Keresztények miért voltak ellenségesek a más vallásúakkal?
"Az a helyzet, hogy addig is tudták, számos közös szervezésű program volt már nekik. Talán ezért is gondolták, hogy hívatlanul beállíthatnak egy másik csapat táborába."
A történet nem így szól. Akkor akarták visszautalni a pénzt mikor megtudták hogy cigány gyerekekről van szó.
"Nagyon szeretnéd belemagyarázni a rasszizmust, ami persze ökörség."
Ez nem belemagyarázás. Minden józanul gondolkodó tudja hogy erről van szó. Nem tudom miért véded őket. Ez nálatok keresztényeknél valami népbetegség lehet mint a pedofil papok esetében. Jobban jönnétek ki ha elítélnétek az ilyesmiket. Ezzel a görcsös, szánalmas magyarázkodással csak a saját vallásotoknak ártotok utána meg csodálkoztok miért fordulnak el tömegesen a keresztény vallástól.
"Sehol sem írtam, hogy buddhista nevelést kapnak, viszont az iskola ilyen jellegű."
Mi az hogy ilyen jellegű? Szó nincs arról hogy buddhista vallási iskola lenne. Hátrányos helyzetűeknek segítenek.
"Valóban, próbáltam én is kicsit demagóg lenne, hátha akkor jobban leesik a saját demagógiád."
Sok keresztény alapból demagóg, így nem kell nagyon megerőltetned magad.
"Valóban, hiszen mint a Szentírás mondja, Krisztus a megtestesült Logosz, minden általa érte és benne lett."
Jézus egy szóval sem mondta hogy Isten. Akik pedig személyesen látták, nem nézték Istennek. Ebből az következik hogy Jézus nem Isten, te pedig bálványimádást követsz el.
"Azt viszont visszautasítom, hogy a szenteket imádnánk, de ezt te is jól tudod."
Hiába utasítod vissza. Akkor is bálványimádás ha a szenteknek isteni erőt tulajdonítsz és olyasmit vársz tőlük amit csak Isten adhat. Még a több keresztény irányzat is bálványimádónak tartja a katolikusokat.
"Nos tudod, a Vatikán egy nagyon szép állam, sok gyöngyörű templommal, de nem egy bálvány, amit meg kéne látogatunk."
Elmondtam miért vagytok többszörösen bálványimádók. Erre te a muszlimokat, akik az egyetlen tiszta egyistenhívő vallás követői, nevezed bálványimádónak.
"Sőt, ha imádkozunk se kell Vatikán felé fordulunk, hiszen mint írtam, nem bálvány."
Leírtam mi a helyzet azzal a kővel, amiből világosan kiderül hogy nem bálvány. Erre te újra leírod hogy bálvány, bármiféle érv nélkül. Ezt nevezik vágyvezérelt gondolkodásnak, ami nagyon gyakori keresztényeknél. Te csak szeretnéd hogy a Kába bálvány legyen.
"Persze lehetne még jó sokat hozni, de talán ez a néhány is megteszi."
Aha. Az biztosan elkerülte a figyelmedet hogy ezek háborús térségek és az ISIS nevű terrorszervezet rombolta le. Megjegyzem sokkal több mecsetet romboltak le mint templomot. Egyébként ez is bizonyítja mennyire szánalmas vagy. A keresztény nyugat támadta meg már a sokadik muszlim államot és okozta ezek pusztulását, milliók halálát, neked meg van képed a muszlimokat hibáztatni hogy közben elpusztult néhány templom. Tükörbe tudsz nézni? Gondolom egy másik kérdésnél meg azt bizonygatod, a keresztények mennyire békések és a szeretet vallása.
"Ne legyél buta, magadat égeted. A zsidóknál a zsinagóga imaház, míg a templom, az templom"
Megint játszod a hülyét? A hazai zsinagógák ezzel a céllal épültek. Kívülről és belülről is zsinagógák. A zsidók nem raktárakban imádkoznak.
