Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Pál az Ikor 13-ban a szeretetr...

Pál az Ikor 13-ban a szeretetről azt mondta, hogy nem rója fel a gonoszt, és mindent elfedez. Ez nem ellentmondásos Jézus szavaival és Pállal, saját magával?

Figyelt kérdés

Az IKor-ban folyamatosan a korintusiakat korholja, sőt ellent mond ez azzal, hogy Jézus a gonoszságot nagyon is szóvá tette. Pál felhívja a gyülekezet figyelmét, hogy közösítsék ki a bűnösöket. Hol van itt az elfedezés, és hol van ebben a gonoszság fel nem emlegetése? Sőt, egy kiközösítés az nem más, mint ítélet, viszont Jézus határozottan kijelentette, hogy ne ítéljünk!


Én arra jutottam, (nem vagyok ezzel egyedül) hogy Pál hamis tanító, ő az evangélium hirdetésére lett megbízva, amit meg is tett, viszont öntörvényűen elkezdett tanítani, ami viszont már nem az Úrtól van, mivel erre nem kapott elhívást.


2017. júl. 24. 12:38
1 2 3 4
 11/40 A kérdező kommentje:
Isten, Jézus evangéliumának, azaz a jó hírének hirdetése nem egyenlő a tanítással a gyülekezetek összeverbuválásával, és oktatásával. Pál betöltötte az evangélium hirdetését, de amit azon felül tett, elbizakodottságában tette.
2017. júl. 24. 17:25
 12/40 anonim ***** válasza:
Nem tudom Pál milyen tanító volt, csak a szöveget látom és a példákat amit felhoztál, és abban azt látom, hogy két különböző dologról van bennük szó. Amikor a szeretetről ír, a szeretet tetteit sorolja, magát a cselekvést. A "nem rója fel a gonoszt" számomra azt jelenti, hogy akit szeretünk, annak nem hánytorgatjuk fel a hibáit, ez egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy egyetértünk a rossz tetteivel, vagy hogy bármilyen bűnt szó nélkül kellene hagyni. A "mindet elfedez" is inkább olyasmit jelent, hogy akit szeretünk, annak nem is vesszük észre a gyengeségeit vagy nem tud annyira zavarni a tökéletlensége. Ez sem ugyan az azzal, hogy valaki szándékosan árt másoknak, és ezt elnézzük neki.
2017. júl. 24. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/40 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!


Rosszul látod!


Pál teológiája nem ellentétes,vagy eltérő Krisztus tanításaihoz viszonyítva.


Jézus is intette a megbocsájtásban,gyógyításban részesített embereket,hogy"Többé ne vétkezz!"


Pál,a nyilvános bűnökben élőket azzal akarta fegyelmezni,hogy elkülönítette őket Krisztus követőitől.Azok,akik nem követik Isten szeretetre hívó szavát,ne részesülhessenek a keresztények közössége áldásaiban,s ezzel gondolják meg erkölcsi rendjüket.

