Adventisták! Ellen G. White szerint mi történt Jézussal a keresztre feszítése után?
Szia!
Először is érdemes tisztázni, hogy E.G.White nem volt képzett teológus, így írásaiban nem igazán helyezett hangsúlyt arra, hogy ezzel a kérdéssel teológiai szinten foglalkozzon. Erről magad is meggyőzőhetsz kb. 5 perc olvasással a Jézus élete című könyve ezekről a témákról szól két fejezetében:
Jó olvasást... ;-)
Üdv. Péter
Szia!
Először is azt, hogy a Biblia szerint nincsen testtől különválasztható lélek, a test és az élet lehellete alkotja együttesen az élő lelket (1Móz. 2:7). Amikor Jézus meghalt, akkor az élet lehellete elhagyta a testét, és gyakorlatilag megszűnt élő lélek lenni. Amikor feltámadt, akkor az élet lehellete visszatért a testbe, és egy megdicsőült örök életre alkalmas testben támadt fel, ahogyan a halottak is feltámadnak majd az utolsó napon.
A kettő közötti állapotot pedig egy öntudatlan alváshoz hasonlítja a Biblia. Mind az Ó-, mind az Újszövetség egyaránt ezt a hasonlatot alkalmazza:
„[A halottak] az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek fel az ő álmukból.” (Jób 14,12)
Pál apostol írja: „Nem akarom..., hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert hisszük..., hogy Isten előhozza azokat, akik elaludtak.” (1Thesszalonika 4,13–14)
„Sokan vannak, akik szívesen megkérdezték volna Lázárt, mit csinált, mit gondolt, érzett és látott, amikor négy napig a sírban volt (János evangéliuma 11. fejezete)... Én azonban egyedül az Íráshoz tartom magamat. Ez pedig azt mondja: alusznak. Úgy vélem, hogy az aluvás annyira hatalmában tartja őket, hogy nem éreznek és nem látnak semmit, még sokkal kevésbé, mint amennyit az ember a természetes alvásban érez. Ha pedig feltámadnak, akkor ez úgy megy végbe rajtuk, hogy nem is tudják, hol voltak.” (Luther Márton: Jónás könyvéhez írt magyarázatok, 1526.)
Üdv. Péter
Szia!
Arra válaszoltam.
Üdv. Péter
Olvasd el a teremtés történetét, ott megérted, miről beszélt Péter :)
Nem az általad értelmezett szellemről/lélekről beszélt, mivel olyat nem tanít a Biblia, hogy az ember lelke halhatatlan lenne
Kedves kérdező!
Érdemes megfontolni azt a választ, amit Péter adott.
Azt tenném még hozzá, hogy az ember szelleme (pneuma, spirit) nem hallhatatlan, és csupán teológiai fogalom. Mivel mindenféle logikai, érzelmi, lelki tevékenység a testünk biológiai (agyi) tevékenységének terméke, így a tudatunknak az a része is, amellyel Istenhez (vagy a Sátánhoz kapcsolódhatunk (szellemünk) - halálunk perceiben, az agyhalál beálltakor lebomlik. Természetesen, sem testünk, sem tudatunk, emlékeink, egyéniségünk, sem jellemünk nem tűnik el nyomtalanul, mert Isten adattárában mindenkié - személyenként megmarad.
Pont ezért képes Isten mindenkit abban az állapotban feltámasztani, amelyben legutoljára volt (beszámítható állapotában), halála előtt.
Tehát, mindaz, amit Te ezzel a szép hármas tagolással kifejeztél, egyben támad fel, mert a halál előtt is elválaszthatatlanul egybetartoztak.
Nincs semmiféle lélek-, szellem-, kísértet-kódorgás a valóságban (ezek mind pogány mítoszok tudati termékei).
Sokak szerint Jézus két napra elkárhozott, sőt láttam egy bugyuta amatőr színdarabot, amelyben ördögök vitték "le" a pokolba. Micsoda kitüntetése lenne ez a szerep a Sátánnak: nem elég, hogy életükben megtévesztette az embereket, még "örökké" kínozhatja is őket. Ebből az is következne, hogy az ördögök számára ez lenne a mennyország, hiszen azt tehetné, amelyben örömét leli. :D
Még egy közismert (félreértelmező) keresztény mondóka:
"alászállott a poklokra..." -részlet a "hiszekegy"-ből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!