"Nem tudom mit néztél meg, de a búcsúcédula az nem bűnbocsátó cédula, látod még a nevük sem egyezik. Utóbbi pedig nem is létezett."
Pedig minden oldal ezt írja. Például a rubicon ami egy ismert történelmi magazin:
Idézek:
"A búcsúcédulák osztogatása a 16. század elejére már a háborúk és fényűző építkezések nyomán túlköltekező pápák bevett pénzszerzési módszerévé vált, annak tehát jól kialakult gyakorlata volt: a hívek megfelelő adományért cserében igazolást kaptak arról, hogy bűneik bocsánatot nyertek."
Ugye mondtam már hogy szánalmas vagy, de nyugodtan tagadd csak tovább.
"Ez szintén ökörség. Az egyszerű embereknek teljesen mindegy volt, hogy kinek fizetik a tizedet. Ugyan úgy fizetni kellett, ha katolikus, ha protestáns volt a földbirtokos ahol éltek."
Nem igaz. Ha az embereknek mindegy lett volna akkor nem terjed el a reformáció.
"Egyébként szerinted a protestánsoknak sincs sok köze Jézus "eredeti" tanításához, így ezt a mondatodat nem értem."
A katolikus irányzat áll legtávolabb Jézus tanításától. Protestánsok is alapkérdésekben tévednek, de legalább nem imádnak szentnek nevezett halott embereket ahogy ti teszitek. Mert amit eddig írtál abból arra következtetek hogy katolikus vagy.
"Nálad azért valamivel jobban, mr. bűnbocsátócédula pajtás."
Bizonyítottam hogy a cédulák tekintetében is tévedsz. Saját vallásoddal sem vagy tisztában.
"Én is megtettem. Ugye azt írtad, hogy jelentős számban éltek a tatárjárásig, valamint a honfoglalókkal érkeztek.
Néhány ezer jelentős lenne?"
15 ezerre becsülik ami az akkor népességhez viszonyítva jelentős volt.
"Igazság szerint ezek nem magyar törzsek voltak (magyarok közt nem voltak muszlimok), hanem kabarok, egy elég vegyes bagázs. Valóban lehettek köztük muszlimok (nem zárható ki), ahogy zsidók és más törzsi vallásúak is."
Fentebb még azt írtad ez csak legenda és nem voltak muszlimok :) Most meg nekem magyarázod hogy mégis voltak muszlimok? :)
"Viszont elég hamar beolvadtak, előbb nyelvi, majd vallási téren is."
Hát nem, mert a tatárjársig biztosan jelentős számban éltek ami a honfoglalástól számítva 250 év. Még úgy sem olvadtak be hogy volt egy erőszakos térítés keresztények részéről.
"Sose tagadtam, volt sajnos, ahol erőszakkal. Ahogy az iszlám történetében is volt hasonló, sőt van a mai napig is."
Keresztény vallás esetében a kezdeti időket leszámítva, erőszakosan történt a térítés. Az iszlámra viszont ez nem volt jellemző. Ez csak keresztények terjesztik. Mert ha így lenne akkor most te is muszlim lennél és egész Kelet-Európa, az Ibériai félsziget és a Közel-Keleten nem élne ma 10-15 millió őslakos kopt keresztény.
"Miért kéne? Szent István a katolikus hitet vette fel."
A katolikus habsburg hittestvéreid több magyar haláláért felelősek mint a törökök. A te logikád alapján akkor a katolikusokat is ki kellene dobni az országból.
Továbbra sem válaszoltál arra hogy melyik tartod nagyobb problémának. Hogy Magyarországon nem épülhet mecset és iszlámellens uszító propaganda megy állam szinten amiben benne van a katolikus egyház is, vagy azt hogy te nem mehetsz el turistaként egyetlen egy helyre amihez amúgy semmi közöd?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#61
"A történet nem így szól. Akkor akarták visszautalni a pénzt mikor megtudták hogy cigány gyerekekről van szó."
