Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Hívők! Ha jól tudom a nem...

Hívők! Ha jól tudom a nem létezést is bizonyítani kell? Mert ugyebár ott van Jézus Krisztus és a Biblia. Tehát ezeket kellene megcáfolni tudományosan. De addig is létezik Isten és Jézus.

Figyelt kérdés

2020. aug. 25. 20:10
1 2 3 4
 21/40 anonim ***** válasza:
71%

"´Továbbra is az van, hogy nem kell valaminek a nemlétét bizonyítani.´´



Helytelen alap álláspontként beállítani az ateizmust, és kizárólag a hívőkre hárítani a bizonyítás terhét, ugyan is az alap álláspont nem az ateizmus, hanem az agnoszticizmus. Vagyis, azt az állítást, hogy nincs Isten ugyan úgy alá kell támasztani, mint azt, hogy Isten létezik."


Én nem is mondtam, hogy nincs Isten, viszont a nemlétét akkor sem kell bizonygatni. Pontosan akkor kéne, ha azt állítanám nagy magabiztosan, hogy nincs.

2020. aug. 26. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/40 anonim ***** válasza:
64%
A Bibliában már rengeteg dolog meg lett cáfolva, mint Történelmileg és mint tudományos alapon. Arra sincs történelmi bizonyíték, hogy olyan nagy szabású zsidó felszabadítás volt Egyiptomba. Egyetlen egy írás sincs erről a Biblián kívül. Semmi. Semmi. A Bibliában egy írásról sincs semmilyen bizonyíték, hogy az a történelem során úgy lett volna, pedig vannak írásos források nagyon régről már.
2020. aug. 26. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/40 anonim ***** válasza:
69%
Már a dinoszauruszok cáfolják a Bibliát, hiszen kimutatható hogy 1-1 maradvány milyen régi. :)
2020. aug. 26. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/40 ...Laci ***** válasza:

Mi lenne, ha más oldalról közelítenénk meg a kérdést?

Pl. próbáljunk meg arra a kérdésre válaszolni, hogy MIÉRT létezik!

Ha sikerül válaszolni erre, akkor megválaszoltuk az eredeti kérdést is, ami kissé elméleti ebben a formában. Mondanom sem kell talán, hogy ez egy hívő válasza.

2020. aug. 26. 06:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/40 A kérdező kommentje:
Azt írja a Biblia ahogyan emlékszem, hogy a dinók az emberek előtt éltek... A világegyetem miért létezik? Ám, ahogy Hawking mondta, nincs miért.
2020. aug. 26. 07:07
 26/40 anonim ***** válasza:

" Ha keresztre feszítették, akkor kellett, hogy létezzen, és mivel tudjuk, hogy keresztre feszítették, tudjuk h létezett."

Alapjában véve Jézus keresztre feszítése sem bizonyítható.

Kissé sántító érvelés, mert ennek alapján az is írható:

írva vagyon, hogy Jézus harmadnapra feltámadt, hiszen megjelent többeknek is, tehát van feltámadás.

A keresztre feszítés ténye szintén csak a Bibliából tudott.

Ne feledjük, ez a kivégzési mód nem kivételes volt, évente több száz embert feszíttetett keresztre a római uralom. A Biblia csak háromról ír: Jézusról és a két latorról.

Ezek alapján kijelenthető:

a zsidók közt volt egy, akit mi Jézusnak nevezünk, aki megtisztítani akarta a Templomot a kufároktól, a zsidó egyházat pedig a korrupciótól és a kollaboránsoktól.

Mivel ez Kajafásnak nem tetszett, ezért hamis váddal a megszálló hatalom kezére adta Jézust (ugyanis neki halálos ítéletet hozni nem volt joga).

2020. aug. 26. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/40 anonim ***** válasza:
91%
Nincs róla írásos anyag, hogy keresztrefeszítették volna a Biblián kívűl. Az egyik hadvezér írt egy Jézus nevű emberről, hogy volt és ennyiben merül ki az egész, de miért ne lehetett volna ez a neve valakinek? ;).
2020. aug. 26. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/40 Anahystor ***** válasza:
91%

Kedves Laci!


"próbáljunk meg arra a kérdésre válaszolni, hogy MIÉRT létezik!"


Nosza, nálad a válaszadás joga.


Bár a kérdés szerintem helyesen: Miért? Létezik?


Részemről agnosztikus vagyok, aki nem hisz a hívők által hitt istenekben (bár nem tagadom a lehetőséget, csak rendkívül valószínűtlennek tartom).


Egyébként csak kevés ateista mondja azt, hogy nincs isten, éppen a bizonyíthatóság hiányában.

2020. aug. 27. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/40 Anahystor ***** válasza:

Nos ez meglehetősen kevés.

Van még bizonyítékod az eddig felsoroltakon kívül????


:-)

2020. aug. 29. 06:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/40 A kérdező kommentje:
Ha nem csapódott be volna a kisbolygó 65 millió éve, akkor most nem lenne ember.
2020. aug. 29. 08:07
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!