2017. júl. 24. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/40 anonim ***** válasza:
Igazad van kérdező,ne ítéljünk és ne rójuk fel a gonoszt. Egy sorozatgyilkost ne ítéljük börtönre szegénykét,hagyjuk körülöttünk szaladgálni,mert ez az igazi szeretet.
2017. júl. 24. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/40 anonim ***** válasza:
49%
Kérdező, ugye nem megint egy Trollal van gondunk, ha igen, a kérdésedről leír az ostobaság, ha nem akkor is. :) Mért lenne ellentmondásos? Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy én jól látom-e a magyar nyelvtant, hála Istennek van két nő az életemben, akik megtanítottak/tanítanak rá mai napig, az első a Feleségem a második az Anyám. :) Sokaktól megkérdezem, hogy az ELítélés és a MEGítélés között szerintük van-e valamilyen külömbség. 75%-a az embereknek akikkel eddig beszélgettem, az nemet mondott. Ilyenkor felteszem azt, hogy ő szokott-e ítélkezni valaki felett vagy valami felett. Ha erre is azt mondja igen, akkor szokott-e elhordani valakit a sárgaföldig? Hogy ha erre is igen a válasz, mert nap mint nap van ilyen, hogy haragszunk valakire és azt elhordjuk mindennek, akkor a válaszom, hogy mi állandóan ítélünk. :) De mindezt megtehetjük, mert megvan engedve, hiszen szabad az akaratod. Vissza térve a MEG- és ELítélésre, a kettő különbözik. Elítélni Isten fog, azzal, hogy a bűneidet elmondja, és hogy mikből tértél meg vagy nem tértél meg. Ez az ítéletnap. A MEGítélés pedig egészen más, én megítélem a könyv tartalmát, vagy megítélek egy tant, hogy Istentől van-e vagy nem. A kettő közt ÓRIÁSI külömbség van! :) Az, hogy Pál MEGítélt valakiknek a tanját, vagy valamit egy tanban, nem azt jelenti, hogy ELítélte őket. Személyt ELÍTÉL az ember, tárgyat, szót, tant vagy bármi mást pedig MEGítél. Remélem érted. A másik ami miatt itt vagyok: Ha a bibliával kapcsolatban van probléma, akkor mért is írtad ki a kérdést? Ha magával tannal is probléma van, akkor mért beszélgetsz Krisztusról, vagy úgy Zusammen másról, amit a Biblia leír. :) Ugyanis Krisztus azt mondja, hogy: "egyetlen ióta sem fog elveszni, míg az Úr napja elnem jön!" vagy pedig "ha ebből elvesznek vagy hozzá tesznek, az kitöröltetik az életkönyvéből" Ne feledjük Pál Isten nevében beszélt, így Krisztus nevében IS! Mért akarnánk megítélni olyat, aki igazat szólt végig, mert nekünk nem tetszenek az beszédei, hát... öreg hiba, ha már az se jó az embernek, amit egy Keresztény ember szólt Isten/Krisztus által, miután leesett a lóról és meglátta őt, majd megvakult és meggyógyúlt abból? :)
2017. júl. 24. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/40 A kérdező kommentje:

Mondhatod, hogy bolond vagyok és ostoba nyugodtan, egészségedre!


Mt 5,22 Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.


Felhívnám a figyelmedet, hogy pontosan tisztába vagyok a megítélés és az elítélés jelentésének különbségéről. Ha valakinek szólunk, hogy hibát, bűnt követ el, az megítélés, viszont ha valakit kirekesztünk a gyülekezetekből, ami bevett gyakorlat, és amire Pál is buzdít, az elítélés. Jézus sokakat megítélt, de senkit el nem ítélt, és nem is fog senkit sem, ha nem ítél el ő sem senkit. Ne ítélj, hogy ne ítéltess. Ha nem ítélsz, Te sem leszel elítélve. Viszont ha valaki bűne miatt kiközösíti a másikat, holott tudjuk, hogy ő maga is bűnös, mert nincs közöttünk bűntelen, akkor Jézus is kiközösíti a kiközösítőt a népe közül. Logikus? Persze, főleg, hogy erre Jézus is felhívta a figyelmet. Pál ezzel szemben a bűnre, az ítélkezésre buzdít Jézus tanításával szemben.

2017. júl. 24. 19:18
 17/40 anonim ***** válasza:
Kedves Kérdező, kezdem azt hinni, hogy egy NEM kereszténnyel van gondom. :) Krisztus ítélt holtakat és élőket, Démonokat is. Jézus megítélt és elítél, a magad számod tevésed után, mert MINDENKI maga ad számot magáért az ítéletkor. Krisztus elfog ítélni, ha ez tetszik nekünk ha nem, mert azt mondja az Írás: "Nekem adatott minden hatalom Mennyen és Földön" (Máté evangéliuma 28:18) és "Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta" (János evangéliuma 5:22). Mért van Pál level (egy is akár, de 13 van a Bibliában) a Bibliában? Mért kap szerepet olyan sokszor? (hozzá teszem, senki másnak nem ad az Írás ekkora helyet, csak Pálnak!) Mert Isten ellen beszélt? Úgy gondolod? Szerintem nem, szerintem ő azért kapott ekkora szerepet a Biblia oldalain, mert Ő hangsúlyozza a LEGINKÁBB azt, amit Krisztus tanított. Ő hangsúlyozza ki a legérthetőbben azt (János mellett), hogy Krisztus maga az Atya. :) Krisztus ítélt és Ítél. :) Kárhozat vagy Örökélet? Krisztus dönti el, aki az Isten maga. :) Gondolkozz kicsit, (logikával persze, látom megy) ha Krisztus ítél, és Pál az Ő nevében beszél Péter szerint, akkor mért akarnánk olyan tant megítélni, aki igazat szól? Krisztus az Igazság, Pál Krisztust beszéli, tehát igazat szól, logikus? :)
2017. júl. 24. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/40 A kérdező kommentje:

"Krisztus ítélt holtakat és élőket, Démonokat is.