Nézd ez már szimplán hazugság a részedről. Az iskola igazgatója is elismerte, hogy számos közös program volt korábban. Tehát nyílvánvaló hazugságot állítasz, miszerint akkor értesültek, hogy cigány gyerekek. Addig azt gondolták, hogy a napon barnultak le, vagy mi?
Ha pedig én rendezek ismerőseimmel egy üdülést, te hiába utalod a pénzt, ha én nem hívlak.
"Ez nem belemagyarázás. Minden józanul gondolkodó tudja hogy erről van szó."
Akkor próbálj meg józanabbul gondolkodni, olvass nyilatkozatokat az eseményről, stb... Egy cikk alapján ráugrottál az esetre, hogy belerúgj egyet a kereszténységbe, majd a tényeket már lesöpröd.
"Mi az hogy ilyen jellegű? Szó nincs arról hogy buddhista vallási iskola lenne. Hátrányos helyzetűeknek segítenek."
Szó szerint idéztem neked az iskola nevelési programjából. Ott áll benne feketén-fehéren. Miért nem tudod elfogadni? A fanatizmusod gátol benne?
"Akik pedig személyesen látták, nem nézték Istennek."
Tamás apostol akkor lehet viccből mondta, Jézusnak, hogy "Én Uram, én Istenem!"
"Még a több keresztény irányzat is bálványimádónak tartja a katolikusokat."
Egészen pontosan néhány szekta tartja annak. A főbb keresztény irányzatok vagy nem, vagy maguk is tisztelik a szenteket. Például az anglikánok, ortodoxok szintén tisztelik őket. Utóbbiak ismerősek lehetnek, őket robbantjátok fel oly gyakran vagy fejezitek le őket.
"Te csak szeretnéd hogy a Kába bálvány legyen."
Nem azon múlik, hogy én mit szeretnék, ha egyszer az. Amikor milliók a kába kő felé leborulva imádkoznak, akkor az bálvány, méghozzá jó nagy, minden értelemben.
"Az biztosan elkerülte a figyelmedet hogy ezek háborús térségek és az ISIS nevű terrorszervezet rombolta le."
Nem minden robbantást az ISIS követ el (talán egyik linkeltet sem), sőt már az ISIS előtt is romboltatok templomokat. Vagy mint hoztam példát, átépítettétek mecsetté, az sem jobb, semmivel sem.
"A zsidók nem raktárakban imádkoznak."
Ami előtt eljárok heti többször, muszlim közösségi ház sem raktárnak tűnik. Lehet tévedek és csak kívülről néz ki olyan jól.
"Ugye mondtam már hogy szánalmas vagy, de nyugodtan tagadd csak tovább."
Jobb, mintha egy demagóg hülye lennék. A búcsúcédulák arra voltak hivatottak, hogy az ideig tartó szenvedést eltöröljék a purgatoriumban és alamizsnának minősültek. Ezért búcsú a neve, mint írtam. Még volt egy kis versike is: "Amint a pénz a ládikában koppan / A lélek a mennyországba toppan" Bár ezt már lehet a protestánsok találták ki később. Ettől függetlenül mutatja, hogy nem bűnbocsánat volt a célja, hanem búcsú, mint a nevében si szerepel.
Hogy ezt valaki ennyire képtelen felfogni...
"Nem igaz. Ha az embereknek mindegy lett volna akkor nem terjed el a reformáció."
A reformáció a "Cuius regio, eius religio" elv miatt terjedt, az egyszerű embereknek sokszor legkisebb gondjuk is nagyobb volt.
"15 ezerre becsülik ami az akkor népességhez viszonyítva jelentős volt."
Egy muszlim oldal becsüli annyira, más forrásban nem találtam erre utaló adatot. Gondolom hozzád hasonlóan "elfogulatlan" oldal.
"Fentebb még azt írtad ez csak legenda és nem voltak muszlimok"
Hogy a kabarok közt lehettek, azt nem tagadom. Viszont az általad idézett oldalon nekem többnek tűnik a legenda, mint a valós történelem.
