Jézust állításai alapján,325-ben Istenné nyílvánították. Mikor állította ezt magáról Jézus?
"Ezt ki mondta neked, hogy az emberi testbe születő Isten nem hal meg?"
Ember testű istenségek az ókori pogány vallásokban vannak. Ebből is látszik hogy Jézus istensége hazugság. Eladhatóbbá akarták tenni Jézus tanítását ezért behazudták hogy Jézus Isten. Egy emberek között járó istenség embertestben gondolták hogy vonzóbb lesz az embereknek kiknek a vallásában ez megszokott volt, például Herkules története.
"Ennek semmi értelme. Miért kellett volna?"
Akkor minek jött el személyesen? Kirándulni? Ha valaki meghalotta a beszédét és odament hozz, majd megkérdezte Jézustól, ki vagy, mit felet? Nem azt hogy ő Isten? Akkor hazudott? Nevetséges magyarázat hogy titkolta istenségét. Akkor eljövetele is teljesen felesleges.
"Mellesleg eleve honnan veszed hogy van egyházam?"
Mert minden kereszténynek van.
"Nevezetesen hogy tökéletesen tudatlan vagy a témában, a tudásod hiányát pedig azzal kompemzálod, hogy kitalálsz magadnak dolgokat, majd ezeket kritizálod.
Viszont ez egy érvelési hiba, ezt hívják szalmabáb érvelésnek.
Szóval komolyan, ha ennyire nem vagy kompetens a témában, mit szeretnél itt?"
Tipikus keresztény reakció. Ha felhívom a figyelmeteket egy ellenmondásra a keresztény vallásban egyből jön az agresszív támadás, személyeskedés. Persze érvek sehol.
Sosem állítottam hogy keresztény vagyok.
Jézusnak pedig továbbra sem volt semmi oka hogy bárkit is arról győzködjön hogy ő Isten lenne.
Hogy rámutatok hogy semmi alapja nincs annak amit mondasz, csak szalmabábozol, ezért értelmetlen amit csinálsz, az pedig nem személyeskedés. Ez tény.
Tényleg érdemes lenne elgondolkoznod azon, mit szeretnél elérni azzal, ha egy számodra ennyire ismeretlen témában kötekszel.
"Ember testű istenségek az ókori pogány vallásokban vannak."
Ez még nem zárja ki, hogy a valóságban vagy a kereszténységben is legyen ilyen vagy ilyen elgondolás. Hiszen a végső valóságot nem tudjuk. Az igaz Isten ugyanis minden népé, ezért az egykori pogányoké is, akik szintén rendelkezhettek jó meglátásokról az Istent illetően.
"Jézusnak pedig továbbra sem volt semmi oka hogy bárkit is arról győzködjön hogy ő Isten lenne."
Ezzel egyetértek, mivel Jézus nem Isten. Keresztény logikából viszont az következik, kellett hogy győzködje az embereket erről.
"Hogy rámutatok hogy semmi alapja nincs annak amit mondasz, csak szalmabábozol, ezért értelmetlen amit csinálsz, az pedig nem személyeskedés. Ez tény."
Levezettem hogy keresztény tanításból ez következik. Ha nem érted, és meghaladja a képességeidet, nézz másik kérdést.
"Tényleg érdemes lenne elgondolkoznod azon, mit szeretnél elérni azzal, ha egy számodra ennyire ismeretlen témában kötekszel."
És nem vagy keresztény? Persze :)
"Levezettem hogy keresztény tanításból ez következik"
Nem vezetted le. Kijelentetted mint egy dogmát.
MIÉRT következne ilyesmi a kereszténységből?
"És nem vagy keresztény? "
Miért kéne annak lennem? Nem keresztény nem tanácsolhatja hogy ne akarj olyan témában vitázni amiben teljesen laikus vagy?
"Ez még nem zárja ki, hogy a valóságban vagy a kereszténységben is legyen ilyen vagy ilyen elgondolás. Hiszen a végső valóságot nem tudjuk. Az igaz Isten ugyanis minden népé, ezért az egykori pogányoké is, akik szintén rendelkezhettek jó meglátásokról az Istent illetően."
De kizárja. A Biblia egy Mindenható Istenről ír Akinek mindenről van tudása. Teljesen kizárt hogy emberi alakban járkáljon és értelmetlen is. Csak egy igazság van minden emberszámára.
"Miért kéne annak lennem? Nem keresztény nem tanácsolhatja hogy ne akarj olyan témában vitázni amiben teljesen laikus vagy?"
Mert fanatikus keresztényekre jellemző hogy agresszív támadásba mennek át ha felhívom a figyelmüket egy ellentmondásra a vallásukban. További jellemzőjük hogy érvek helyett személyeskednek ahogy te is teszed. Továbbá volt már dolgom olyan kereszténnyel aki ateistának adta ki magát és így fényezte a keresztény vallást.
"Keresztény logikából viszont az következik, kellett hogy győzködje az embereket erről."
Mindennek meg van a maga ideje és Jézus ezt nagyon is szem előtt tartotta, ezért az Istenségéről való meggyőzést a csúcspontra halasztotta, a feltámadásával és mennybemenetelével teljesítette be, tetőzte be mindenki számára a legmeggyőzőbben és leghihetőbben, legátélhetőbb módon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!