A Vének könyvét olvasgatom,tanulmányozom,ez a Jehova Tanui szervezetnél,egy amolyan törvény könyv?
Kérdezőnek:
Ismerem a vallások nagy részét, olvastam a Konfucionizmust, a Hinduizmust, tudom a Buddháról szóló élettörténetet, Tanitásait, a Zsidó vallást, Katolikusokhoz jártam, Reformátusnak kereszteltek, belelepoztam a Mormonok hitébe, a Baptista felekezetek nézeteibe. Afrikai törzsek némelyik hiedelmeit, annak alapjait. A régi Római, Görög vallásoknak is utána jártam.
Igen az tény, hogy az összes létező vallások mindegyik kisebb részeit nem vizsgáltam meg, időm sem lett volna rá.
De összehasonlitási alapon, különbséget tudok tenni a Bibliában leirtak, és más könyvek, vallások irásai között.
Kedves Barátom, az Alap nekem a Judaizmus volt. Hiszen Isten Ábrahám vonalán igérte meg, az emberiség életének helyreállitását. Ezért más vallást, nem is kellene megvizsgálnom, de megtettem, hogy érvelni tudjak, mi az amit Isten nem úgy gondol, ahogy mi emberek.
A Biblia az egyetlen igazság, ami Istentől származik. Soha nem fogom Atyáim Istenét elhagyni, hogy embereknek tetszek.
Ha a felsoroltak alapján ezek halálos bűnök, akkor azonnali hatállyal elkell járni ez ügyben. Vedd kezedbe a kezdeményezést, és tegyél feljelentést, a felsoroltak alapján. Hát ha sikered lesz, és Magyarországon is bezárják, megverik a Tanúkat, és megfosztják a családuktól, a megélhetésüktől. Itt kevesebben vagyunk, csak 24.000.-en.
S akkor végre boldog leszel, hogy megszabaditottad magad ezektől az alávaló aljas Tanúktól.
---A Biblia az egyetlen igazság, ami Istentől származik. Soha nem fogom Atyáim Istenét elhagyni, hogy embereknek tetszek.---
Számból vetted ki a szót! Ezt vallom én is,mert mindig azzal jönnek,nem mered vállalni milyen vallásba tartozom,hát semmilyenhez,nem valláshoz kell tartozni,az rég rossz.
Kérdező, ezt írod:
"1. Nem tartozom egyetlen felekezethez sem,autodidakta biblia tanulmányozó vagyok.
2. Tudom ez egy támadhatatlan felület"
Akkor még nem értél ahhoz a részhez a Szentírásban, hogy nem szabad elhanyagolni a gyülekezetek látogatását? :)
"37-es ki választotta őket? ők önmagukat?"
Miért a többi vallást kiválasztottak ki?
Hiszen a Biblia prófáciája alapján Isten 2520 évig magára hagyta az embereket, nemzeteket, hogy Járjanak a maguk utján a vallások tekintetében.
Ezt nevezzük a Biblia alapján a "pogányok, vagy nemzetek meghatározott idejének". Ez alatt nem választott senkit.
Ha valaki felismerné mit jelent ez, amit nagyon nem akarnak, akkor Rájönnének, hogy a vallások mi vagy ki alapján léteztek az elmult évezredekben. Persze a tettek is magukért beszélnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!