"Hát nem, mert a tatárjársig biztosan jelentős számban éltek ami a honfoglalástól számítva 250 év. Még úgy sem olvadtak be hogy volt egy erőszakos térítés keresztények részéről."
Továbbra se látom bizonyítottnak, hogy annyira jelentős számban éltek volna. Mert a történelmi beszámolók mint azt mondják, hogy a kabarok, jászok, kunok gyakran még a betelepedés előtt megtértek és felvették a kereszténységet. Illetve nekük is eleve kis részük lehetett muszlim.
Erőszakos térítés meg bizonyára nem volt, mert a zsidók is megtarthatták hitüket.
"Az iszlámra viszont ez nem volt jellemző."
Ahha, kár, hogy Afrikában jelenleg is sok helyen az áttérsz vagy meghalsz elv érvényesül.
"A katolikus habsburg hittestvéreid több magyar haláláért felelősek mint a törökök."
Nem tudom, hogy a 48-as forradalomban több magyar halt-e meg, mint az oszmán háborúk és a 150 éves megszállás idején. Én mondjuk kétlem, de nincsenek adataim, így nem tudom.
"Hogy Magyarországon nem épülhet mecset és iszlámellens uszító propaganda megy állam szinten amiben benne van a katolikus egyház is, vagy azt hogy te nem mehetsz el turistaként egyetlen egy helyre amihez amúgy semmi közöd?"
Mind a kettő ugyan úgy az intolerancia mintapéldája. Bár érdekes, hogy Nyugatról is több imámot kiutasítottak uszító propaganda miatt.
Egyébként az Egyház ezzel pont nem vádolható. Például sokak szerint Ferenc pápa is túl megengedő hangot üt meg a népáradat mellett. De Beer Miklós magyar püspök is gyakran szólalt fel mellettük, akár tv-ben is.
Egyébként azt továbbra sem értem, hogy ha ilyen hátrányos itt a helyzetük, még mecseteket se lehet építeni, akkor minek jönnek? Miért nem mennek pl. Szaud-Arábiába? Ott van sok mecset és pénz is bőven.
"Nézd ez már szimplán hazugság a részedről. Az iskola igazgatója is elismerte, hogy számos közös program volt korábban."
Ha számos közös program volt korábban akkor mi a probléma a cserkészek részéről? Akkor nem volt gond hogy buddhista iskoláról van szó? Amugy nem buddhista, ez csak kifogás.
"Egy cikk alapján ráugrottál az esetre, hogy belerúgj egyet a kereszténységbe, majd a tényeket már lesöpröd." Én nem belerúgni akarok a keresztényekbe, csak felhívni a figyelmeteket arra hogy jobban járnátok ha az ilyen eseteket elítélnétek, a bűnösök védelme helyett. Általános probléma a Nyugati világban a rasszizmus és a keresztényi felsőbbrendűség téveszméje.
"Ott áll benne feketén-fehéren. Miért nem tudod elfogadni? A fanatizmusod gátol benne?"
Kettőnk közül nem én vagyok fanatikus. Szó nincs arról hogy vallási iskola lenne. A cikk ki is emeli hogy a cigány gyerekek katolikusok.
"Tamás apostol akkor lehet viccből mondta, Jézusnak, hogy "Én Uram, én Istenem!"
Ez egy ember. Azok a tömegek akik látták Jézus, nem nézték Istennek.Sőt, több helyen meg akarták ölni vagy elüldözni Jézust. Az hogy van 1-2 apostol aki Istennek nevezte, semmit nem számít. Jubás például az egyik első tanítvány aki sokat volt Jézussal, mégsem esett le neki hogy Isten, különben nem árulja el néhány fillérért. Nyugodtan kijelenthetjük hogy az emberek nem nézték Jézust Istennek.
