A Katolikus vallásban mikor hirdették ki a tisztítótűzről (purgatóriumról) szóló dogmát?
#111
Jézus főként a farizeusok képmutatását ítélte el, valamint a rosszul értelmezett hagyományokat, ami Istent háttérbe szorította, de Jézusnak önmagában a hagyománnyal semmi problémája nem volt.
Az utolso hozzászólásomban beszeltem például Mózes székéről.
„Az írástudók és farizeusok a Mózes székébe ültek. Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik."
(Máté 23:2-3)
Érdekes, az Ószövetségben nem olvasunk Mózes székéről. Ez egy hagyomány, ami nem szerepel az írásokban, Jézus mégis elfogadta. Ezzel nem volt problémája. A képmutatásukkal annál inkább.
Aztán:
"Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok."
(2Thesszalonika 2:15)
Tehát nem írtak le mindent. Mi úgy hisszük, hogy azt a hagyományt, ami nem került leírásra, az apostoloktól kaptuk, és ők is ezt vallották. Az ókeresztény írók írasai is a katolikus hitet támasztják alá. :)
Jézus eléggé elítélte az emberi hagyományokat, amelyek Isten parancsait a háttérbe szorította, ebben egyetértünk.
Azt most ne tárgyaljuk ki, hogy a tisztítótűz hamis tanítása, vagy a Mária szobor öltöztetés ilyen-e, vagy sem! :)
A történelem végén kiderül, hogy a hét dombra épülő vallás igaz-e vagy hamis. :)
"Azt most ne tárgyaljuk ki, hogy a tisztítótűz hamis tanítása, vagy a Mária szobor öltöztetés ilyen-e, vagy sem!"
Az érveimre már megint nem reagáltál, szóval megint előjöttek a Mária szobrok, jeee.
Ha komolyan érdekel, hogy a katolikus egyház miért vallja a purgatórium tanát, akkor tessék:
Már az apostolok korában belopódzott a Krisztus hívők közé hamis, nem Istentől származó tanítások. Ezeket maguk az apostolok is érzékelték, erre reagáltak is. Pál apostol szerint ezek a hamis, eretnek tanítások átkokat közvetítenek. Ilyenek a Mária kultusz (szeplőtelen fogantatása, mennybe menetele, Mária szobrok öltöztetése, társmegváltó szerepe), említhetném még a búcsúcédula árusítását, a tisztítótűz hamis tanítását, papok eltúlzott hatalmát a meghalt emberek fölött (pénzért kimisézik a szerencsétlent a nem létező tisztítótűzből), stb. Ezek a tanítások mély és sötét átkot közvetítenek az ezekben hívőkre, lásd Latin-Amerika.
Az okos ember ezeket a hamis tanításokat kerüli.
Az általad belinkelt katolikus oldal silány és hamis érvelést tartalmaz, apokrif, Bibliában nem szereplő, nem Istentől ihletett idézetekkel (Makkabeus, stb.).
Az ilyen irományokat egy igazi keresztény a megtérésekor elégeti, ha könyv alakban van meg neki, a neten pedig nem kell ilyen szemetet olvasni.
Bocs az őszinte véleményért, nem neked szól, kedves 67-es római katolikus hitvédő, hanem a hamisságot én elvetem.
Jószagú málnabokor...
"Már az apostolok korában belopódzott a Krisztus hívők közé hamis, nem Istentől származó tanítások. Ezeket maguk az apostolok is érzékelték, erre reagáltak is. Pál apostol szerint ezek a hamis, eretnek tanítások átkokat közvetítenek."
Persze, ebben egyetértünk. Az egyhába begyűrűztek hamis tanítások az idők során pl. gnosztikus eretnekség, antitrinitarzmus.
"Ilyenek a Mária kultusz"
Hol mondja Pál apostol, hogy a Mária tisztelet ilyen?
"szeplőtelen fogantatása"
Igen, valljuk azt, hogy Mária az áteredő bűntől mentes. Amikor az Úr angyala köszönti Máriát, ezeket a szavakat mondja: "kegyelemmel teljes" "áldottabb vagy te minden asszonynál". Hitünk szerint ugyebár Mária a második Éva, Éva (és Ádám) vétkezett, Éva fiai eredendően bűnösök, ezzel szemben Mária fia legyőzi a halált, és megnyitja az üdvösség kapuját. Éva vétkezett, de Máriának bűntelennek kellett lennie. Jézusnak egy tiszta, bűntelen nőben kellett megfogannia. Ez így logikus.
"mennybe menetele"
Nincs olyan katolikus tanítás, hogy Mária mennybemenetele. Mária mennybevétele, olyan már van. Mária nem önerőből ment a mennybe, Jézus vette fel. Nem egyedi eset, gondoljunk bele, Illést is egy tüzes szekér ragadta el.
"társmegváltó szerepe"
A katolikus egyház ilyet nem vall. Ez egy teológiai vita az egyházon belül, de nem vallunk ilyet, nincs ilyen tanítás, nem tűnik megalapozottnak.
"említhetném még a búcsúcédula árusítását"
Hol árulnak ma búcsúcédulát? Ez egy téves dolog volt, de a reformáció hatására megszűntették, hiszen helytelen volt, Luthernek igaza volt ebben
"a tisztítótűz hamis tanítását"
A purgatóriumról linkeltem az előbb, legyszi vedd a fáradtságot, hogy elolvasd.
"papok eltúlzott hatalmát a meghalt emberek fölött (pénzért kimisézik a szerencsétlent a nem létező tisztítótűzből)"
Lol. Ez nem így van. Nem kimisézi a lelket onnan, hanem csak imádkozik érte. Pál is imádkozott halottakért, ehhez mit szólsz?
"Ezek a tanítások mély és sötét átkot közvetítenek az ezekben hívőkre, lásd Latin-Amerika."
Mi van Latin-Amerikában?
A latin-amerikaiknak eszméletlenül színes a kultúrája, vidám emberek, és mélyen hívők. Milyen sötét átkok? Miről beszélsz ember?
"Az általad belinkelt katolikus oldal silány és hamis érvelést tartalmaz, apokrif, Bibliában nem szereplő, nem Istentől ihletett idézetekkel (Makkabeus, stb.)"
Oké, akkor ne fogadd el a deuterokanonikus iratokat (ez a nevük, nem apokrifok), tök mindegy. A lényeg, hogy az ókorban még használták a zsidók azt a könyvet, nem volt idegen a zsidóktól a téma, tehát semmiképp sem valami katolikus kitaláció a dolog.
"Az ilyen irományokat egy igazi keresztény a megtérésekor elégeti, ha könyv alakban van meg neki, a neten pedig nem kell ilyen szemetet olvasni.""
Szerintem megtért keresztény vagyok, van itthon 66 könyves Károli Bibliám, protestáns kiadványaim, most égessem el ezeket? Ilyet csak az csinál, aki bizonytalan, ingatag labakon áll a saját hitével kapcsolatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!