Miért nem úrvacsoráznak Jehova tanúi?
9És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: „Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” 20Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.
Azt mondja Jézus "ti érettetek adatik " ezt ti nem veszitek magatokra? Nincs szükségetek Krisztus testére?
Ez a vers arról szól, hogy sokan, ételt vittek arra a napra magukkal, és azt ették meg. S nem arról van szó, amiről beszélgetünk.
A Gyülekezetbe, Jézus halálának a megemlkezése, nem fizikai evésre okot adó alkalom.
Jézus feltámadása és az élete sokkal fontosabb, mint a halála. Ha pedig Jézusra emlékezel, nem a szegényektől kell sajnálni a keyneret (nehogy ne te kerülj a mennyországba, akinek nem jut).
Egy élettelen vacak kenyér fontosabb az életnél? Szerinted Jézus miért parancsolná, hogy xy ember egyen kenyeret? Van ennek értelme? Nincs.
Ha meg a katolikus testvéreimnek van igaza, hogy Jézus titokzatos teste kerül a kenyérbe, elgondolkodnék, hogy esetleg nincs-e másban is igazuk.
"feltámadása és az élete sokkal fontosabb, mint a halála"
Hát ez nagyon nagy tévedés.
Ugyan is nem a feltámadása a megváltó érték, hanem az, hogy meghalt. A Feltámadására azért volt szükség, mert ígéretet tett neki Jehova, hogy nem hagyja, hogy elérje az időt, amikor is a Teste oszlásnak indul, valamint, hogy ezzel bizonyítja Jehova, hogy elfogadta az áldozatát.
Ugyan is a halála, ok nélküli, és jogtalan volt. S ezzel az értékkel tudott Ádám helyébe lépni, az utódok érdekében.
Ugan is Ádám jogosan kapta a büntetést, Tehát kellett valaki, aki ezt a visszájára fordítja.
Az tény, hogy a Feltámadása is fontos, és az élete is.
De ha nem hal meg, akkor nincs megváltás.
"Szerinted Jézus miért parancsolná, hogy xy ember egyen kenyeret"
(1Korintusz 11:25, 26) . . .. Ezentúl ezt cselekedjétek, valahányszor isszátok, a rólam való megemlékezésül.” 26 Mert valahányszor eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, mindegyre az Úr halálát hirdetitek, míg meg nem érkezik.
Nos itt a válasz erre.
A haláláról való megemlékezést kell véghez vinni, erre adott parancsot.
Hogy miért. Azt az előtte való válaszomban leírtam.
Utolso, amint latod ott a kenyer es bor fogyasztasara is parancsot adott..Azt is mondta hogy tegyetek tanitvanya minden nepet..ergo mindenki egyenlo nincsenek egyenlobbek.Azaz tantivany es tanitvany kozott nincs kulombseg...ergo ha a tanitvanyok ettek a kenyeret akkor a gyulekezetnek is kellene....
Az hogy Isten kivalaszt 144 ezret meg nem azt jelenti hogy a tobbi nem eheti a kenyeret mert Jezus konkret parancsot adott erre es ezt meg mindig nem cafoltad...
(Lukács 22:29, 30) 29 és szövetséget kötök veletek, mint ahogy az én Atyám szövetséget kötött velem, egy királyságra, 30 hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál a királyságomban, és trónokon üljetek, hogy ítéljétek Izrael tizenkét törzsét.
A válasz az előzőekben megíratott, csak azokra érvényes, akik meghívást kapnak erre a kiváltságra, ezért ehetik ezt csak Ők. Ők akik végig kitartanak Jézushoz hasonlóan a keresztény életúton. Nem részei a világnak, és egyéb utalások.
Csak elkellene olvasni...
Nagyon rosszul gondolkodol
Ez nem azért van mert bárki különb, hanem mert Isten hozta ezt a döntést, Ő tudja ki az aki alkalmas lehet, de el is vesztheti ezt a kiváltságot, ha hibát követ el.
Sajnos ez is egy nagyon rossz gondolkodás, hogy ha valaki az égbe mehet az különb, vagy mert kivéelezés van
Ez nem erről szól.
Hiszen Istennek, nem is volt szándékában, hogy emberek az égbe menjenek. Mert Őket a földi életre hozta létre, nem az égire, és a felépítésük a rendeltetésük is ide szól.
Hogy a későbbiekben, úgy döntött, hogy a fia mellé, kiválaszt némelyeket, az az Ő döntése, és nem azért mert az az élet jobb, vagy különb lenne. Ott ugyan úgy kell szolgálni, csak más életformában. Ide vissza soha nem térhet.
Egyébként is először is az Izraelitáknak szólt ez a meghívás, akkor abba is belelehetne kötni, hogy más nemzetiségüeket miért nem vesz számításba?
De mivel az Izraeliták közül nagyon kevesen fogadták el a messiást, és nem is lett volna meg a 144000 szám, ezért Fordult Isten a nemzetek felé.
Úgy látszik ez sem jó, mert így is úgy gondolkodnak némelyek, hogy Isten miért kivételez?
Mindig valamibe belekell kötni.
Hangsúlyozom, itt nem erről van szó.
A földi paradicsom szól az embernek, nem az ég.
Hogy némely személyeket még is kiválaszt, azt nem ebből a célból teszi, és a Födi életüek, nem irigykednek azokra, akik ezt a meghívást kapják.
Sátán és a démonai azok akik ilyen szemlélettel hagyták el a rendeltetésüket.
Egy keresztény, nem így gondolkodik.
(Lukács 12:32) 32 Ne félj, kicsiny nyáj, mert a ti Atyátok helyesnek látta, hogy nektek adja a királyságot.
Itt mondta Jézus először, hogy lesz egy kicsiny nyáj. A számukat későb a jelenések köyvében nyilatkoztatta ki.
Ők arra teszik majd fel az életüket, hogy szívvel-lélekkel azon fáradoznak, hogy az égben szerezzenek „maradandó kincset”, ahol együtt fognak uralkodni Krisztussal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!