"A főbb keresztény irányzatok vagy nem, vagy maguk is tisztelik a szenteket. Például az anglikánok, ortodoxok szintén tisztelik őket. Utóbbiak ismerősek lehetnek, őket robbantjátok fel oly gyakran vagy fejezitek le őket."
Ez az állandó általánosítás arra utal hogy nem tudsz érveket felhozni és inkább 1,8 milliárd embert hasonlítasz egy terrorszervezethez. Ez olyan mintha azt mondanám, nálatok természeted a gyerekek megrontása mert sokszor hallani papok esetében, vagy hogy a keresztények többsége tömeggyilkos. Visszafelé már nem tetszene igaz? Egyébként nemcsak szekták hanem például a reformátusok is bálványimádónak tartják a katolikusokat és a tanúk is.
"Nem azon múlik, hogy én mit szeretnék, ha egyszer az. Amikor milliók a kába kő felé leborulva imádkoznak, akkor az bálvány, méghozzá jó nagy, minden értelemben."
Nem a kő felé imádkozunk. Ez megint egy tipikus keresztényi tévhit. A Kába felé imádkozunk. Volt idő amikor az a kő nem is volt itt mégis mindenki ugyanúgy imádkozott. Ajánlom figyelmedbe az értelmező szótárt, mert lehet nem vagy tisztában a fogalommal. Ez a Magyar Katolikus Lexikonból van:
bálványimádás, bálványozás (gör-lat. idololatria): teremtmény istenként való tisztelete, bűn az első parancsolat és a →vallásosság erénye ellen. A szó szoros értelmében az élettelen tárgyak (pl. égitestek, totemek), állatok, ember (pl. az ősök) istenítése.
Mi nem tiszteljük Istenként azt a követ, így nem vagyunk bálványimádók, ti viszont Jézust imádjátok aki ember, és szentektől kértek olyasmit amit Isten adhat csak, ezért bálványimádók vagytok.
"Nem minden robbantást az ISIS követ el (talán egyik linkeltet sem), sőt már az ISIS előtt is romboltatok templomokat. Vagy mint hoztam példát, átépítettétek mecsetté, az sem jobb, semmivel sem."
De az ISIS, vagy hasonló terrorszervezet, olyan államokban ahol a Nyugat avatkozott be. Tehát arról van szó hogy a keresztény nyugat odamegy, millió muszlim halálát okozza, lerombolja az országaikat, te meg a muszlimokat hibáztatod hogy közben elpusztult néhány templom. Na ilyenek a mai keresztények.
"Ami előtt eljárok heti többször, muszlim közösségi ház sem raktárnak tűnik. Lehet tévedek és csak kívülről néz ki olyan jól."
Az sem mecsetnek épült hanem családi háznak vagy irodaháznak. Bizonyára feltűnt neked is hogy kívülről nem hasonlít mecsetre. Azzal hogy játszod a hülyét, mit gondolsz mit fogsz elérni?
"Ettől függetlenül mutatja, hogy nem bűnbocsánat volt a célja, hanem búcsú, mint a nevében si szerepel."
Azok az oldalak amiket olvastam nem ezt írták. Én inkább hiszek nekik mint egy olyan kereszténynek aki játssza a hülyét, hazudozik és muszlimokat egy terrorszervezettel tesz egyenlővé.
"Hogy ezt valaki ennyire képtelen felfogni.."
Az a baj hogy a te verziódat sehol nem láttam. Ez lehet valami utólagos katolikus kozmetikázás a bűnösök védelme érdekében, ahogy mindig is tették.
"A reformáció a "Cuius regio, eius religio" elv miatt terjedt,"
És a földbirtokos áttérést mivel magyarázod? Nem terjedt a reformáció, csak fél Európa tért át :)
"Egy muszlim oldal becsüli annyira, más forrásban nem találtam erre utaló adatot. Gondolom hozzád hasonlóan "elfogulatlan" oldal."
Nem muszlim oldalak is beszámolnak erről, ami szerinted csak legenda. Ha nem lett volna jelentős, nyoma sem marad.
