Miért kell harcolni a halál ellen? Miért nem lehet elfogadni, hogy ami el fog jönni, az úgyis eljön?

A válasz: Tudod, az orvos sem mondja meg sokszor a betegének a teljes igazságot, ezt úgy hívják, hogy emberség. Ez a válaszom.

Illetve úgy fogalmaznék, hogy olykor nem mondja meg.

De hogy félre ne érts, milyen helyzetre gondolok: elmondja a hozzátartozóknak, akik eldöntik, hogy elmondják-e a betegnek. Kegyes, emberséges cselekedet. Senkinek a szemébe nem mondtam még, de mint ahogyan az orvos is gondolja, én is gondolom, ahogyan az orvos is leírja, én is leírom.

Van az a helyzet, amikor nem lehet kimondani a teljes igazságot. Van az a helyzet, amikor csak próbálnak rámutatni a gondokra, de nem vágják oda az embernek. Nem feltétlen szolgálná a javukat az, ha egy rossz helyzetben odavágnánk, amit gondolnánk.

Vagy amit gondolunk.

Mindkét esetben szavakról van szó. Szavakkal lehet másokat eltiporni, megbántani, tönkretenni. Zárásképpen annyit fűznék hozzá ehhez az egészhez, hogy van egy meggyőződésem. Mint írtam egy korábbi válaszomban, jelenleg nem vagyok teljesen elfogadó viszonyban a hitemmel, mondhatni, hogy tanulom a hitem, próbálok az irgalmasság pontjai alapján élni az életemet, koránt sem vagyok tökéletes. Ebből kifolyólag lehet hibás a meggyőződésem, én is tévedhetek. Az is igaz, hogy ez a beszélgetés olyan, mint amikor van a kormánypárti ember, van az ellenzéki. Van a bevándorláspárti, van az ellenzője. Van egy meggyőződésem (még ha esetleg hibádzik is), és van az a személy, akinek nem ez a meggyőződése. Hogy kinek van igaza, vagy ki áll közelebb az igazsághoz, azt úgy gondolom, nem nekünk kell eldönteni, mert akkor mindenki magának adna igazat. Be tudom látni hibáimat, ha mélyebben magamba fordulok, talán rájövök, hogy teljesen rossz irányba haladok (mármint ezzel a nem mély vallásossággal kapcsolatban, mert abban biztos vagyok, hogy nem mi döntünk arról, mikor kell távozni).