Miért nem úrvacsoráznak Jehova tanúi?
9És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: „Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” 20Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.
Azt mondja Jézus "ti érettetek adatik " ezt ti nem veszitek magatokra? Nincs szükségetek Krisztus testére?
#10
Jó lenne, mert csak a #8 hozzászólásodat Wordbe téve 9 oldalra fért el. Elkezdtem olvasni, de hamar abba is hagytam (nem csak azért, mert teológia szempontjából rendkívül gyenge lábakon áll). Meg ezek az idézetek is valami teljesen tragikusak (nem csak régies nyelvezete miatt). Versenként idézed, majd kihagysz 2 vers között egy jónagy helyet...
Azért hagyok helyet, hogy ne lehessen félreérteni.
Szerinted melyik logikusabb? Hogy Jézus a szavait tartja fontosnak és a tetteit, Pál pedig a keresztényeket Krisztus testének, akik egymásért törik meg a testüket.
Vagy az, hogy Jézus ostya? Akit ha nem eszünk meg, ítéletet vonunk magunkra?
#13
Inkább csak nehezíti a megértést, hogy ennyire széthúzod az idézeteket, de mindegy, csak egy mellékes megjegyzés volt, amikor megláttam a 9 oldalnyi hozzászólásodat.
"Szerinted melyik logikusabb?"
Teljesen irreleváns, hogy kinek mi tűnik logikusnak. Nekem erről az jutott eszembe, amikor a farizeusok megbotránkoztak Jézus szavain, hogy miként adhatja testét eledelként. Jézus pedig újfent megerősíti, sőt sokkal erőteljesebben ábrázolja, amit előtte mondott. De mindegy, felesleges sokadjára belemenni egy ilyen vitába, én maradok az őskeresztények értelmezésénél.
"Pál pedig a keresztényeket Krisztus testének, akik egymásért törik meg a testüket"
Nem, Pál ott az Eukarisztiáról beszélt, vagy ha jobban tetszik, az úrvacsoráról. Ezt tudtommal a protestánsok se vonják kétségbe.
"Vagy az, hogy Jézus ostya? Akit ha nem eszünk meg, ítéletet vonunk magunkra?"
Jézus nem ostya, a következő állításod pedig pont az ellentéte annak, amit írtam. Pál szerint akkor vonják az ítéletet magukra, ha méltatlanul veszik az Úr testét és vérét.
A világon mindenhól,Jehova Tanúi, minden évben Niszán hó 14-én, megemlékeznek Jézus haláláról, amikor felkínálják a kovásztalan kenyeret, az az a Pászkát, és a Bort.
Azonban, a szentírás, vagy is Isten szava alapján, csak azok fogyasztanak ebből, akik meghívást kaptak, hogy legyenek Jézus Társkirályai és papjai, az égi királyságban.
A Többiek, Földi reménységűek, vagy is a Messiási királyságnak a földi várományosai. ezért akik méltatlanul fogyasztanak ezekből, azok ítéletet esznek, és isznak.
Ugyan is akiket Jehova meghív, azokkal köt Jézus szövetséget a királyságában, hogy ítéljenek majd a Földön maradottak felett.
Jézus azon az estén is csak néhány tanítványaival kötött szövetséget erre. Ellenben, minden tanítványának ott kellett volna lennie.
Kedves Luci. az tény, hogy Jézus szavai nagyon fontosak, de akkor teljes az egész, ha összhangban van a többi írással is. mert a Teljes írás a teljes, és nem ragadhatunk ki belőle, csak hogy igazoljuk saját magunkat.
(Lukács 22:28–30) 28 De ti vagytok azok, akik kitartottatok mellettem próbáimban; 29 és szövetséget kötök veletek, mint ahogy az én Atyám szövetséget kötött velem, egy királyságra, 30 hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál a királyságomban, és trónokon üljetek, hogy ítéljétek Izrael tizenkét törzsét.
Ha mindenki az égbe menne, és mindenki király és papi tisztséget kapna, akkor a Jelenések könyvében szereplő felkenteknek, nem 144000 lenne a számuk, hanem jóval több.
S ki felett hoznak majd ítéletet, illetve kik maradnak a Földön?
Ugyan is Isten eredeti szándéka, hogy a Földet emberek népesítik be, nem változott, csak néhány elrendezésben hozott változást a bűnbe esés miatt.
(1Korintusz 11:27–29) 27 Következésképpen, aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr poharát, vétkes lesz az Úr testét és vérét illetően. 28 Az ember először is tartson önvizsgálatot, hogy alkalmas-e rá, és úgy egyen a kenyérből és igyon a pohárból. 29 Mert aki eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik önmaga ellen, ha nem látja tisztán a testet.
Ezt is vedd kérlek figyelembe.
Nem véletlen lett leírva. ellenben ez a mondat nem került volna bele Isten szavába.
Ebből is jól látszik, hogy hol van helyesen értelmezve, és oktatva Isten szava. S ezt nem azért mondom, mert olyan okos vagy büszke vagyok.
Köszi #14, nagyon szétesett a szöveg, de nem volt erőm már megcsinálni hirtelen. Mégegyszer köszönöm az észrevételt.
Én elfogadom a hitedet, csak leírtam, hogy mit gondolok.
A te nézeted nem taszít. Valahogy más a kisugárzása, mint az ezotériának.
# 17 itt a gyülekezetben lévő összehúzásokról és képmutatásról van szó.
# 16 Isten nem személyválogató, csak a bűnt ítéli el.
Ki dönti el, hogy kik mehetnek a Mennyországba? A jehova urak? Hát nem.
#17
"22 Hát nincsenek-é házaitok az evésre és ivásra? Avagy az Isten gyülekezetét vetitek-é meg, és azokat szégyenítitek-é meg, akiknek nincsen? Mit mondjak néktek? Dícsérjelek-é titeket ebben? Nem dícsérlek."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!