"Hogy a kabarok közt lehettek, azt nem tagadom. Viszont az általad idézett oldalon nekem többnek tűnik a legenda, mint a valós történelem."
Akkor még egy oldalt sem idéztem. Kapásból rávágtad hogy legenda :)
"Erőszakos térítés meg bizonyára nem volt, mert a zsidók is megtarthatták hitüket."
A vezetők lehet hogy nem erőszakkal tértek át, de a népre rákényszerítették a kereszténységet. Ezért volt annyi pogánylázadás is.
"Ahha, kár, hogy Afrikában jelenleg is sok helyen az áttérsz vagy meghalsz elv érvényesül."
Pontosan hol is? Csak mert ez teljesen ellentétes az iszlámmal. Legfeljebb terrorszervezetek tesznek ma ilyet, akiket a keresztény nyugat támogat.
"Nem tudom, hogy a 48-as forradalomban több magyar halt-e meg, mint az oszmán háborúk és a 150 éves megszállás idején. Én mondjuk kétlem, de nincsenek adataim, így nem tudom."
A habsburgok gyilkolták és fosztogatták a magyar népességet a törökök elleni háborúra hivatkozva. Számold bele a Rákóczi fél szabadságharc áldozatait és 48-asat is. A törökök ellen egy országos szabadságharc sem volt. A habsburg hittestvéreid ellen kettő is. Aztán még számold bele azokat az elesett magyar katonákat akiket a habsburgok soroztak be kényszerből és haltak meg a habsgurgok háborúiban. A törökök nem sorozták be a magyarokat. Szóval a kérdés továbbra is az, mi a teendő a katolikusokkal a te logikád alapján. Őket is ki kellene dobni az országból, hiszen oly sokat ártottak Magyarországnak.
"Mind a kettő ugyan úgy az intolerancia mintapéldája"
Tehát szerind az hogy nem utazhatsz el egyetlen helyre turistaként (aminek elmagyaráztam az okát), egyenlő azzal hogy Magyarországon államszinten az egyházzal közösen muszlimok ellen uszítanak és gyűlöletet keltenek, amivel a muszlimok diszkriminációját okozzák, illetve megélhetésüket és már-már életüket veszélyeztetik, továbbá mecsetépítési tilalommal a vallásszabadságot korlátozzák ami alkotmányellenes? Mert ha igen akkor a szememben nulla vagy és a jóízlés határain belül nem tudnék rólad véleményt mondani.
"Egyébként az Egyház ezzel pont nem vádolható. Például sokak szerint Ferenc pápa is túl megengedő hangot üt meg a népáradat mellett."
Én most Magyarországról beszélek. Az említett érseknek több hasonló videója van. Egyértelmű hogy ez nem az ő magánakciója.
"Egyébként azt továbbra sem értem, hogy ha ilyen hátrányos itt a helyzetük, még mecseteket se lehet építeni, akkor minek jönnek? Miért nem mennek pl. Szaud-Arábiába? Ott van sok mecset és pénz is bőven."
Sokat elmond rólad hogy nem a muszlimok elleni uszítást és jogaiknak a semmibevételét tekinted problémának hanem azt hogy itt vannak. Miért kellene elmenniük? Többezer magyar muszlim van akinek ez a hazája, a külföldiek pedig többségükben hosszú évek óta itt élnek. Amúgy meg nem jön ide senki. Ha figyelted az eseményeket, akkor fel kellett hogy tűnjön, az átvonuló több százezer emberből nem maradt itt senki. Újfent bizonyítottad hogy a kereszténység a "szeretet" vallása.
Nézd csak mit tettek a habsburg hittestvéreid Magyarországon:
Idézem:
"Nehéz felfogni, hogy bár gazdaságilag kihasználták, de nem is annyira a törökök pusztították az országot, mint inkább a német zsoldosok, akik sáskaként tettek tönkre maguk körül mindent. A nagyobb értékekre pedig az uralkodóház tette rá a kezét.
