Jézust állításai alapján,325-ben Istenné nyílvánították. Mikor állította ezt magáról Jézus?
"Az Isten nem lehet teremtett, ezt beláthatod!"
Ha Isten 3 részre osztja önmagát, akkor csak a részek összege adja ki az egész Istent. A részek külön-külön semmik.Együtt egészek. Ezért Jézus együtt Isten az Atyával és a Szentlélekkel, de ők mindig együtt vannak, akkor is, ha csak Jézust látjuk a földön! Az Atya és a Szentlélek ugyanúgy vele van, tehát minig kerek egész Istent látunk.
"Isten oszthatatlan. Ha valaminek van kezdete az már nem öröktől van."
Mindenkinek vannak gondolatai, érzelmei és ösztönei, ettől még fizikailag oszthatatlan marad.
"származása eleitől fogva, öröktől fogva van”. (Mik. 5,2.) “a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten”. (Róm9,5)
"Akkor már eltelt az ezer év bőven, szóval Jézus már visszaadta a hatalmát?"
Nem. Az ezer évet a messiási királyság kezdetétől kell majd számolni, amikor a túlélők, és a feltámadottak együtt lesznek már. Ez pedig még nem kezdődött el.Ekkor Sátán megkötözve van. Jelenleg pedig a proféciák alapján Sátán most hoz rengeteg bajt a földön élőknek, mert az égből már kivettetett.
Isten pedig egyedüli személy, egy személyiség, nem több, és nem osztódik. S ezt maga Jézus is igy mondta határozottan utalva, a Mózesi törvényre.
(Márk 12:29) . . .„Az első ez: »Halld, ó, Izrael, Jehova a mi Istenünk, és csak egy Jehova van.
(1Timóteusz 2:4, 5) . . .. 5 Mert egy Isten van, és egy közvetítő van Isten és az emberek között, Krisztus Jézus, egy ember,
Károli Biblia: Márk 12:29. Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr.
"Isten pedig egyedüli személy, egy személyiség, nem több, és nem osztódik. S ezt maga Jézus is igy mondta határozottan utalva, a Mózesi törvényre."
Jézus Krisztud maga az Isten, ezt mondotta Pál-apostol! Talán kételkedsz a szavaiban?:
"a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten”. (Róm9,5)"
"(Mikeás 5:2) . . .akinek származása ősidőkbe, régmúlt napokba nyúlik vissza."
A Messiásról azt írja prófétailag a Mikeás 5:2 (Kár.), hogy „származása eleitől fogva, öröktől fogva van”. A Káldi, 1865 ezt így fordítja: „az ő kijövetele [„születése”, lábj.] kezdettől, az örök napoktól vagyon.” Vajon ezáltal ugyanazzá vált, mint Isten? Figyelemre méltó, hogy az ’örök napok’ helyett a Kat. (5:1) ’régmúlt idők’, az ÚRB (5:1) ’távoli múlt’, az ÚV pedig ’időtlen idők napjai’ kifejezéssel adja vissza a héber szöveget. A már megbeszélt Jelenések 3:14-et figyelembe véve a Mikeás 5:2 semmiféle bizonyítékot nem szolgáltat arra, hogy Jézusnak nem volt kezdete.
Róma 9:5....„tőlük származott a Krisztus a test szerint. Isten, aki felette van mindeneknek, áldott legyen örökké! Ámen.”
Vajon azt fejezi ki ez a vers, hogy Krisztus „felette van mindeneknek”, s ezért ő az Isten? Nem.
A Róma 9:5 van összhangban a Róma 15:5, 6-tal, mely először is különbséget tesz Isten és Krisztus Jézus között, majd felszólítja az olvasót, hogy ’dicsőítse Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját’
A The New International Dictionary of New Testament Theology kijelenti:
Róma 9:5: Könnyűszerrel és nyelvtanilag tökéletesen vonatkoztatható lenne Krisztusra akkor a vers így szólna: »Krisztus, aki Isten mindenek felett, áldott legyen mindörökké. Ámen.« Krisztus még így sem lenne teljesen egyenlő Istennel, hanem csak isteni természetű lénynek tekinthetnénk a leírás alapján, mivel a theosz szó névelő nélkül áll .
A kijelentés Istenre vonatkozó doxológia [Istent dicsőítő ima, illetve ének]” ([Grand Rapids, Mich.; 1976] németből fordítva, 2. köt., 80. o.).
"semmiféle bizonyítékot nem szolgáltat arra, hogy Jézusnak nem volt kezdete."
"Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige,"
"S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be"
Tehát Jézus a logosz, az Ige, aki kezdetben volt, vagyis mindíg volt, öröktől való létező Isten.
116#
Te magad mondtad, hogyvIsten osztódott. Kételkedsz szavaidban?
Ha elosztotta magát, akkor kezdete lett az osztott feleknek. Jézus mondta: az atya nagyobb nálam. Az atya végtelen. Vegtelennél nincs kisebb végtelen, tehát Jézus nem Isten.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!