Jézus megítélt és elítél, a magad számod tevésed után, mert MINDENKI maga ad számot magáért az ítéletkor. Krisztus elfog ítélni, ha ez tetszik nekünk ha nem, mert azt mondja az Írás: "Nekem adatott minden hatalom Mennyen és Földön" (Máté evangéliuma 28:18) és "Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta" (János evangéliuma 5:22). "


Jézus mit mindott, mi szerint ítél? Amit adtál, azt kapod vissza. Ez igazságszolgáltatásnak hívnám, attól, aki ítéletet tarthat. Jézus azt mondta, hogy ha ítélkezek, ítélet alá is fogok esni. Melyik szó nem érthető számodra ebből? Azt mondta, ha nem vagyunk személyválogatók,m Ő sem lesz velünk. Azt mondta, hogy ha mi megbocsátunk az ellenünk vétkezőnek bűntől függetlenül megbocsátja azt a mennyei Atya is. Melyik nem világos?


"Mért van Pál level (egy is akár, de 13 van a Bibliában) a Bibliában?

Mért kap szerepet olyan sokszor? (hozzá teszem, senki másnak nem ad az Írás ekkora helyet, csak Pálnak!) Mert Isten ellen beszélt? Úgy gondolod? "


Pál levelei azért vannak benne, mert anno ezek az írások pont annyira hergelte fel a döntéshozókat, mint ma az adventistákat E.G. White írásai, melyekből sokkal több van, mint Pál leveleiből. Ha ma az adventisták döntéshozók lennének a kanonizálásnál, rengeteg White levelet kanonizálnának, mivel Istentől ihletett prófétának gondolják őt. Isten sehol, semmilyen prófétával nem prófétálta meg, hogy a Bibliai kanonizálása konkoly nélkül való lenne.


"Szerintem nem, szerintem ő azért kapott ekkora szerepet a Biblia oldalain, mert Ő hangsúlyozza a LEGINKÁBB azt, amit Krisztus tanított. Ő hangsúlyozza ki a legérthetőbben azt (János mellett), hogy Krisztus maga az Atya. :) "


Ezt sehol nem írta Pál, Pál hangsúlyozta leginkább azt, ami alapján bibliai írásokra (Pál leveleire) hivatkozva megítélhetőek az embrek emberek által.


"Gondolkozz kicsit, (logikával persze, látom megy) ha Krisztus ítél, és Pál az Ő nevében beszél Péter szerint, akkor mért akarnánk olyan tant megítélni, aki igazat szól? Krisztus az Igazság, Pál Krisztust beszéli, tehát igazat szól, logikus? :)"


Pál, amikor az ószövetséget meséli, valós dolgokat beszél, hiszen farizeus lévén ismeri az ószövetségi írásokat. Amikor Jézust emlegeti, az üdvösség kapcsán, hamis tanokat említ, mint amilyen a hit általi megigazulás, ami Jézus cselekedetek általi üdvösséggel ellentétes, de ez csupán egyike a sok konkolynak. A legnagyobb konkoly az ítélkezésre való buzdítása, mely ennek követése a hívők ítéletét vonja maga után.

2017. júl. 24. 21:18
 19/40 anonim ***** válasza:

"Jézus mit mindott, mi szerint ítél? Amit adtál, azt kapod vissza. Ez igazságszolgáltatásnak hívnám, attól, aki ítéletet tarthat. Jézus azt mondta, hogy ha ítélkezek, ítélet alá is fogok esni. Melyik szó nem érthető számodra ebből? Azt mondta, ha nem vagyunk személyválogatók,m Ő sem lesz velünk. Azt mondta, hogy ha mi megbocsátunk az ellenünk vétkezőnek bűntől függetlenül megbocsátja azt a mennyei Atya is. Melyik nem világos?"


