Jézust állításai alapján,325-ben Istenné nyílvánították. Mikor állította ezt magáról Jézus?
"Nem Jézusról beszélek, hanem az atyjáról."
"Én és az Atya egy vagyunk"- mondta Jézus
"Jézus még teremteni sem tudott"
Akkor hogyan szaporított kenyereket?
&90
"ővé volt minden hatalom a mennyben és a földön:
"Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. "
Hát nem!!!
Az akkori kijelentésének ideje Nem volt, hanem lesz.
S az adatott azt jelenti, hogy kapja, és nem magának adja. Akitől kapja, az felette áll, és ezer évre kapja.
Utána visszaadja az Atyjának aki nem egyenlő vele.
Ezeket a verseket rendre kihagyják az értelmezésből.
105#
"Én és az atya egy vagyunk"
Cáfolja saját magát:„az Atya nagyobb nálam” (János 14:28).
Jézusról az első követői sem gondolták azt, hogy egyenlő lenne a mindenható Istennel. Pál apostol például azt írta, hogy Isten „magasabb állásba emelte” Jézust, miután feltámasztotta. Nyilvánvaló hát, hogy Pál nem hitt abban, hogy Jézus lenne a mindenható Isten. Máskülönben hogyan tudta volna Isten felmagasztalni Jézust egy magasabb állásba? (Filippi 2:9).
"S az adatott azt jelenti, hogy kapja, és nem magának adja. Akitől kapja, az felette áll, és ezer évre kapja."
Akkor már eltelt az ezer év bőven, szóval Jézus már visszaadta a hatalmát?
Ezért mondja Jézus, hogy „az Atya nagyobb nálam”. Nem mintha az Atya nem adta volna át teljes isteni lényegét a Fiúnak, hanem azért, mert nem a Fiú származik az Atyától. Három egylényegű Személy létezik Istenben, akik együtt képezik a Lét végtelen ősvalóságát
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!