott van.
2,
"Isten olyan, mint mi. Vagyis Ő sem érezné magát boldognak egyedül."
Ez -már bocsánat- totális ostobaság!
A keresztények által megformált Isten egyik alapvető attribútuma, hogy tökéletes, ez pedig kizárja, hogy bármire szüksége lenne. Önmagában tökéletesen boldognak kell lennie.
3,
"Ha boldog lehetett volna, miért teremtett?"
a, Ha nem volt boldog, akkor nem volt tökéletes.
b, A teremtés mint olyan nem értelmezhető örök lény szempontjából.
A teremtés időben lezajló folyamat, az idő pedig az anyagi világhoz kapcsolódik.
4,
"A szeretet önmagában nem szeretet."
a, Definiáld kérlek, mi a szeretet?
b, Mit értesz az "önmagában" alatt?
c, Mivel bizonyítod az állításodat?
folyt:
"Mi emberek miért is élünk? A boldogságért."
Ez megint csak nem igaz.
Azért élünk, mert apuci meg anyuci ...
Te sem azért jöttél a világra, mert boldog akartál lenni, hanem azért mert tetszik, nem tetszik kipréseltek onnan ahol előzőleg voltál.
Egyszerű biológia.
Az persze más kérdés, ha már itt vagyunk, megpróbáljuk magunkat minél kellemesebben érezni.
Ez a boldogság, ami viszont hormonális.
Éppúgy mint a szeretet.
Ugye Istennek nincsenek biológiai folyamatai?
@19:21
Miért hagynánk Hawking-ot? Ő egy tudós volt - veled ellentétben.
Ő tudott egy elfogadható tudományos magyarázatot adni a Világegyetem keletkezésére - veled ellentétben.
Az ő tudását, hozzáértését világszerte elismerik - veled ellentétben.
Miért hagynánk? Csak azért, mert te nem tudod megcáfolni az állításait?
De OK, rendben, hagyjuk...
Akkor mondjuk vegyük elő Alexander Friedmannt, Albert Einsteint, Richard Feynmant - de ugye ők sem jók neked, hiszen az ő tételeiket sem tudod cáfolni, tehát inkább őket is vessük el...
Helyettük inkább vegyük elő Ussher püspököt, az ő tudományos időrendje tökéletesen megfelel a Bibliának:
Hát igen, ő pontosan levezette a teremtés időpontját a Bibliából, és megállapította, hogy az Kr.e.4004-ben történt.
Akkor az Úr biztosan jó viccnek szánta, hogy 6024 évvel ezelőtt egy kb 14 milliárd éves Világegyetemet teremtett...
Bocs, de azt hiszem, mégis inkább a tudományos magyarázatot fogadom el a Bibliával szemben.
Kedves Mindenki!
Úgy látom nem a megfelelő helyen vagyok ennél a kérdésnél. Pedig az úgy kezdődött, hogy "Hívők!".
Én tiszteletben tartom mindenki véleményét, de a fent leírtakat fenntartom, mert hívőként írtam.
Kedves Laci!
OK. :-)
Elegánsabb visszavonulás, mint általában, azoknál akik csak szó nélkül eltűnnek...
---
"
úgy kezdődött, hogy "Hívők!".
"
Igen a hívőkhöz szólt a kérdés, de azt azért ugye nem gondoltad komolyan, hogy a hívők válaszait a valláskritika rovatban senki sem fogja kommentelni???
Ti leírtátok a gondolataitokat, mi pedig rákérdeztünk a leírtakban szereplő általunk problémásnak vélt részletekre.
"a fent leírtakat fenntartom, mert hívőként írtam."
Fenntarthatod, de azért adós maradtál a válaszokkal....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!