Illés Endrétől 1928-ban olvashatjuk a levéltári kutatásokból származó megállapításokat: „A mohácsi csata után hajókkal vitték Bécsbe a királyi palota kincseit. I. Ferdinánd ezeket a remekebbnél remekebb ötvösmunkákat beolvasztotta, és az így nyert pénzzel fizette Magyarországot dúló hadait. I. Lipót a törökök kiűzése után leromboltatta a magyarországi templomokat és várakat, hogy a betelepülő idegeneknek legyen mivel építkezniük. Így pusztultak sorra építészeti emlékeink, köztük a budai Mária Magdolna-templom is. III. Károly megbízott emberei még nagyjaink koporsóit is megcsonkították.”
Azzal sem róhatod fel hogy ez muszlim oldal. Sőt a Magyar idők egy kormányközeli portál. Azt írják nem a török pusztították Magyarországot hanem inkább a keresztény német katonák. Magyar templomokat is a habsburgok rombolták le, és még a sírokat is felforgatták.
Szóval te kidobatnád a muszlimokat az országból mert anno sokat ártottak, de mit tegyünk a katolikusokkal akik még többet ártottak?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Bocsánat; én sem akarok vitatkozni, nem is fogok, időm sincs rá. Csak az álláspontom teszem hozzá az előzőekhez.
A Habsburgok, mint uralkodó ház, nem "hittestvérek" voltak, még ironikus szóhasználatban sem.
A leírt atrocitásokat KATOLIKUS indokkal-szándékkal-indíttatással csinálták? Van-e a katolikus -vagy más keresztény- vallásban erre biztatás-buzdítás-helyeslés? Mert csak akkor róható fel a vallásnak, ha igen.
"Nézd, én a magyar időknek nevezett szennylapnak azt se hiszem el, amit kérdez."
Pedig ez a szennylap neked szól. Azt írja akkor és most is Magyarország a keresztény Európa védőbástyája. Ahhoz pedig hogy ez így is maradjon szükségük van a szavazatodra :) Akkor lehetsz Hunyadi, Kapisztrán vagy Szilágyi ha a Fideszre szavazol :)
Szóval hülyeség az egész, de az általam kiemelt habsburgokra vonatkozó rész kivételesen igaz.
# 66
Miért ne lennének a habsburgok a hittestvérek? Katolikus keresztény, nem?
Egyébként amit leírtál az a szokásos keresztényi kettős mérce. Keresztények által elkövetett rémtettekre mindig van magyarázatotok. Ilyenek hogy ők valójában nem keresztények, vagy nem a keresztény vallás szerint cselekedtek stb. Manapság a keresztények által elkövetett tömeggyilkosságokra is mindig van magyarázat. Persze ha arabok követik el akkor egyből hozzáteszitek hogy muszlim terrorista, miközben nincs buzdítás, mi több egyértelmű tiltás szerepel a Koránban ártatlanok gyilkolására vonatkozóan.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A Koránra hivatkozás semmit nem ér. Egyik helyen ezt ír, a másikon az ellenkezőjét.
És még büszkék is rá, hogy szerintük mind a kettő egyszere igaz. Ki is magyarázzák, a saját logikájuk szerint, ami ugyanannyira következetes, mint a Korán felépítése, szerkezete.
Az Iszlámkutató Intézetek elég jól bemutatják, hogy hogyan tudnak a Koránra hivatkozók megtéveszteni vele egyszerű embereket, laikusokat.
Aki elolvassa a Koránt annak teljesen egyértelmű hogy erőszakkal nem lehet terjeszteni a vallást és tilos ártatlanok gyilkolása. Nem lehet többféleképpen értelmezni. Az ISIS-hez hasonló terrorszervezetek tagjai viszont nem olvassák. A cikk szerint háromnegyedük nem vallási megfontolásból csatlakozott és több mint a felük nagyon keveset ért csak az iszlám tanításaiból, a Koránt pedig egyáltalán nem olvassák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!