Próbálom még egyszerűbben elmagyarázni. :) Tehát, Krisztusnak megadatott, mivel Ő maga az Atya Isten is, MINDEN hatalom NEKI adatott. Ha minden, abszolút minden hatalomra neki joga van mennyen és földön, akkor mért is gondoljuk, azt, hogy ő nem küldhet el, olyan embert aki ŐT magát hírdeti? :) Nézzük meg Pál leveleit! Pál, azt írja, hogy: Aki nem tiszteli (értsd imádja) az Atyát, nem tiszteli a Fiút sem és ez fordítva, ez mért lenne Krisztus tanítása ellen? Te azt mondod, hogy Krisztus ellen beszél Pál, de mért, kérdem én, ha Krisztus azt tanította, hogy Őt imdájuk, és ne mást, és az Atyát imádjátok, és a Fiúra hallgassatok, aki tőle van? Mért is beszélne Pál Krisztus ellen? :) Mért is beszélne Pál, Krisztus ellen, ha azt írja az említett versben (1Korintus 13), hogy szeretet nélkül semmi nem ér semmit? :) Pál azt írja, hogy a Szeretet az, ami MINDENT visz, mint a piros hetes. :) Azt írja János (1János 4:8), hogy Isten maga a szeretet, ha Pál arról beszél, hogy a Szeretet hosszan tűr és a nem rója fel a gonoszt, akkor Istenről beszél. Isten nem rója fel neked azt a bűnödet, amit már megbántál és megtértél belőle. :) Isten hosszantűr, Isten szeret téged és nem akarja, hogy elvessz! :) Mért lenne ez Krisztus elleni beszéd?


"Pál levelei azért vannak benne, mert anno ezek az írások pont annyira hergelte fel a döntéshozókat, mint ma az adventistákat E.G. White írásai, melyekből sokkal több van, mint Pál leveleiből. Ha ma az adventisták döntéshozók lennének a kanonizálásnál, rengeteg White levelet kanonizálnának, mivel Istentől ihletett prófétának gondolják őt. Isten sehol, semmilyen prófétával nem prófétálta meg, hogy a Bibliai kanonizálása konkoly nélkül való lenne."


A konkoly az sem lehet Pál! Ha Krisztusról beszél, hogy Ő az egyetlen Igaz Isten. :) Mért lenne Pál a konkoly ha Krisztus azt mondja, a konkoly olyanok akik ŐT nem fogadják el? :) Tehát lényegében Isten ihlette könyvben, Isten olyan emberről írt 13 levelet, akit ki akart nevettetni? Tehát, nevetség tárgyává tette Isten Pált? Mert ha így van, akkor mért írja a Biblia, hogy Isten nem hazudik? Mert ha nem hazudik, akkor nem íratja le ezt a 13 levelet egy emberrel, mert Isten nem akarja, hogy elvessz, és ettől elveszhetsz, viszont ennek van a Bibliában a LEGNAGYOBB helye. :) Mért, mert Isten nevet rajtunk? Isten tehát egy gonosz és vérengző Isten? Aki csak nevetni akar rajtunk? :)


"Ezt sehol nem írta Pál, Pál hangsúlyozta leginkább azt, ami alapján bibliai írásokra (Pál leveleire) hivatkozva megítélhetőek az embrek emberek által."


Hol? Tehát értsd jól, Pál mikor hangsúlyozza azt, hogy ítéld EL azt aki neked nem tetszik? Olyan van, hogy ítéld meg a tanokat, de elítélni az embert nem ítélte. :) Az egy másik dolog, hogy te nem érted a Bibliát, mert nincs benned a Szent Szellem, amire Krisztus is felhívta a figyelmünket, hogy Ő által szól Isten hozzánk, és Pál is, hogy Ő által tanúlhatunk Istenről. :)


"Pál, amikor az ószövetséget meséli, valós dolgokat beszél, hiszen farizeus lévén ismeri az ószövetségi írásokat. Amikor Jézust emlegeti, az üdvösség kapcsán, hamis tanokat említ, mint amilyen a hit általi megigazulás, ami Jézus cselekedetek általi üdvösséggel ellentétes, de ez csupán egyike a sok konkolynak. A legnagyobb konkoly az ítélkezésre való buzdítása, mely ennek követése a hívők ítéletét vonja maga után."


Krisztus azt mondta, hogy mindenki, aki hisz én bennem, Örökélete van! A Zsidókhoz írt levélben, arról ír az írás, hogy Krisztus az egyetlen út az igazsághoz, tehát az Atyához, Krisztus maga az Isten. :) Az összes evangélium azt írja, hogy Krisztus az EGYETLEN út az élethez. :)

2017. júl. 24. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/40 anonim ***** válasza:
Egyébként, te is ítélkezel, oktalanul. és te valóban oktalanul ítélkezel, az Atyádfia ellen, aki bölcsességeket szólt és Isten szerint járt. :) Te ítéletet mondasz ki azzal, hogy farizeus az aki már apostol, az volt, de Krisztus által Pál apostol lett. :) Isten kiválasztotta, és ő élt is ezzel, te ítéletet mondasz ki egy ember felett, akire te azt mondod ítélkezik, de itt csak te ítélsz el valaki mást. :)
2017. júl. 24. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!