Te ettél volna Ádám és Éva helyében a tudás fájáról?
#31
Miért ne tudták volna?
Nem szellemi fogyatékosok voltak :D
Csak épp nem ismerték mi az hogy rossz, vagy mi az hogy jó.
#33
Miért ne ismerték volna?
A fa a jó és gonosz tudásának fája volt. Vagyis a tudás amit a gyümölccsel nyertek, az arra vonatkozott, hogy megértették mi a jó és mi a rossz.
Ettől még bármi mást miért ne tudhattak volna?
#35
Nem tudom hogy minden mást értettek-e, csak annyit tudok hogy érthettek.
A Bibliából csak annyi derül ki, hogy jó és rossz között nem tudtak különbséget tenni.
A Bibliából kiderül, hogy sok mindent tudtak értelmezni: pl. tudták, hogy mi a halál. Tehát már előtte is VOLT halál az édenben.
Értelmesek voltak, különben nem lehetett volna velük beszélgetni.
CSAK azt nem tudták, hogy mi a jó és mi a rossz.
Pont azt nem tudták, amit később aztán az isten számon kért tőlük.
Szent István Társulat:
1A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” 2Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. 3Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” 4Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. 5Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” 6Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle.
Káldi-Neovulgáta:
1A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: »Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?« 2Az asszony azt felelte neki: »A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. 3Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni.« 4A kígyó erre azt mondta az asszonynak: »Dehogy is haltok meg! 5Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!«
6Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett.
Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990):
1A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az ÚRisten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? 2Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, 3csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. 4De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! 5Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz. 6Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.
Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014):
1A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az ÚRisten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? 2Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, 3csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! 4A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! 5Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.
6Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett.
Károli Gáspár revideált fordítása:
1A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? 2És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; 3De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. 4És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; 5Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. 6És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.
"Pont azt nem tudták, amit később aztán az isten számon kért tőlük."
Hol? Mikor?
Isten előre elmondta, hogy azért ne egyenek annak a bizonyos fának a gyümölcséből, mert ha esznek, meghalnak. És tudták, hogy mi a halál, vagyis pont elég ismeretük volt ahhoz, hogy Isten mellett döntsenek. Ők meg mégsem.
Fontosnak tartom szellemileg fejleszteni magam, és hiszek is a "tudás hatalom" mondásban, szóval ebben a formámban számomra mindenképp vonzóbb okosan szenvedni, mint ostobán elvegetálgatni. Pláne így, hogy tudom, hogy az almaevés után is egész jól el lehet éldegélni emberként; a szülés egyre egyszerűbb és egyre kevesebben halnak bele, vadászni sem kell már, szóval ezeket a büntetéseket egész jól megoldottuk a tudásunk segítségével...
Viszont ha alapból tudatlan lennék, akkor nem tudom, hogy hogy vélekednék. Igaz az emberi természetre, hogy ha megtiltanak nekünk valamit, akkor az a dolog 1000szer kívánatosabb lesz, szóval egy vérbeli ösztönlényként valószínűleg akkor is ennék az almából.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!