A Szentháromság gyakorlói, miért nem fogadják el az Egyedüli igaz Istent?
Ez,hogy van?
Én kiirok egy fő kérdést,konkrét vállaszt még nem kaptam,de te a témát csúsztatva,lesértődve válaszokat követelsz cinizmussal,amire már három bejegyzésben világosan feleltem,engedve a nyomásnak.
Az egész bibliát ha ki akarod vesézni én erre évekig partner nem vagyok,mert a biblia nem egy rövid gyermekmese.
73.Én most is partner vagyok,de a témátol nem térnék el,még a te kedvedért sem.Főleg azért mert nyomod a pumpád.
Isten pedig a rend istene is.
Én hagyom,hogy nyomd a pumpát,de ha reális és őszinte vagy,át nézed a bejegyzéseimet,és megkapod a választ.
A keresztényég voltaképpen nem vallás: kinyilatkoztatás. A vallás az ember erőfeszítése, hogy saját erejével elérje, ami lehetetlen, de a hit révén a kinyilatkoztatásban lehetővé vált – ez a megváltás.
Nem elég hinni Istenben. Minden vallás Istenben hisz. Hinni kell Krisztusban, Jézus Krisztus arca a kinyilatkoztatott Isten.
Fülöp kérte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” „Már oly régóta veletek vagyok – felelte Jézus –, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? (Jn14,8-10)
Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. (Kol1,15)
Ez az Isten kinyilatkoztatásának tartalma.
*
Nem kellene gyakorolni a hármasságot, de ahogy élünk, mást sem teszünk, mint „gyakoroljuk” és ha felismerjük benne a felismerhetetlent, a kinyilatkoztatottat: akkor szent lesz a hármasság, Szentháromság. Egy másik ember tekintetében? arcában? egy nyíló virágban? egy faágban? van néha egész különös módon: a nagy költő ihletett állapotban meglátja egy úszó dinnyehéjban?
"A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna."
*
Most tükör által homályosan látunk hétköznapi tudatállapotunkban, – de néha, ragyogó intuícióban felismerhetjük a világban a Láthatatlant.
A trinitárius Isten a kegyelmi életben megtapasztalt valóság.
*
Hasonlat: képzelj el egy szép piros almát. Megvan? a piacon látod is, megveszed, és meg is ízlelheted, finom táplál, erőt ad az élethez. Ez ugyanaz, mint a képzeleted almája? Igen, de három dimenziós. Kinyiltakoztatott.
Istent soha senki nem látta, idő és tér feletti örök.
Kinyilatkoztatott – és ez a megváltás.
*
Ha keletkezik valami a térben-időben: mindig, törvényszerűen 3 keletkezik. Egy épület? kint-bent-határ. A határ nagyon fontos, el szoktak felejtkezni róla.
*
Nincs olyan nagy különbség, mint ahogy gondolják sokan aközt: hogy „nem gyakorlom a Szentháromságot” és hogy nem érthető, mint ahogy Augustinus beismerte, racionálisan nem érthető, az emberi megismerés szempontjából misztérium, teljesen kimerítően meg nem ismerhető.
Augustinus a tengerparton sétálva egy kisgyermekre lett figyelmes, aki korsójával merte a tengervizet, s a parton a száraz homokra öntötte. Augustinus megkérdezte, miért teszi ezt. A válasz: „Ki akarom merni a tengert”. Ekkor a végtelen tenger nézése közben ezt mondta: Ahogyan ez a kisgyermek nem képes korsójával kimerni a tengert, ugyanúgy nem képes a véges emberi értelem megfejteni a Szentháromság titkát.
*
Hogy a kegyelmét átéljük, ahhoz segítsen bennünket Isten.
Jézus mondta, hogy senki sem juthat az Atyához közvetlenül csak ő általa.
Fogok én ezen vitatkozni? A rögbi játéknál is azt mondja valaki, hogy csak rajta keresztül jutok át vagy betöri az orrom, akkor nem-e úgy teszek, ahogy mondják?
A következő dolog okán:
1Tim 4:1 A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!